Budapest, 2020. (43. évfolyam)
11. szám, november - Daniss Győző: 1945–2020 - A láthatáron felsejlett Nagy-Budapest
BUDA PEST 20 20 / 11 12 rították a háború és az ostrom következményei. Súlyos hiányokról panaszkodott például a Műszaki Értelmiség folyóirat december 15-iki száma. Okkal, hiszen a Dunába robbantott hidak hajózást akadályozó és az árvízveszélyt növelő roncsainak kiemeléséhez nem volt elég szakember, a harcok idején a daruk, úszódaruk is súlyosan sérültek, hiányoztak a szükséges búvárfelszerelések. A cikk szerint néhány helyrehozott daruval mégis elkezdődött a munka. Legelébb a Boráros téri híd roncsainak kiemeléséhez láttak hozzá. S hogy mennyire hiányoztak a hidak (is), arról a Tér és Forma című folyóirat 12. száma festett képet: „Az építőanyagok közül legnagyobb hiány a folyó évben égetett mészben, cementben, gipszben, tetőcserépben, tetőfedőpalában, építőfában, szegben és ablaküvegben volt...Az építőanyagok áralakulására nagy befolyást gyakorolt többek között a vasúti állomásoktól a telepekig, az építkezésekig a Duna hidakon való átfuvarozás. Lovas kocsin való szállításnál maximum húsz métermázsát lehetett csak fuvarozni, de az utóbbi hónapokban a fuvarosok hidakon való szállítást nem vállaltak, a teherautókon való szállítás pedig a kocsifuvaroknak többszörösét tette ki.” A cikk az árak emelkedésének riasztó gyorsaságát is adatolta: „Az építőanyagok piaci árainak emelkedé sében a nem kiutalt szeg foglalja el a vezető szerepet. Ugyanis ez év május 1-én vásárolható szeg árának 600 szorosa volt a december 18-a, a pénz felülbélyegzésének napja előtti ár, ezután következik második helyen a tetőléc, zsaluzódeszka, épületasztalos-áru 480–550, sorrendben tovább a gipsz 450, ablaküveg 450, kétfogatú napszámkocsi 400, tetőcserép 280, égetett mész 170, portlandcement 130, gömbvas 130, vasgerenda 120 és végül a kisméretű tégla 80 szoros árral.” Érthető volt a Magyar Nemzet publicistájának izzó indulata (december 12.): „Az árdrágítás és a csempészés bűnnek számítottak mindenkor, de súlyosságuk ezerszeresére fokozódott manapság, amikor ezek a visszaélések a háború minden poklán átvergődött, anyagi és fizikai erőkben kétségbeejtően megfogyatkozott társadalom ellen irányulnak...Az indokolatlan árdrágítás s a lelkiismeretlen csempészés tehát ma a szó legszorosabb...értelmében halálos bűnök.” Az újságíró megoldási javaslata azonban – a bűnösök „az ősi »fogat fogért« elv alapján – halálos büntetést érdemelnek” – mindenképpen túlzott volt. A nagypolitikusok nemegyszer érzéketlenül tekintettek a valóságra. Egy december 30-i Népszava-hír pedig szinte előre vetítette a későbbi évek keserves politikai gyakorlatát. Csepelen a nélkülözéseket elviselni már nemigen tudó WM-gyáriak leálltak a munkával, és a küldötteik panaszaikkal megkeresték az iparügyi minisztert: „Bán Antal elvtárs Szakasits Árpád és Ráko si Mátyás elvtársakkal együtt fogadta a csepeli munkások küldöttségét. A küldöttség ismertette a Weiss Manfréd-gyár munkásainak nehéz helyzetét. A két munkáspárt vezetői közölték a munkások küldöttségével, hogy a két munkáspárt mindent megtesz a jogos kívánságok kielégítéséért, de a mai helyzetben a munkásságnak gondolnia sem szabad munkabeszüntetésre, mert ezzel csak súlyosbítanák a maguk és az ország amúgy úgyis súlyos helyzetét. A munkásság – belátva e szavaknak igazságát – megnyugodva indult vissza Csepelre. Csepelen tovább folyik a munka, bármennyire is szeretné néhány eddig is szabotálni próbáló reakciós elem az ellenkezőjét.” A nagy horderejű intézkedések mellett a hatóságoknak „apróságokkal” is foglalkozniuk kellett. A kereskedelem- és postaügyi miniszter – tapasztalva, hogy a posta járműhiánya miatt zavarok vannak a távirat-kézbesítésben – engedélyezte, hogy a postaaltisztek magántulajdonú kerékpárjait kölcsöndíj fejében a táviratkihordók rendelkezésére bocsássák. A Pénzügyi Közlöny december 10-én ismertetett egy a trafikok nyitvatartási rendjét szabályozó rendeletet. Eszerint munkaszüneti napokon a trafikok általában nem nyithatnak ki, az egytrafikos településeken, vasútállomásokon, sportpályákon, fürdőhelyeken azonban nem kell okvetlenül bezárniuk. „A törvényes munkaszüneti napokon az árusítást az üzlettulajdonos csupán maga, esetleg házastársa, egyenes ágon fel-, vagy lemenő rokona, örökbefogadott gyermeke, testvére, vagy elsőfokú unokatestvére szolgálatainak igénybevételével végezheti, üzleti személyzetét azonban nem foglalkoztathatja, vele sem a dohány árudában, sem azon kívül semminemű munkát nem végeztethet.” Figyelemmel volt a rendelet az árusok vallására is. Zárva tarthatták üzlethelyiségeiket „1. a református, az ágos tai hitvallású evangélikus és az unitárius vallást követő dohányárusok nagypénteken és október 31-én (a reformáció emlékünnep napján); 2. a Julián-naptárt használó keresztény vallásfelekezethez tartozó dohányárusok a Julián-naptár szerint számított húsvét és pünkösd második napján, valamint karácsony első és második napján, úgyszintén újév és vízkereszt napján; 3. az izraelita vallást követő dohányárusok pedig Roshasonoh (újév) két napján és Jamkipur (engesztelő) napján.” Az államigazgatási szerveknek egyedi lakossági kérelmekkel is foglalkozniuk kellett. Az idők változásának szellemében sokan – a háború előtti és alatti, gyakran kényszerű névmagyarítással ellentétben jobbára önként – idegen hangzású vagy tartalmilag kellemetlen nevük megváltoztatását kérték. Így lett valaki Beinschróthból Bérci, Grünből Görög, Goldstein ből Gordon, Spitzerből Szabados, Vagnerből Romhányi, Weiszből Vészi, Groszból Gergely, Kurzweilből Korda, Bartschból Barcs, Deutschból Darvas vagy nagyon is érthető módon Führerből Bekény. A karácsonyi hirdetések meglepően gazdag kínálattal bombázták a közönséget. A Károly körút 21. szám alatti ajándékbolt „legszebb karácsonyi ajándékként” aranyat, ékszert aján lott. Az Erzsébet körút 5-ben „mélyen leszállított áron” cipő-, halinacsizma- és fehérnemű-kü lönlegességekkel kecsegtette a közönséget. A Rákóczi úti Kossuth üzletház „szolid árakon, nagy választékkal” várta a vásárlókat, s kínált is tengernyi cikket: csillártól házicipőig, férfiingtől porszívóig, retikültől, gyermekkabátoktól fényképezőgépig és ékszerutánzatokig. A Képes Figyelőben december 22-én tizenegy (!) bélyeg-1945–2020 A mandarin és a lány történetét az 1945-ös budapesti bemutatón (vélhetően politikai okokból) az eredeti helyszín, egy nyugati nagyváros helyett valahol Ázsiában táncolhatták el a művészek – de végre a magyar közönség is megismerhette Bartók remekét. Forrás: Magyar Állami Operaház Emlékgyűjteménye
