Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Csorba László: Ráday Mihály és a Nemzeti Panteon Alapítvány
RÁDAY MIHÁLY 1942-2021 5 A döntést 1957-ben megerősítették, megépült - új utcai főbejárattal - a Munkásmozgalmi Panteon, s lassan el is kezdődött a már 1849 óta működő temető átalakítása »a kor igényeinek megfelelően«. A Hét című vasárnapi politikai műsorban 1981-ben (!) sikerült a témának képernyős megjelenést szerezni? A csata akkor a sírok megvédésével, így győzelemmel végződött, Mihály örült is neki, de már előre gondolkodott, hiszen nem csupán egyetlen ütközetet akart megnyerni, hanem az egész háborút! 1987 őszén újabb alkalom adódott a magyar társadalom kegyeleti kultúrájának komoly hiányosságaival való szembesülésre. Közeledett az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc 140. évfordulója, és Mihály az Unokáink... különkiadásában a honvédsírokat kereste fel kamerájával. Mivel pedig művészettörténészként a temetők siralmas viszonyait kommentálhatta ugyan, de annak nem volt szakértője, mit is cselekedtek e derék honfiak: amit megkövetelt a haza. így meghívta az adásba barátját, Katona Tamás történészt, hogy egészítse ki a látványt jóízű és szívdobogtató történetekkel. Meséljen arról, miféle valódi tetteket legendásított később a hagyomány, és építette fel belőle a modern magyar nemzet alapító mítoszát. A nézőknek tetszett a műsor, tizennégy éven át - az események és főszereplők emlékhelyeiről forgatott filmekkel dúsítva - jelentkezett a képernyőn, amiképp nem lankadt Ráday és Katona együttműködése sem, annak ellenére, hogy 1990-ben, az első szabad választásokon különböző - a diktatúra lebontásában még együttműködő, de a jogállam fölépítésében már riválissá váló - politikai erőknek kötelezték el magukat. Ám éppen ez a helyzet alakította azután úgy a körülményeket, hogy a Nemzeti Panteon Alapítvány létrehozására sor kerülhetett. Antall József orvos-történész, múzeumigazgató maga is tudományos és erkölcsi támogatója volt a késő kádárista korszakban elinduló „sírvédő” mozgalomnak. így azután - már a rendszerváltozás utáni első szabadon választott parlamentnek felelős miniszterelnökként - fölkarolta Ráday Mihály és az építész Gerle János javaslatát egy olyan civil alapítvány létrehozásáról, amely arra a bízvást össznemzetinek nevezhető kegyeleti feladatra vállalkozik, hogy történelmünk kiemelkedő szereplőinek idehaza megtalálható sírhelyeit közvetlenül gondozza, a nagyvilágban sokfelé föllelhető végső nyughelyeik ápolását is segítse, továbbá öszszeállítsa a nemzeti emlékezetre méltók virtuális panteonját. „Az ország költségvetésébe - idézte fel később a történteket Ráday - 1992-ben önálló sorral és 80 millió forinttal bekerült a Nemzeti Panteon Alapítvány! Ez arra is lehetőséget adott, hogy saját beruházásban (!) felújítsuk Kossuth Lajos mauzóleumát a Kerepesi Temetőben, s különböző támogatásokkal elősegítsük fontos síremlékek megújítását, mint - például - Házmán Ferenc [az utolsó budai polgármester], Vitkovits Mihály [költő] sírja, vagy a legszebb szecessziós síremlék, a Schmidl-sírbolt a Kozma utcában, avagy Barra Jmréé [Kolozsvár főorvosa] és Bölöni Farkas Sándoré [jeles író és Amerika-utazó] a Házsongárdi Temetőben. Támogattuk Tóth Vilmos kutatásait, könyvek megjelenését, itthoni és erdélyi kutatások elvégzését is? Fölmerül a kérdés, hogy a kormányfő miért nem kezdeményezte állami intézmény fölállítását e nemes célra? Életműve ismeretében talán nem túlzás föltételezni, hogy azért nem, mert komolyan vette a demokratikus közösségszervezés több évszázados múltjából következő azon fölismerést, miszerint a nemzet mindig több, mint az állam - márpedig itt össznemzeti feladatról van szó. Az állam kormányát
