I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912

I. A középiskola és a tanuló ifjúság

lietetlen és gyűlöletes akadály gyanánt tűnik fel előtte. Ha már előbb is követett el helytelenséget, amikor még be tudta és be akarta látni a helyes és helytelen közti különbséget, mennyivel inkább és mennyivel gyakrabban ütközik bele „szabadságának korlátaiba“, ha eme különbség tudata elhomályosul benne.

Az otthon azonban nemcsak példájával hat, hanem as iskola felől táplált véleményének hangoztatásával is. Társas érintkezésünk lehetősége -— köztudomás szerint — arra a szokásra van alapítva, hogy embertársaink felől táplált kedvezőtlen felfogásunk nyilvánításában bizonyos óvatosságot tanúsítunk. Hogy helyes vagy helytelen ez a szokás, nem tartozik ide. Csak az a különös, hogy míg mindenütt e szokásnak hódolnak, addig az iskolával szemben nem élnek ezzel az óvatossággal, sőt a legegyénibb és legegyoldalúbb véleménynek is rögtön és hangosan kifejezést adnak. Ennek a véleménynyilvánításnak jogosultságáról eltérők lehetnek a nézetek, de következményéről csak egyet mondhatunk, t. i. azt, hogy alaposan megbénítja az iskola munkáját. Az iskola ugyanis tetemesen megrövidül általa, elvesztvén tekintélyét és hatását; így pedig csak félmunkát végezhet. Általa az ifjúság lelkében is változás áll be. Természeténél fogva különben is hajlandó lévén a felületes szemléletre és ítéletre, nem cáfolja meg a hallott véleményeket, sőt bizonyos jóleső érzéssel áll azok táborába, akik az iskolát szidalmazzák. Csak felületesen és pillanatnyi hangulatai szerint fogadja be a középiskola munkáját. A hangulatok háttérbe szorítják mindama képzeteit, fogalmait, amelyeket addig szerzett az iskoláról, ennek munkájáról, az ő kötelességeiről. Csakhamar űrt érez az iskola és önmaga közt s a helyett, hogy résztvenne az iskola munkájában, azt gátolni törekszik, hol öntudatosan, hol öntudat- lanúl. Eleinte passiv, később activ resistentiára adja magát, mind fegyelmi, mind tanulmányi tekintetben. Az iskola tehát nem végezheti za- vartalanúl a munkáját, míg az ellenállást le nem győzi. Ennek következtében energiájának jelentékeny részét az ellenállás leküzdésére kell fordítani s csak ami ezen felül fennmarad, szentelheti voltaképeni feladatának. Részben erre kell visszavezetni az iskolai munka bizonyos fokú eredménytelenségét. Mindenki természetesnek tartja, hogy bármely erő akkor fejthet ki teljes hatást, ha ellenállásra nem akad; de azért az iskolától mégis azt követelik, hogy ugyanakkora hatást érjen el, mintha nem volnának akadályok az útjában. Az akadályok elhárításában igen kevés segítségben van része: az otthon nem nagyon erőlteti meg magát, ahol azonban támogatja az iskolát, ott nem marad el az eredmény.

Még az ifjú önérzetének dédelgetése jár hátránnyal az iskolára nézve. Becses dolog az önérzet, ha mindenben megnyilvánul, de az. amely csak akkor jelentkezik, amikor felelősségre vonják az „önérzet*4 birtokosát, semmi becsülést és kiméletet nem érdemel. Hányán vannak a túl