Budapest, 2020. (43. évfolyam)
3. szám, március - Daniss Győző: Tíz deka kenyér
11 tése Magyarországon, színházi vagy mozgókép-előadások tartása, rádióállomások, posta, távíró, távbeszélő működése a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnoksággal való megegyezés alapján történik.” Ez a korlátozás nem akadályozta, hogy más művészeti ágak is – szinte megmagyarázhatatlanul gyorsan – újraéledjenek. A Nemzeti Színház az Andrássy úti kamarájában március 1-jén bemutatta – Gobbi Hil dával, Ungvári Lászlóval, Ladányi Ferenccel, Várkonyi Zoltánnal, Major Tamással – Csoko nai A’ özvegy Karnyóné ’s a két szeleburdi ak című vígjátékát. Ugyanaznap az Operaházban hangverseny volt a Vörös Hadsereg megalakulásának 27. évfordulója tiszteletére, főképp magyar és orosz művekből. Az ország legjelesebb énekesei léptek föl, és vezényelt Kodály Zoltán is. Ugyanott már cius 16-án felhangzottak a Bánk bán dallamai. A Magyar Színház március 6-án Gogol remekével, a Revizorral várta a közönségét. A Művész Színházban Szemere Vera, Uray Tivadar, Básti Lajos játszotta Steinbeck Lement a holdjának főbb szerepeit. Áprilisban Medgyaszay Színpad néven kabarészínház nyílt, és fergeteges programot ígért a Nagycirkusz. Március 18-án pedig remek képzőművészeti kiállítás nyílt a régi Műcsarnokban. Derkovits Gyula, Dési Huber István, Nagy Balogh János, Nagy István, Nemes Lampérth József, Fémes Beck Vilmos alkotásait láthatta a közönség. Közben persze eleven volt a lakosságot közvetlenül nem okvetlenül érintő és esetleg nem is érdeklő „nagytörténelem”, a „nagypolitika” is. Jól tükrözték ezt az újságok. A címoldalakon természetesen a háború hírei voltak a leggyakoribbak, a belsőkön azonban erőteljesen megszólalt a belpolitika. A lapok szűkös terjedelmük korlátai között is sokat írtak pártokról, szakszervezetekről, földosztásról, a gyári munkások erőfeszítéseiről, arról, hogy április elején megválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlés budapesti képviselőit, hogy 11-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány a fővárosba költözött, és hangsúlyosan számoltak be a háborús bűnösök, nyilasok elfogásáról, tárgyalásairól, a rájuk rótt ítéletekről. Mindenkinek mindennél fontosabb volt azonban a béke. Ennek, az élni akarásnak, élni próbálásnak bizonysága volt egyebeken kívül az is, hogy – ami az ostrom napjaiban még furcsa lehetett, most már természetesnek hatott – egy-egy többé-kevésbé rendbe hozott futballpályán fel-felharsant a bíró sípja. És ha a játékosok még nem duzzadtak is az erőtől, a labda már éledezett. Mandik Béla szövetségi kapitány pedig már – amikor a nyugati határon még dörögtek a fegyverek – válogatott meccsről álmodott. Úgy gondolta, hogy az elkövetkezendőkben évente kétszer megmérkőzünk a Szovjetunió legjobbjaival. Az első találkozót május elsejére, Budapestre tervezte, amit nyáron Moszkvában visszavágó követett volna. Elképzelt egy csapatot is: kapus – Boldizsár (Szeged); hátvédek – Rudas (Ferencváros), Ónody (Ferencváros); fedeze tek – Sárosi III. (Ferencváros), Szűcs (Újpest), Kirádi (Újpest); csatárok – Sipos (Ferenc város), Szusza (Újpest), Deák (Szentlőrinc), Sárosi dr. (Ferencváros), Puskás (Kispest). Az összecsapás akkor nem jött létre – a tervezett csapat játékosainak felét azonban ma már labdarúgásunk klasszikusai között tisztelhetjük. S ha válogatott meccs nem volt is május elsején, a szurkolókat a Millenáris nagyszabású sportünnepélye kárpótolhatta. Az esemény főpróbájáról a Népsport április 30-án számolt be, egyebeken kívül megírva, hogy az MTE–Szikra „próbameccs” egyik csapata – mert szertárát korábban kifosztották – a megszokott vörös mezét azokból az ejtőernyőkből varratta, amelyekkel német repülők az ostrom utolsó napjaiban a körbezárt csapataiknak utánpótlást dobtak le a Vérmezőre. Beharangozta a lap, hogy a sportünnepen lesznek atlétikai számok, kerékpárversenyek, sőt 20 kilométer távú motorvezetéses kerékpárverseny is. A lap felhőtlen, derűs hangulatú napot sejtetett, ígért. Utóbb kiderült, az is volt. Tizenötezer nézőnek! De senkivel sem feledtethette egy korábbi tudósítás háborút is, békét is felidéző sorainak súlyos-szép mondatát. A Szabadság április 9-én az első oldalán számolt be az ország felszabadulásának hírére a Nemzeti Múzeum előtt rendezett ünnepről: „Az emberek sugárzó arca szinte megenyhítette a sok épületkárt szenvedett környék arculatát. A bombatölcsérektől tátongó házak kísérteties díszletként, egyben fájdalmas mementóként nyújtottak hátteret a felszabadulás örömünnepének.”
