VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

25

mabb fajtája. Amint nem mutogatjuk e testrészeinket leplezetlenül, ép úgy nyilvánosan sem beszélünk róluk. A szeméremérzet igen régi az emberiségben és a vad népeknél is megtaláljuk, de nagyon különböző alakulatokban. Vannak népek, melyek oly dolgokat szégyenek, mik nálunk közönségesek, de például a nemi szemérmet nem ismerik; másoknál ellenben ez ki van fejlődve, ha mindjárt csak a gonosz tekintettől, a szemveréstől való félelem miatt is. Az ókor nem ismerte a mi fogalmaink szerinti nemi szemérmet s Görögországban, a római birodalomban oly képek, szobrok — különösen a Dionysos-tisztelettel összefüggők — voltak nyilvánosan láthatók, minőket ma a rendőrség tiltana be. A régi írók oly leplezetlenül írtak a nemi dolgokról, amint ma a pornograph iratok sem mernek. A nemi szemérmet a kereszténység terjesztette el, midőn ezzel is a testiektől elvonni és a lelkiek felé törekedett irányozni a hívők tekintetét.

A táplálkozás és emésztés körüli illemérzet sem fejlődött ki máról-holnapra. Hihetetlen, mit bírt meg e tekintetben például Aris- tophanesnek közönsége. Igaz másrészt, hogy a komédia hangulata szabadabb volt s az eposzban, mely a királyok és nemesek udvarában zengett, vagy a drámában, mely az istentisztelet kiegészítő része volt, nem is találjuk meg e kicsapongó hangot. A középkori íróknál, de még a renaissance idején pld. Boccaccio novelláiban, vagy Margit navarrai királyné elbeszéléseiben, a Heptameronban, mai fogalmaink szerint szörnyű disznóságokat olvashatunk. Shaks- pere drámái tele vannak oly helyekkel, melyeket ma trágároknak neveznénk. Nem egyszer említi pld. a polgárok „büdös, fokhagymás leheletét“, amint éljent ordítanak, izzadságos sapkáikat dobálva. Coriolanusában Menenius így korholja a tribunokat: „Ha valami ügyet terjeszt elétek két párt s történetesen egyet csavarít rajtatok a kólika, éji edény után ordítva, véresen eresztitek el a pört.“ (II. 1). Nálunk Bessenyei említi a még az ő korában is nagyon elterjedt Salamon és Markalf történetét, mint oly könyvet, mely tele van ocsmánysággal (A magyar néző 61 1). Még a papoktól írt és rendezett régi iskolai drámákban is találunk kivető helyeket. Gvadányi, Bessenyei kortársa, gróf és lovas generális, a XVIII. évszáz végén így ír le Rontó Pál c. elbeszélésében egy lakomát:

Jól ittak, jól ettek és úgy örvendeztek,

Hogy sokan közöttük immár ökrendeztek,

Foghagymás kolbásznak drága szép illattya

Böfögött gyomrokbul, mert nagy volt divattya,