Budapest, 2020. (43. évfolyam)
8. szám, augusztus - Majkó Zsuzsa: FÁNK - Fialáék megmentik az Állatkertet
állatok iránt, hiszen már majdnem egy generáció nőtt fel, akik még oroszlánt, tigrist, kengurut, struccot nem láttak” – zárták soraikat a cirkuszigazgatók. A Főváros természetesen kapva-kapott az alkalmon, de az Állatkert kérésére további biztosítékokat épített a szerződésbe. Eszerint Fialáéknak pontos listát kellett küldeniük a kiállítani szándékozott állatokról, azokat pedig kizárólag az Állatkert szakemberei által kijelölt bemutatóhelyeken lehetett elhelyezni. Az állatok körül dolgozó cirkuszi alkalmazottaknak az Állatkert színvonalához méltó rendet és tisztaságot kellett tartani. Kötelesek voltak továbbá „az állatkert rendjéhez igazodni, fegyelmezetten viselkedni. A rendbontó alkalmazottat az intézmény jogosult a területről kitiltani.” Szintén a cirkusz kötelezettsége volt az állatok napi ki-és beszállításánál a látogatók biztonságára ügyelni, valamint alkalmazottaik lakhatását megoldani. Az állatok egészségéért, életben maradásáért az Állatkert semminemű felelősséget nem vállalt, de az esetlegesen szükségessé váló orvosi ellátást – külön díjazás ellenében – felajánlotta. Fialáék elfogadták a feltételeket és postafordultával megküldték az állatok tételes listáját. Ebben a porondhoz szokott vadállatokon kívül olyan, a manézs világától kissé (?) idegen fajok is szerepeltek, mint a mosómedve, a hiéna vagy a borz. A felsorolás szerint az Állatkertnek a következő vendégek fogadására kellett felkészülni: 13 db berber oroszlán (óriási példányok!), 1 db bengáliai tigris (szintén hatalmas példány), 2 db hiéna, 1 db kenguru, 1 db strucc, 10 db majom (különféle fajták), 4 db kecske, 1 db zebu, 1 db bölény, 4 db púpos teve, 2 db indiai elefánt (az egyik hatalmas példány, nagyobb mint Sziám volt!), 2 db mosómedve, 1 db borz, 9 db póniló, 44 db ló (a legszebb, legnemesebb fajtából), 2 db láma, 2 db nutria, valamint több apró, de érdekes állat, főleg madarak. 1948. március 11-én a 32 vagonból álló szállítmány elindult a dél-csehországi České Budějovicéból. Az állatok sorában kisebb változás állt be, nem érkezett meg a bölény, viszont került valahonnan egy jegesmedve, valamint a népes oroszlánkolónia jóvoltából 4 pajkos oroszlánkölyök gazdagította a létszámot. Úgy tervezték, a határt Szobnál lépik majd át, az elvámolás után pedig a Nyugati Pályaudvarra érkeznek. A szállítás közben BUD A PEST 20 20 / 08 24FÁNK A Fővárosi Nagycirkusz bejárata, 1949 (Fortepan /Eperjesi Gyula)