I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1914
II. Római irodalomtörténeti adatok értékesítése Horatius olvasásánál
9 méltó öccsének mutatja magát, mert már a következő esztendőben, mint húszéves fiatal ember egy nagy sereg élére állt, miután annak két vezére Hirtius és Pansa elesett. Ebben az évben született Ovidius Sulmo városában, amint ő azt hires elégiájában maga is mondja. Ovidius és Augustus között tehát húsz év korkülömbség volt. Ebben az. időben mondja el Cicero gyilkos philippikáit Antonius ellen, és ebben az évben öleti meg Antonius a szónokot, miután megalakult a második triumvirátus: Antonius, Octavianus és Lepidus. A megmaradt köztársasági érzelműek M. Brutus és C. Cassius körül csoportosulnak. M. Brutus híveket és katonákat keres az Athénben tartózkodó római ifjak között és megnyeri egyebek között Horatiust is ügyének, ki mint tribunus militum egy légió parancsnokává lett. 42. őszén ütközött össze a Caesar-párti sereg a köztársaságival Philippi mellett. Horatius pajzsát elvetve megmentette életét, de szárnyaszegetten nem tud mit csinálni, hova fordulni. Apja valószínűleg már nem élt, atyai birtokát elosztották a kiszolgált katonák között s igy felhasználva az amnesztiát teljesen elszegényedve Rómába visszatért, ahol hihetőleg valamilyen kis állásban (mint scriba quaestorius) tengette életét. Ez az állás semmiképen sem elégíthette ki Horatiust. Költői kísérleteket bizonyára már előbb is tett: görög költői művek egyes szebb részeinek fordítása és versformába öntése beletartozott minden ifjú stilisztikai és poétikai gyakorlatai közé. Huszonnyolc—harminc évvel későbben, mikor Horatius már fáradtan búcsút venni készül a költészettől, visszagondol a rég letűnt fiatal évekre és azt mondja, hogy „audax paupertas impulit, ut versus facerem“, tehát a merésszé tevő szegénység vitte őt rá arra, hogy költeményeket írjon. Anyagi előnyöket a költészet oly értelemben, mint azt ma lehetne érteni, nem nyújtott. A könyvkereskedő nem vette meg az író kéziratát, az írónak tiszteletdíjat nem adott. Tehát Horatius szavait igy érteni nem szabad. A vagyonnal, gazdagsággal megáldott ember azonban nagyobb mértékben pártolta a költészetet, mint az manapság történik. Ez a pártolás nem indult ki altruisztikus okokból. Maradandó hírnevet — s erre törekszik az ember korlátolt hiúságában — senki más nem biztosíthatott a különben nem nagyhírű gazdagnak, mint a költő. A jómódúak tehát szívesen pártoltak költőket, s pártolták annál inkább, mennél hírnevesebb volt a költő, s mennél nagyobb volt ennek folytán a remény arra, hogy a költő művei maradandók lesznek. A pártolást kereső költők száma persze nagyobb volt, mint a pártolni akaró gazdagoké. Amikor Horatius első költeményeit irta, az a gondolat kisérhette írásánál, nem akad-e a sok nagy úr között olyan is, aki kedvét leli e verseken és a költemények íróját barátjává teszi. Nagy, talán legnagyobb hatással volt Horatiusra atyjának józan gondolkodása. Az ő megjegyzései terelték figyelmét a külömböző emberi 42. 43.
