Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1915

I. Gombocz Miklós

meg vagyunk győződve — még most is, rég megszolgált, sokszorosan megérdemlett otiumában sem éli «nyugalomban» napjait, s kétszeresen «nyugalmazott» létére kétszeres kedvvel s nem csökkent erővel keres és talál magához méltó munkakört. Távozásával nem is szakította meg iskolánkkal a belső kapcsolatot ; időről-időre ott látjuk tanári szobánkban, s ilyenkor minden szavából érzik, hogy iskolánk iránt igaz, meleg érdeklődése és szeretete még most is a régi.

Ily körülmények közt nagyon is idejeelőtt volna személyét s igazgatását mint a múlt lezárt szakaszát méltatni s tárgyalni. Hiányzik ehhez objektivitásunk is : személyét testületünk nagyon közel érzi magához, s viszont — jól tudjuk — az ő szerénysége sem venné szívesen, ha munkásságát az ilyenkor szokásos és kikerülhetetlen epithetonokkal tárgyalnék. Bármily tisztelettel is vagyunk azonban a szerénység iránt, munkásságának három mozzanatát — úgy vélem — már most is ki kell emelnünk, mert — úgy tetszik — e három főmozzanat adja meg Gombocz Miklós munkásságának értelmét és értékét :

Az első: a fáradhatatlan munkálkodás és munkaerő, amellyel minden, gondjaira bízott feladatot végrehajtott ; a mindennel számoló tapintat és lelkiismeretesség, mely a kötelesség teljesítésében nem ismert kicsinyes feladatot, sem az adminisztráció, sem a tanítás terén, hanem — az ő kezében — fontossá s naggyá vált a kicsiny is.

A második : iskolánk alapjainak megszilárdításában, jövőjének biztosításában kifejtett zajtalan, de annál értékesebb munkássága. Az államsegély-szerződés megkötését értem, melyben — jól tudjuk — mennyi része volt. Ö — mindazt az igen értékes tapasztalatot felhasználva, mit soproni igazgatása alatt szerzett — az államsegély-szerződésben igen jelentékeny módon szilárdította meg iskolánk létalapjait. Iskolánk, intézetünk mindenkor nagy hálával tartozik ezért neki.