Budapest, 2020. (43. évfolyam)
9. szám, szeptember - Ráday Mihály: ÉVFORDULÓ - „Menni kéne…”
BUDA PEST 20 20 / 09 12 A pénznek nincs szaga (pecunia non olet). Mondta mintegy 1950 évvel ezelőtt Rómában – Suetonius szerint – Vespasianus császár, amikor fia, Titus a szemére vetette, hogy megadóztatja az utcai illemhelyeket. Játszhatunk tovább a számokkal: Vespasianus uralkodásának kezdete után 1800 évvel alakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT), melynek alapokmánya, az 1870. évi X. törvény e témára is kitér. A három évvel később egyesítendő főváros körüli teendők között a városrendezés és az építésügyi szabályozás legfontosabb városformáló tennivalói mellett megtaláljuk ezt a részfeladatot is: „a pöce és egyéb levezetési csatornák építése és fenntartása” (17. §). A nyilvános illemhelyek létesítése és fenntartása Budapesten a továbbiakban annak a városegyesítés után életre hívott önálló szervezetnek a dolga, amelyet (ma is) Fővárosi Csatornázási Művekként ismerünk. 1996-ban profiltisztítás címszóval az akkor meglévő 112 nyilvános WC üzemeltetésével egy önálló céget, az IL-Net Kht.-t bízta meg a Fővárosi Közgyűlés, majd annak csődje után 2009-ben a lecke ismét a Csatornázási Művekhez került. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról remek betétszáma, Presser– Adamis: Menni kéne...című dala festette alá azt a riportot, amelyet 1979 májusában készítettünk a televízióban Tóth Judit tal és Szegvári Katalin nal, a fővárosi „szükséghelyzetet” bemutatandó. A témának „múltja van” – mondhatjuk. Ha nem is törekedve minden részlet le- avagy körülírására, fontos megemlíteni, hogy az első pesti nyilvános illemhelyet 1870-ben állították fel, éspedig a Deák Ferenc téren. Olyasmi lehetett, mint azok a régi párizsi piszoárok, melyek öntöttvasból készültek, s lábakon álló körállvány takarta az oda betérőt. Nem teljesen, mert az alul kilátszó lábak üzenték a várakozóknak: a hely éppen foglalt. Nem tudom, a múlt időben fogalmazás helyes-e, mert e sorok jegyzője még nemrégiben látott hasonlókat a hagyományos utcabútorokat megbecsülő francia fővárosban. Az FKT éppen Párizsból vásárolt öntöttvas vizeldéket a Nagykörút megnyitásakor. A „zöld villamosnak” becézett házikók és a föld színe alatt kialakított illemhelyek későbbiek. Ez utóbbiak közül alig van már olyan, amely eredeti funkciója szerint működik, pedig tudjuk, ha menni kéne, hát menni kéne... A Falk Miksa utca torkolatában a Szent István körúton ma régiségboltot, az Oktogonnál cégtáblakészítőt talál az ember a mélyben. Míg – szerencsére, a kevesek közt – megvan még a kiskörúti az Astoriánál, valamint a Múzeum-kert Kálvin tér felőli sarkánál lévő és a Műcsarnok mögötti is a Városligetben, bár ennek mind a két bejárata – a nyári csúcsszezonban – acéllánccal, lakattal zárva... Ha Bécs közepén, a Grabenen a helyiekre vagy a turistákra rájön a szükség, alászállhatnak egy olyan helyre, ahol – dolguk végeztével – megnézegethetik a Beetz-féle illemhelyek történetét a falakra kihelyezett, magyarázatokkal ellátott képeken. Aki fellapozza Edvi Illés Aladár nak a Magyar Mérnök- és Építész Egylet kiadásában 1896-ben megjelent, gazdagon illusztrált kötetét, a Budapest műszaki útmutatóját, megtalálja a Wilhelm Beetz-féle WC-k nézeteit, metszeteit és alaprajzát, amelyeket a bécsi vállalkozóval állíttattak fel 1895-től kezdve a város különböző, forgalmas pontjain. Itt olvasható, hogy „Minden egyes pissoir szifonnal van fölszerelve, melynek felszínén olaj úszik. Az olajréteg megakadályozza a vizelet rothadását s a pissoirt teljesen szagtalanítja.” A működtetés korszerűbb megoldása helyett a Csatornázási Művek illetékesei az 1980-as évek második felében az építmények lecserélése mellett döntöttek. Az akkor még meglévő hét zöld villamos közül először a Köztársaság – ma II. János Pál pápa – térit és a Fény utcai piacnál lévőt cserélték új téglaépítményekre. Mint a hagyományőrző utcabútorok nagy barátja, szót kértem a Fővárosi Tanács ülésén, s kifakadtam a bontások, a cserék miatt. Sikerült elérni, hogy a maradék megújulhasson, és megfeleljen a korszerű követelményeknek. Wlassics Zoltán vállalkozó kitalálta a megoldást, és meg szervezte a kivitelezést is. A műleírás szerint: „kétféle rasztermérettel készült „szendvics” panelek alkotják az oldalfalakat. A parapet magasságig kívül acéllemez, amire kőzetgyapot hőszigetelés (ebben helyezkednek el a különféle elektro-Évforduló „Menni kéne...” A Beetz-féle illemhely Forrás: Budapest műszaki útmutatója, 1896 FSZEK Budapest-képarchívum
