Budapest, 2020. (43. évfolyam)
8. szám, augusztus - Zeke Gyula: „a lornyont persze hiúságból sosem csíptette fel…”
11 Kedves Jóska, mondd el először is nekünk, légy kedves, emlékezeted szerint mikor és miféle körülmények és kapcsolatok folyományaként került az idős művésznő a lakásotokba – hiszen rokonok nem voltatok –, s élte le hosszú élete utolsó időit veletek? Igen, a művésznő az élete végén élt velünk, avagy mi ővele. 1971-ben mi is és Vilma néni is feladtuk önálló Benczúr utcai lakásunkat, és a Benczúr 9-be költöztünk össze. Akkor ő már folyamatos segítségre szorult, mert legyengült állapotában már nem volt képes egyedül létezni. Édesanyám és a művésznő közös barátnője, Idu néni hozott minket össze, aki neki és anyu kámnak is igen kedves barátnője volt, s szintén a Benczúrban lakott. Híres utca volt a Benczúr, hisz akkoriban ott élt Brachfeld Szigfrid , a neves konferanszié, a Vámosi–Záray házaspár, Din y nyés József daltulajdonos, Medgyaszay Vilma sanzonénekes- színigazgató és egy gyönyörű villában Erdei Ferenc kulturális miniszter. Külképviseletekben se volt hiány. Argentína, Ausztria, Mongólia, a Kínai Népköztársaság és vele szemben Vietnám nagykövetségei előtt még fakabátban posztoltak a magyar rendőrök. Nyugalom és jó levegő volt, a közbiztonság magas fokáról nem is beszélve. Szóval Idu néni így kívánta jó kezekbe, támogató közegbe vinni a barátnőjét, aki már egyre nehezebben élte meg a hétköznapokat. Én akkor elsős középiskolás voltam, de már az összeköltözés előtt sokat hallottam Idu nénitől Vilma néniről. Tudtuk, hogy nagy művésznő és a mai fogalmaink szerint kultúra-menedzser – ex-színházigazgató – lesz az új lakótársunk. Ő is rögvest megkedvelt minket a húgommal, szinte unoka-nagymama viszonyba kerültünk. Azt mondhatjuk, hogy a kamasz éveid tán legérzékenyebb szakaszában éltél vele egy lakásban, a róla való képeid így éles fényben lebeghetnek az emlékezetedben. Kerülgettétek csak egymást a lakásban, vagy kialakult köztetek valami személyes viszony? Ez a két év nagyon érdekes időszak volt az életünkben. Éreztük, hogy a velünk élő Vilma asszony még legyengülten is igazi díva. Mindig rendezett volt a haja – fodrász járt hozzá –, mindig elegánsan hordta a pongyoláját, mert már abban élte hétköznapjait, és minden mozdulata maga volt az elegancia. Nem piperkőc-kényeskedő volt, hanem elegáns. A mozdulatai ma is előttem vannak, ahogy megfogta a teás vagy kávás csészét, megkeverte az italt, és a kiskanalat a csészealjra tette, amit sokszor én vittem be hozzá. Természetesen mindig tálcán, szalvétás csészealjra téve. Ezt talán ő véste SZÖVEG: ZEKE GYULA FOTÓ: OLÁH GERGELY MÁTÉ
