Budapest, 2020. (43. évfolyam)
10. szám, október - Sipos András: A MÚLT JÖVŐJE - Nagy-Budapest alternatívák 1945–1956
11 tés elsődleges célterületeivé nyilvánították a „munkáslakta” peremvárosok központjaiba kivezető sugárirányú, „dolgozóink legnagyobb tömege által látogatott” főútvonalakat. Az első ötéves terv során ilyen „nagyszabású kiépítésre” javasolták a Váci utat Újpestig és folytatásaképpen az Árpád utat a kerület központjáig; az Üllői utat Népligettől Kispestig és Kispest központjában, a csepeli Kossuth Lajos utcát a Szent Imre térig, valamint Óbudán a Knurr Pálné (ma Pacsirtamező) utcát. (A régi Budapest hasonló kiépítésre tervezett útvonalai – így a Hungária körút, a Dózsa György út angyalföldi szakasza, a Béke út, a Kőrösi Csoma út, a Kerepesi út – a második ötéves tervbe „szorultak” volna). 1956 – Nagy-Budapest revíziójának kísérlete A Budapesthez csatolt 16 község számára, amelyek mindegyikének megvolt a jól átgondolt szerepe a korábbi tervben, ezek a fejlesztési elképzelések sem sok perspektívát kínáltak. Ezekben a településekben, néhány évvel az egyesítés után, már a főváros vezetése is csak terhet látott, mivel ellátásukat és infrastruktúrájukat reménytelennek tartották belátható időn belül elfogadható szintre hozni. 1956-ban meg is született a döntés, hogy nagy részüket leválasztják Budapestről. A 16 község közül csak Albertfalva, Pestújhely és Pestimre maradt volna Budapest része. Az első kettő azért, mert beékelődött a Budapesten belüli alközpont szerepre továbbra kijelölt peremvárosok (Budafok, illetve Rákospalota) és Kis-Budapest közé, Pestimre számára pedig egyszerűen nem találtak más elfogadható megoldást. A lecsatolás végrehajtását csak az akadályozta meg, hogy azt – egy nagyobb arányú területszervezési reform részeként – 1956. október 22-én szándékoztak megszavaztatni az országgyűléssel. A mindinkább forrósodó politikai légkörben azonban október 11-én a felső párt- és állami vezetés úgy látta, hogy ez most nem időszerű... Attól eltérően, ahogy ma valószínűleg a legtöbben gondolnák, nem a községek küzdöttek az önállóságért, hanem a város fejlesztésére, sőt puszta működtetésére szolgáló források rendkívüli szűkösségével küszködő fővárosi vezetés szorgalmazta leginkább a leválasztásukat. Az érintett kerületek vezetése és lakossága pedig késhegyig menő harcot folytatott ez ellen, mivel abból indultak ki, hogy az erőforrások központi elosztásának rendszere nem fog megváltozni, Budapesten kívül viszont még rosszabb eséllyel indulnak az ezekért folyó versenyben. Nagy-Budapest és agglomerációja Az FKT hatáskörét először 1937-ben terjesztették ki a Budapesttel szomszédos településekre. Illetékességi területét 1938-ban az 1950-ben létrehozott Nagy-Budapesttel közel megegyezően állapították meg, azzal az eltéréssel, hogy Vecsést is ide sorolták. Rövidesen kezdetét vette az illetékességi terület további bővítése, ami 1945 után is folytatódott, és ennek köszönhetően 1946-ban már 91 településre terjedt ki, átfogva a Visegrádtól Százhalombattáig nyúló térséget. Ezzel kialakultak az intézményes keretei annak is, hogy Nagy-Budapestet és agglomerációját szintén összehangolt módon fejlesszék. Az FKT-t azonban 1948-ban megszüntették. Nagy-Budapest létrehozásának 1950-ben követett módja a város és környéke közötti határt ismét élessé tette, az FKT hatáskörével kialakulóban lévő integrációt visszavetette. A fővárosnak és agglomerációjának, illetve tágabb várostérségének kapcsolata azóta sem jutott olyan szintű intézményesített formához, mint amely az FKT képében 72 évvel ezelőtt már létezett. A Fővárosi Tanács VB javaslata Budapest területének és kerületi beosztásának módosítására, 1956 augusztus Forrás: BFL
