Budapest, 2020. (43. évfolyam)
1. szám, január - Buza Péter: FÉNYÍRDA - Csöpögős fotográfia
szöveg: BUZA PÉTER 7 Fannyt. Asszonya Terézvárosban élt, varró nőként kereste kenyerét, a Szerecsen (ma Paulay Ede) utca 11. száma alatt, egy napjainkra stílustalan nagyvonalúsággal átalakított bérházban. Még a Józsefvárosban működik a Pfeifer-atelier, amikor a húszas évek közepén, az egyelőre (és az elérhető adatok szerint mindvégig) gyermektelen házaspár összeköltözik a Király utca 20. szám alatt, egy nyilvánvalóan szerény lakásban. Közel ide, a reliefdíszes műemlék házban veszi át aztán korábbi mestere, Gerber üzletét. Ahol kibontakozhat nagyszabású és újszerű vállalkozása. Két kreatív módszert is bevet, hogy a lehető leggyorsabb menetben az anyagi gyarapodás fázisáig eljusson végre. Lerohanó taktika A fotográfia szakirodalma úgy tartja: a házhoz, a kislányok, kisfiúk otthonába kivonuló gyermekfotózás (családi környezetben a kicsik természetesebben viselkednek, így sikerültebb képek készíthetők róluk) első rendszeresítője 1928-tól, Pesten (és Magyarországon) egy bizonyos Grosz József volt. Mosoly Albuma néven futó vállalkozása évtizedekig fogalomnak számított, még ma is ismerős a szókapcsolat sokaknak, ha erről a műfajról-témáról van szó. Dokumentálható, hogy Pfeifer egy évvel korábban rálépett ugyanerre az útra. Nem a műtermében várta, a József utcában, hogy felkeressék a büszke szülők. Eufémisztikusan fogalmazva: e helyett elébe ment az igényeknek. Rámenős módszerének lényegét Inkey Tibor memoárjából ismerjük (Fotó Inkey – Egy fényképész visszaemlékezései, Pelikán Kiadó, 1993), akit az egymást követő gyermekfotószépségverseny-akciók atyja ez irányú ténykedésénekmár az utolsó periódusában alkalmazott ugyan, de addigra nyilván minden részletében kiforrt a rendszer. Az, amit Inkey leír, az éveken át csiszolt, a tökéletesített metódus. Még valamit előre kell bocsátanom. Inkey 1933-ban költözött Pestre Fehérvárról. Azt állítja, hogy élményeit e tárgyban Herz Henrik alkalmazottjaként élte át. Akiről azt is állítja, ő volt a Nemzeti Fotóriport Iroda cégérnevű, már-már hírhedt fotós vállalkozásnak is a kitalálója-működtetője. Nos, az a helyzet, hogy minden hozzáférhető adat egybevágóan mást bizonyít: a Nemzeti Fotoriport is Pfeifer kreációja. Herz Henrik egy évvel azelőtt meghalt, hogy Inkey a városba érkezett volna. Sőt akkor, 1932-ben, már hosszú évek óta nem praktizált. Vagyis mindaz, amit a memoár bemutat, Pfeifer rovására írandó. Csak éppen az emlékező felejtette el első tényleges pesti munkaadójának a nevét, amikor sorait papírra vetette. Herz (valójában Pfeifer) „a kezembe adott egy magnéziumlámpát – írja – , 9x12-es fémka zettáimat megtöltöttem lemezzel. Az első napi munkánk az volt, hogy kiválasztottunk a Károly körúton egy nagy bérházat, a kísérő ügynök Kollár becsengetett a házmesterhez, és elmondta, hogy a Nemzeti Fotoriport Irodától jött, gyermekszépségversenyhez keresünk szép gyerekeket, fényképezésre.” A megszólított, némi borravaló fejében, bediktálta az adatokat: melyik lakásban milyen nevű kislány, kisfiú él. Bekopogtak, és már úgy keresték, hogy az egész város beszéli, milyen igen nagyon szép Lacika, Pistike, Katika, Esztike. Igazán érdemes lenne benevezni a hivatalosnak hangzó néven identifikált Nemzeti Fotoriport szépségversenyére. Ha kérik, azonnal le is fotografálják. Ki az a szülő – utal a nyilvánvalóra Inkey –, aki ne öltöztetné azonnal puccba a gyereket! Négy lakásban fél-fél óra alatt négy-négy fotográfia készült, futva hazavitték, laborálták, és még víztől csöpögős állapotában visszaszaladt velük az ügynök, hogy, bemutatva az eredményt, megkössék az üzletet. Meglehetősen nagy csapattal dolgozott Pfeifer. A csöpögős (Inkey szóhasználata s talán kortársaié; értsd: még nedves) fényképezés kifejlett korszakában, 1933-ban, amikor Inkey hat hétig alkalmazotta volt, a mester egy másik, nem a kiskorúak szüleinek lépre csalásához kapcsolódó kreatív ötletének kivitelezését is szorgosan gyakorolta. „Fényképeztünk mindent, a miről úgy nézett ki, hogy el lehet adni. A munkamódszer a következő volt: reggel nyolckor a sarki újságárustól behoztuk az összes reggeli napilapokat. Volt egy tippfüzet, abba mindenki beírta dátum szerint, amit kinézett magának, esküvőt, temetést, közgyűlést, idegenforgalmi csoport érkezését, politikai eseményt, szoborleleplezést, bármit, amiről előre írtak a lapok. Az újságosnál hetibért fizettem, egyórai olvasás után visszavittük az újságokat, hogy eladhassa őket, és délután ugyanezt csináltuk.” „Sokszor nagyon kemény harc folyt a konkurenciával, néha verekedésig fajult a dolog. /.../ Sok trükk volt /.../ a statív elrúgásától expo közben, az objektívbe villantásig.” Rámenős figurák ügynöki működésére épült az üzlet. Inkey őket is bemutatja. Volt köztük egy röviden csak D-nek hívott öreg róka „...csodálatosan tudott hosszú asztal nál ülőkről felvételeket csinálni úgy, hogy az Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény Golfozók – Tolnai Világlapja 1934. 28. szám