VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1913
I. Barna Mihály
4 Az 1907. év közepén a tantigy csendes, de fáradhatatlan munkását felkeresi a királyi kitüntetés; érdemes munkásságát jutalmazandó, Ö Felsége a tankerületi kir. főigazgató címével tünteti ki és ugyanakkor áthelyezte Budapestre a mi intézetünkhöz, amelynek első igazgatója, dr. Szele Róbert, a szegedi tankerület vezetését vette át. Bár évtizedeket töltött el csendes vidéki városokban, csakhamar beletalálta magát a főváros mozgalmas életébe, anélkül, hogy az új környezetben elvesztette volna a vidéki magyar ember mosolygó megelégedettségét, bölcs lelki nyugalmát. Az 1907. évi augusztus hó elején vette át az intézet vezetését, amely akkor még a lovag-utcai bérházak szűk helyiségeiben szorongott. Barna Mihály ekkor már harminckét év óta járta a paedagogus nehéz útját; más ilyenkor már a nyugalom csendjébe vonul, ő fiatalos erővel új munkát, új terheket vállal. Egy hétszáz tanulós budapesti intézet vezetése már maga kétakkora munkát ad, mint a félannyi tanulóval dolgozó vidéki intézet; ehhez járult még az, hogy intézetünk Munkácsy-utcai palotája már épülőben volt s ő reá várt az új épület berendezése, a benne való elhelyezkedés nehéz munkája. És hogy ez minden zökkenés nélkül, simán megtörtént, hogy minden lehető kívánság teljesült, az ő kipróbált képességének köszönhető, amelyek új munkakörébe is elkísérték. A biztosság jól eső érzése töltött el bennünket, hogy intézetünk hajóját ilyen gazdag tapasztalású kormányos vezeti a révbe. És az új épületben eltöltött négy év alatt is mindent elkövetett, hogy az épületnek használat közben megismert hiányait javításokkal, pótlásokkal megszüntetve minél alkalmasabbá tegye a tanítás céljaira. Amilyen mindenre kiterjedő gondoskodással kezelte az állam reá bízott anyagi vagyonát, époly lelkiismeretességgel ápolta és gyarapította a reá bízott szellemi értékeket, teljes egészében híven beváltva azt a sokat ígérő programmot, amelyet az első tanácskozáson, 1907. augusztus 31-én adott igazgatói tisztének elfoglalásakor. Az intézet szellemi vezetésében megnyilatkozott az iskolát szerető, született paedagogus bölcsesége. Érintkezésében, modorában semmi sincs a hivatalfő ridegségéből; feszélytelen, igazi patriárkális légkör árad körűié, amelyben mindenki jól érzi magát. Az intézet tanárait munkatársainak tekintette, akikkel zavartalan érzelmi egységben, közös vállvetett munkával emelte fiatal intézetünk jó hírnevét. A tanári hivatásért való nemes rajongása, lankadatlan munkakedve eleven lelkesítő példa volt arra, hogy a
