Budapest, 2020. (43. évfolyam)
2. szám, február - Lépesfalvi Zoltán: Vastag jégen
Az 1909-es rendezvényt a budapestiek elsősorban „jubiláris meetingnek” tekintették, ezzel emlékeztek meg az egylet megalapításának negyvenedik évfordulójáról, mellesleg ez volt a férfiak Európa-bajnoksága és a nők világbajnoksága is. A hétszeres világbajnok svéd Ulrich Salchow itt is nyert, a kötelező gyakorlatokat parádésan mutatta be, még az is belefért, hogy „a szabadon választott gyakorlatok egyik ugrási mozdulatában észrevehetően elbukott”. Kronberger Lili úgy lett világbajnok, hogy a bíróknak nem volt nehéz dolguk, mert „egyetlen jelentkezett ellenfele, a londoni Smith Greenhough asszony az utolsó percek ben kimentette távolmaradását”. A tudósító megjegyezte, hogy bravúros és tökéletes gyakorlataival a maximális pontszámtól csak kevéssel maradt el, az egyes figurák rajzai és méretei is teljesen kielégítők voltak. Akkoriban sok volt a korcsolyázó, de kevés a versenyző, a hölgyek közül alig néhányan produkálták magukat versenyszerűen a jégen. Kronberger Lili valóban kivételes tehetség lehetett, a magyar bajnokságokon férfiakat is megelőzött, sokáig ugyanis nem rendeztek külön női számot. A budapesti versenyen már másodszor lett világbajnok, egy évvel korábban úgy nyert, hogy „a közönség viharosan megtapsolta a szimpatikus magyar sportladyt. Az elismerésnek koronája volt azonban, hogy a kisasszonynak szigorú bírái is lelkesülten összecsapták tenyerüket e mesésen kivitt gyakorlat után.” Akkor egy vetélytársa volt, a berlini „Rendschmidt Elza k. a. egy klasszissal alatta állt magyar ellenfelének. Dacára ennek azonban a legkiválóbbat nyújtotta és különösen a könnyebb figurákat nagyon jól végezte. A szabadon választott gyakorlatokban olyan gráciát fejtett ki, amilyen csak elsőrangú korcsolyázó hölgyeknek a tulajdonsága.” A következő, 1929-es budapesti vb-n már műjégen futottak a nők és a párosok, az 1926-ban átadott, 5600 négyzetméteres pálya alatt 62 kilométernyi vascsőben keringett a fagypont alá hűtött sós víz. Egy igazi sztár is eljött, az akkor már olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok – és még nem egészen tizenhét éves – norvég Sonja Henie . Kissé csalódottan jegyezte meg a Sport-uj ság, hogy biztosra ment, a tréningen meg csodált hajmeresztő ugrásait elhagyta. Utána azonban „operatőrök, amatőr és profi fényképészek sáskarajában a leglehetetlenebb pózokat ismételte a végtelenségig”. Mert hát a színésznő már akkor benne volt, később az egyik legjobban fizetett hollywoodi sztár lett. 1955-ben teljes Európa-bajnokságot rendeztek a Városligetben, vagyis mind a négy versenyszámban érmeket osztottak. Óriási volt az érdeklődés, a reggeli órákban a kötelező gyakorlatokat is ezren nézték végig. A jeget a „magyar rolba” újította fel, egy katonai teherautó elejére hatalmas seprűt szereltek, a platóra vizeshordót állítottak, abból egy pokróc lógott le, az simította el pályát. Villanyfény (64 ezer watt), zsúfolt pótlelátók és a párosban magyar győzelem: forgások, emelések, csóvák, mérlegforgás, másfél fordulatos Axel Paulsen után a Nagy testvére ké, Marianná é és László é lett az aranyérem. Később Nagy Marianna, Jurek Eszter (az Eb 15. helyezettje) és Czakó György (9.) az „anya gi dicsőséget” is hozó jégrevüben folytatta. És végül egy ligeti bravúr, amelyet a magyar hokirajongók azóta is emlegetnek: 1934 januárjában a hazai válogatott 0:0-t játszott azzal a kanadai csapattal, amelyik a világbajnokságra készült. Az Est kiemelte, hogy Kanadában az óvodásoktól az öregurakig mindenki hokizik, negyedmillióan játszanak, minden tartományban nem egy, hanem sok fedett jégpalota épült. Az érdeklődés akkora volt, hogy megkétszerezték a nézőhelyek számát, négyezer jegyet adtak el. A tudósítások szerint a fehér dresszes magyarok szinte eltörpültek a piros trikós óriások mellett. Az utolsó harmadban a magyar csapat védelembe vonult, Hircsák kapusnak – lám, ez a közhely is elmúlt nyolcvanéves – „minden tudását össze kellett szednie”. Összeszedte, maradt a 0:0. Másnap aztán a kanadaiak már keményebben játszottak, „hét gólt és egy szemfogat ütöttek”, Minder Sándorét. De arról a 7:0-s meccsről írjanak inkább Torontóban. 17 szöveg: LÉPESFALVI ZOLTÁN FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA ÉS RIC
