Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1915
Prológus
PROLÓGUS EGY OROSZDÚLTA KÁRPÁTI FALU FÖLÉPÍTÉSÉHEZ REVÉTELÉVEL JÁRULÓ KARÁCSONYI VÁSÁR MEGNYITÁSÁRA. Amerre kozáklovak patái döngölték a pusztulást, halált Édes hazánk szomorú testébe, Amerre cserkesz-csóva fejéről röppent a láng Gyújtogató villáma alattomosan az éjbe, Amerre feléjük szálldosó imánk Vággyal, remegő izgalommal tövises drót-kerítése Védte a védőt fenyves koszorúzta csúcsok iránt . . . Amerre sáros, lucskos országút-szalag Az egy tehénnel, kis vagyonkával, szekérrel A sík felé rettegve menekvők alatt hátra szaladt S falujuk búcsút vonaglott utánnuk száz óriási lángtenyérrel, Amerre lágy bölcsőből kiragadt csecsemő nyöszörgött, Amerre a gond sziikölt, ágyú borongott, haló hörgött . . . Amerre büszke vonat sötét öle vitte utóbb fiunkat, poroszt, bajort, Amerre a végső, véres tánc sötét mustja forrt, Amerre lovára hajóban vágtatott vissza cserkesz, kozák, Amerre hórihorgas ágyuk nyújtogatták hegymászni nyakukat, Amerre hódítani jött s futni tanult sereg fölött borongtak a hókoronák, Amerre a nagyszláv álom véres valósággá rongyolva megszakadt . . . Amerre sebhedt, büszke homlokát meghordozá a Győzelem, Jöjjetek ma arra ón velem ! Lássátok, itt az út, a volt, A ló mutatja, mely árok-szélre holt. Üszők, omladék, faldarab, Földből kinyúló kémény, kő, szemét, Ez mind, ami a faluból megmaradt. Elég volt ? Ne még ! Maradjatok és kérdezzétek, Hűnek, magyarnak, Békés parasztnak Lenni vétek? Vétek talán, hogy így egész pokol Lánggal emésztőn fölibük omol ? Vétek az élet, a mag-termelő ? «Vétek, igen, mert a másé! Csóvát elő! 1*
