VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1920
II. Iskolánk az 1920-21. iskolai évben
6 a bukottak «zárnia mégis nagy. Ha lassanként kiszorulnak a középiskolából az oda nem valók, eredményesebb lesz a tanítás. Hivatalos látogatások. A szakfelügyelők ebben az iskolai évben ás sűrűn felkeresték intézetünket, hogy meggyőződjenek növendékeink előmeneteléről. Ünnepélyek. A tanévet ünnepéllyel nyitottuk meg és zártuk be. A március 15-ibi évfordulót a hideg miatt a szokásos módon nem ünnepelhettük. Június 12-ikén azonban felsőbb rendeletre nagyon jól sikerült iskolai ünnep volt. Ezeken az ünnepeken az Önképzőkör tagjai szavalatokkal és zeneszámokkal szer epeitek. Ifjúságunk több Ízben országos ünnepeken is résztvett. Kivonultunk a Jókai-iszobor leleplezésére és az Apponyi Albert-ünnepre. Részt vettek róm. kath. vallásid növendékeink a június 5-iki Szent-Jobb körmenetben. Jótékonyság. Segítő Egyesületünk könyvekkel és pénzzel segítette ifjúságunk szegény részét. A .növendékek nagyobbik fele részesült könyvsegítség- ben. Sajnos, könyveink meglehetősen gyenge állapotban vannak. Szerencsére a vagyonosabb növendékek sok könyvet ajándékoznak egyesületünknek. Meg- honoisítottuk az idén azt a szokást, hogy a könyvajándékozó bejelentheti igényét. a kivetkező osztály annyi darab könyvére, amennyit a S. E.-nek adott. A lehetőséghez képest meg is kapja a kívánt könyveket. Meg akarjuk honosítani azt is, hogy rajzeszközökkel és írószerekkel lássa el a S. E. azokat, kik igazán rászorulnak. Már ebben az iskolai évben iskolai füzeteket bocsátottunk egy Ízben a szegény tanulók rendelkezésére. Ha a S. E. jövdelme fokozódik, igen sok tennivaló vár ránk. A S. E. buzgó vezetői (Poór Sándor pénztáros, Vayer Lajos, majd utódja Sipőtz Pál könyvtáros) mindent, elkövettek a nemes cél érdekében. A vagyonoisabb gyermekek szülei pedig miagértették a nemes célt és szívesen járultak adományaikkal a S. E. vagyonának gyarapításához. A kimutatást alább közöljük, de itt még megemlítjük, hogy a VI. a) o. gyűjtése, 634 K 50 f csak a jövő évben kerül elszámolásra, mert zárlat után adták át. A, nagyobb összeget adományozók közül ki kell emelnünk P’eyer Lajos úr adományát (3636 K) és Szekrényessy Béláét (1000 K). Az alábbi kimutatást Poór Sándor r. tanár, a S. E. pénztárosa állította össze. Kimutatás az „Ifj. Segífő Egyesület“ vagyonáról az 1920—1921. tanévben. Bevétel; ... ................................. 15,130'90 K Kiadás: ... ... ... .................. 2,95170 „ Maradvány: _ ... .............. ... 12,1 79*20 „ Vagyon: Múlt évi maradék: ............... ... ... ............... 7.234'31 K Hadikölcsönkötvények : .............. ..................... 13,000 00 „ Takarékbetétkönyv: ... ............. . ..................... 120 62 „ Időközi kamatok : ... ... ... ... ..................... 136'75 „ Maradvány a jelenlegi tanévről: ... .............. 12,179'20 „ Összesen : 32,67ü’26 K, azaz :