VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1913

I. Áldozzunk az emlékezetnek

Tóth Márton.

Intézetünk tanári karát a kölcsönös megbecsülés és szeretet úgyszólván megbonthatatlannak látszó phalanx-szá egyesítette. De, mintha csak az emberi számítás délibábos voltát akarná bizonyítani, a kérlelhetetlen végzet két Ízben is lesújtott az évek örömeitől és csapásaitól egybeforrasztott sorainkra : egy-egy régi, oszlopos társunkat döntve ki a sorból.

A legmogorvább téli hónapnak januárnak hetedik napján gyászlobogó lengése fogadta az iskolába igyekvő tanárokat és tanulókat. Megdöbbentő hír várta itt őket. Tóth Márton, az intézetnek egyik legrégibb és legkedvesebb tanára hunyta be szemét az elmúlt éjjelen örök álomra. Régóta gyöngélkedett ugyan, de munkakedve még a karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási napig lankadatlanul lobogott. Alig egy heti betegség után halt meg; halálának közvetlen oka tüdőgyulladás volt.

Tóth Márton Esztergomban született 1858-ban. Az elemi és középiskolát itt végezte, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen. Kitűnő tanuló volt; osztályának első tanulója mindaddig, mig a kivételes tehetségű Katona Lajos, a későbbi nagy tudós, el nem ütötte őt az elsőségtől. S hogy nem csupán elméje erejére, hanem szive nemességére nézve is kivált társai közűi, mutatja az, hogy annak, aki őt a legnagyobb diákdicsőség koszorújától megfosztotta, a legjobb, legragaszkodóbb barátja lett.1) Katona Lajos ezért élete végéig meleg barátságával ajándékozta meg egykori tanulótársát, ki ugyan irodalmi babérokra nem töreő Lásd: Katona Lajos irodalmi tanulmányai, 1912. 1. kötet. (Császár Elemér: Katona élete, 14, 15, 18. lap.)