Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné leánygimnáziuma, Budapest, 1921

I. † Beöthy Zsolt

f Beöthy Zsolt. (1848. IX. 4-1922. IV. 18.) A nagy emberek ismertető jele, hogy elméjük fényének, érzésviláguk éltető melegének, cselekvőképességük erejének hatását nem csupán egy bizonyos kör, hanem az egész közösség érzi, amelynek középpontjában állanak. A Gondviselés kiválasztottjai ők, akikkel a bölcs természet ünnepi 'kegyképen ajándékoz meg bennünket, talán jutalmul, ha erre méltóknak mutatkozunk, lalán hivatásunkra való eszméltetőül a megpróbáltatások idején. Ilyen nagyszerű ajándéka volt a sor­sunkat intéző égi hatalmaknak Beöthy Zsolt, akinek elköltözését most siratjuk. Megjelenése e földi téreken azokra az időkre esik, amikor nemzetünk egy tudatos mozdulattal szinte egyik napról a másikra, rázta le magáról a haladásun­kat bénító kötelékeket; férfikora a nemzeti erők kibontakozásaiba kapcsolódik; míg aggkora . . . óh, ki merné a fajo sebeket gyöngédtelenül érinteni! . . . Mint tudós, mint író, mint művelődésünk avatott vezére, egyaránt kivette a részét magasabb rendeltetése kötelességeiből. A vezető elmék ugyan természeti adományaiknál fogva mindig nevelői népünknek, de Beöthy Zsoltot nem csupán jelképes értelemben illeti a szó, hanem betűszerint is. 0 ugyanis számolva adott helyzetünkkel, egyenesen abban látta hivatása lényegét, hogy valósággal a kated­ráról hirdesse felvilágosító, ízlést és erkö'csöt ápoló s a nemzeti érzést erősítő igéit. Éles elméjének a tudomány és művészet világára fényt derítő megállapítá­sait, képzeletének és ragyogó ékesszólásának nagybecsű alkotásait érdemük sze­rint fogja megörökíteni szellemi életünk története; tanítói munkájának emléke a magyar iskolák büszkesége marad! Közülök is elsősorban azoké, amelyek oly szerencsések voltak, hogy Beöthy Zsoltot magukénak vallottak Ezek sorából való az Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné leánygimnáziuma, melynek (az Egye­sület érdemes elnökével) Rudnay Józsefbe vei és néhány jeles kortársával t gy ütt szervezője, működésének kezdettől fogva legfőbb irányítója volt a megboldogult. Intézetünk, első e nemben az egész országban, 1896-ban. tehát akkor léte­sült, amikor a kor szellemének engedve a m. kir. kormány a nők előtt is megnyi­totta a tud. egyetem kapuit. Oly újítás volt ez, melynek hatóereje társadalmai éle­tünk egész további alakulását érintette, a köznevelés meglevő rendjébe való be­illesztése tehát nem közönséges tudást, tapintatot és megfontolást kívánt. Az ügy akkori mozgatóinak bölcseségére vall, hogy a terv megvalósítására ki tudták válasz­tani a leghivatottabb elmét. — A Veres Pálné leánygimnázium kurátora Beöthy Zsolt lett.

Next

/
Thumbnails
Contents