Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Saly Noémi: A tabáni kereszt körül
40 BUDAPEST egy kesztyűs, egy szabó. Szülésznő, mázoló, kőműves, három szőlőműves, egy majoros. A Tabán teljes lebontása előtti műemléki szemle során a bizottság a kereszten túl két épületet és két érdekes épületrészletet javasolt a téren megóvásra: a 3. számú házon egy Madonna-domborművet, a 4. számú, „copfstílű házat”, széles kapubejáratával, a 12. számút, ahol 1925 óta Farkas Béla vendéglője működött: „empire-os kapu, dombormű fejjel, cégér a szelíd farkashoz (régi)”, s végül a 20. számú házon volt egy „empire ablakorom”. 1891-ben „a budapesti 48-49-iki és a buda-óbudai honvédegyesületek Budán a tabáni kereszt-utca 4 ik sz. a. levő vendéglőben aug. 24-én esti fél 8 órakor fogják megünnepelni Lajos napját” - írja a Budapesti Hírlap. (Az öreg honvédek minden évben megülték a Tabánban Kossuth neve napját.) Ezt a vendéglőt később az Albecker család vitte nagy hírnévre (lásd a BUDAPEST 2004. augusztusi számát): itt főzték Budán a legjobb halat, és az ő emberük volt a „Lámpás Rudi”, aki még akkor is kézilámpással kísérte le a kapatos vendégeket a Rácz fürdőhöz, a villamos-végállomáshoz, amikor már volt - olyan, amilyen, de mégis - közvilágítás. 1906-ban „a Kereszt-tér világítását 8 darab kőolaj-lámpással javítják”, örvendezik a sajtó. Pruckner pékmester is eladta üzletét: 1901-ben „fekete sütöde azonnal eladó” Kereszt tér 5., s 1903-ban talán még mindig ő, „jó forgalmú pékség, rácz kemence eladó” - így a szűkszavú apróhirdetések. A „rácz kemencére” 1909 őszén ad magyarázatot a Pesti Hírlap: „Nedelko Sztankó vályogból rakott házát is lebontották a Tabánban, ahol a Kereszt-tér közelében már jó darab ideje szomszédság nélkül állt a romok közt (.. J igazi rácüzlet, melyhez hasonló nem maradt fenn a fővárosban. (...) Nedelko volt az utolsó rác, aki voltaképen derék magyar ember, a népes családja szintén. (...) Évtizedek előtt még Pesten is megvoltak a rác sütők, főleg a Zöldfa-, Szerb- és Lipót-utcákban, a szerb templom közelében. (...) Egy háznak a falát az utca felől kitörték, csak az utca szintje fölött maradt derékig érő fal, azon bonyolították le az üzletet, mint apudlin [pulton]. A mögött állt a rác, ő mögötte pedig fült a sütő kemence. Ide hoztak sütni kenyeret, kalácsot, rétest, pecsenyét, letették a meszelt pudlira egész bizalommal, mert a rác kemence ropogósán sütött. Ott sercegett a nyilvánosság előtt az eladásra szánt pecsenye, kolbász is a tepsiben, vagy a serpenyőben. (...) A budai részen nemcsak a Rácvárosban, de általában ez a Lacikonyha-rendszer uralkodott, csakhogy eredeti rácságának teljesebb voltában, borozással, karlovici ürmössel összekötve. Ezekben friss disznósülteket adtak és csáját, ami zsíros rétesféle, túróval, vagy vagdalt disznóhussal töltve, s bő zsírban sütve, mint a fánkot szokás. Csibuk, nargile, az aljáról le nem öntött fekete kávé, édes szucsuk ilyen helyen mindenütt kapható volt. (...) A pesti oldalon már két évtized óta nincs háznyilásba épített rác kemence. A budai oldalon lassanként veszett ki a rác lakossággal együtt. Nedelko Sztanko korcsmája és kemencéje volt az utolsó. Kisajátították, mert útba esett, s lebontották.” 1905-ben Bartsch Bélánál a tér és a Kereszt-utca sarkán „a Rácváros legszebb kerthelyiségében, kitűnő hegyi bor és mindenkorfrissen csapolt sör, valamint jó és olcsó konyha mellett kedélyes társasági összejövetelek, szombat este és vasárnap előkelő zene. Ugyanott jól gondozott tekepálya bérbe adatik. Külön helyiség egylet vagy társulatok részére.” (Ebből majd az Avar család csinál híres üzletet.) Egy évvel később „a »Testvériség« budapesti I. kerületi munkásképző-egylet egyleti helyiségét I. kér., Kereszt-tér 16. sz. alatti Cholupszky-íélz vendéglőbe helyezte át.” 1925-ben a téren már csak tíz épületben laknak: 38 lakás 55 szobával, bennük 149 lakó. 1930. október 6-án vasárnap fél 10-kor „a Budapest-Tabáni Hajósok Temetkezési Egylete (L, Kereszt-tér 4.) a tabáni plébánia templomban az egyesület 110 éves fennállásának emlékére szent misét mondat. Utána Schreit Győző vendéglőjében megtartandó díszközgyűlés lesz.” S ki ne felejtsek még egy vendéglőt a végjátékból: „A Ziegler a Kereszt-tér felső szegélyén az első volt, amelyik a tabáni kocsmák közül kiugrott, és »etab lissement« lett. Amikor még farácsos kiskocsma volt (...) Körözött liptói, szalámi volt az étlap és félóránként friss csapolás. A tőzsdei konjunktúra idején új kerítést csináltak, diszkrét szeparékat alakítottak a bokrokból, pálmák és délszaki növények nőttek az udvaron és színes lámpaernyők lógtak a villanydrótokról. A közönsége is rögtön kicserélődött. Elmaradtak a bohémek és a nyárspolgárok, jöttek helyettük a gyors-gazdagok. Esténkint autón hozták a tőzsde lovagjait és felcicomázott hölgyeiket. A Ziegler di vatos, mondain hely lett, és példáját követte a »Kakuk« is, amely eredetileg (...) »Vidám bagoly« volt. Ma már mindebből csak a Ziegler maradt meg, romantika nélkül, úri vendéglőül.” (Aztán már az se, de a hely szelleme él: a sportpálya sarkában ma egy proccos wellness-centrum fényeskedik.) 1933 tavaszán dőlt-borult itt minden. Májusban Pásztor Árpád már ezt meséli a Pesti Naplóban: „a környékező uccák közül csak a Kereszt ucca maradt meg, a többit lerombolták, a lebontott házikók helyét fű lepi, de a kőkereszthez nem nyúlt senki, az ma is várja az ájtatos lelkeket. (...) a kereszt körül öt-hat gyerek áll és nézi, hallgatja, hogy imádkozik térden állva a tér porában egy fedetlen fejű, átszellemült arcú férfi.”
