VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1911

XIX. A jövő 1912-13. tanévre vonatkozó értesítés

XIX. A jövő 1912 13. tanévre vonatkozó értesítés. A beiratást a jövő tanévre már megkezdtük. Mostani növen­dékeinket ugyanis, akik az osztályozó értekezlet határozata alapján legalább elégséges bizonyítvványt kaptak s akik itt akarva folytatni tanulmányaikat, felvételre jelentkeztek, már beirtuk a következő osztályba. Azoknak, akiket javító vizsgálatra utasítottunk, bizto­sítunk helyet, szabályszerű felvételüket azonban az aug. 31-én tar­tandó javító-vizsgálat eredményétől tesszük függővé. Ily eljárás mellett a szülők és tanulók nagy része fel van mentve attól az aggodalomtól s izgalomtól, amellyel itt a fővárosban a szeptemberi beiratás jár. A beiratást az I. osztályba június utolsó napjain kezdjük és pedig oly módon, hogy az érdekelt szülők vagy gyámok június hó 25—30. napjain délelőtt 8—12 óráig az intézeti igazgatóságnak át­adják a IV. elemi osztályt végzett tanulónak iskolai bizonyítványát, keresztelő levelét vagy születési bizonyítványát, himlőoltási (újra- oltási) bizonyítványát, valamint igazolványt (helyhatósági bizo­nyítványt vagy bejelentő lapot) arra nézve, hogy a Vili. vagy IX. kerületben laknak. Ezen okmányokat több, intézeti tanárból álló bizottság átvizsgálja és ennek alapján az igazgatóság a beiratást július hó 2-án cl. e. 8 órakor végzi az intézet tornatermében. Megjegyezzük, hogy szívesen adunk helyet más kerületben • lakó tanulóknak is, ha a VIII. kerület gyermekeit már elhelyeztük. Hogy elsőséget adunk a VIII. kerületben lakó szülőknek, azon nem fog senki megütközni, aki tudja, hogy más kerületi gimnáziumok is ezt a territoriális rendszert követik. A szülők tájékoztatása végett megjegyezzük még a követ­kezőket: a gimnázium I. osztályába csak azon tanulók vehetők fel, akik a törvényes 9 éves kort elérték és akik a 12-ik évet még meg nem haladták, amit csak hiteles anyakönyvi kivonattal lehet iga­zolni, és akik a IV. elemi osztályt az erkölcsi magaviseletből nyert jó érdemjeggyel s eredménnyel végezték. •f Beiratás a tanév végén Beírás az I. osztályba. \ beiratáshoz szükséges okmányok.

Next

/
Thumbnails
Contents