VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

37

2. Erősebb módja az erkölcsi lealacsonyításnak, ha valakit a társadalom megvetett alakjai közé sorozva, mintegy kiközösítünk a tisztességes emberek köréből. Ilyenek egyrészt a rablók, gyilkosok, csalók, fosztogatók bandája, továbbá, akiknek származásuk kifogásos: a szolgák, koldusok, törvénytelen szülöttek, sehová nem tartozók, másrészt a testi külső tekintetében megvetést érdemlő alakok: a rongyos, piszkos, nyavalyás, undorító söpredék.

a) Erkölcsileg megvetettek:

Gyilkos, zsivány, gaz, lator, haramja! (Pét. Szilaj Pista). Tolvaj, betyár, akasztófáravaló, akasztófavirág; banda, rablóbanda. Szélhámos, uzsorás, cselszövő, nyúzó, hóhér. Sehonnai, bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer. (Pét. Nemz. dal). Hah szolgafaj, hah lázadó gazember! (Pét. Apostol). Gyilkolom a fattya! (Ar. Tör. Bálint). Engem sem a gólya költött (Ar Árkádia). A szeméten szedték föl, szedett-vedett népség, zabi gyerek, csőcselék, mibőllett.

Az irodalomból terjedtek el: Judás, Herodes, Mefisztó, Har- pagon, Shylock, Ephialtes. Herostratesi tett. Nérói kegyetlenség. Kaján (Kain), fukar (rugger, középkori bankárcsalád.)

Ideszámítjuk bizonyos körülmények közt a nőt és gyermeket, mint a társadalomnak kevésbbé fejlett, a férfiakénál értéktelenebb elemét. A férfira sértés, ha nőnek vagy gyermeknek nevezik.

O ti, pulyák, szégyen, csak achiv nöcskék, nem achivok! korholja Thersites a görög hősöket (II. II. 235.). Nestor is igy szónokol: Ó ti bizony gagyogó gyerekek módjára beszéltek, Kik sose gondoltak viadalra, csatákra (U. o. 337—38.) Coriolanus, mikor a consulságkérés komédiáját kell eljátszania a csőcselék előtt, önmagát veti meg:

Menj meggyőződésem! Szálljon belém Egy ringyó lelke! Torkom, mely miként a Dob harsogott, oly vékony síp legyen,

Mint a heréit vagy kis lyány hangja, ki Pulyákat altat el! Fickó mosoly Tanyázzon arcomon, sírjon szemem,

Mint iskolás fiú! Koldúsi nyelv Mozogjon ajkaim közt s e vasas térd,

Melyet csupán a kengyel görbített, mint Alamizsnás emberé, hajoljon. (Shaksp. Cor. III. 2).

Aufidius azzal ingerli a legnagyobb dühre, mikor gyermeknek nevezi: