Budapest, 2020. (43. évfolyam)
8. szám, augusztus
BUDAPEST A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLI. évfolyam, 6. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Főszerkesztő: Buza Péter Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje) Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Fotó: RIC/9s A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLIII. évfolyam, 8. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Katona Éva Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János XXVII–XLII. évfolyam: 2004-2019 Szerkesztő: Buza Péter Főszerkesztő: Hidvégi Violetta E szám szerkesztője: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Buza Péter (elnök), Angelus Róbert, Bardóczi Sándor, Elek Lenke, Erő Zoltán, Gács János, Götz Eszter (Épített világ), Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi (olvasószerkesztő), Sándor P. Tibor (archív fotó), Schiffer János, Török András Facebook-oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 12. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Arnold István 1085 Budapest, Horánszky u. 12. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Miss Buda... (16. oldal) Fotó: RIC A hátsó borítón: A lágymányosi nábob (2. oldal) BUDAPEST több mint fél évszázada nem látott ilyet. Illetve épp fordítva: ötvennégy éve, hogy augusztus 20-án mindig látta a tűzijátékot. A világjárvány kellett ahhoz, hogy a színpompás látványosság örök felelőse, a kormány lemondja az eseményt. Hiszen jól tudjuk mindnyájan: internetgalaxis ide, virtuális valóság oda, a szikrákat szóró rakéták egymásba érő robbanása százezreket csal ki a Duna-partra, és őket aligha lehet rávenni, hogy ne egymásnak préselődve gyönyörködjenek a fényjátékban. Már kétszáz esztendővel ezelőtt fénnyel festették az eget Szent Istvánkor a budai Horváth-kertben meg a pesti Városerdőn, és ez olyan népszerűvé vált, hogy 1835-re szakboltot is nyitott a robbanószerkezetek forgalmazására Engel Ferenc a Dorottya utcai Wurm-házban. Igaz, egy évszázadot kellett várni arra, hogy az augusztus 20-i tűzijáték azzá váljon, aminek a mai generációk ismerik: nagyszabású, festői, az egyházi ünnepet profán, egyben politikai keretbe helyező látványossággá. Kovács Ákos etnográfus kutatásaiból tudható, hogy az 1920-as évek közepén Gálos Kálmán idegenforgalmi szakember vetette fel: a trianoni döntés sokkjából tápászkodó ország egy nyárvégi, nagyszabású eseménysorozattal hívja fel magára a külföld figyelmét. A Szent István hét hangsúlyosan túllépett a Szent Jobb körmenettel koronázott egyházi ünnepen, megjelent benne a megcsonkított ország fájdalma és nemzeti büszkesége, illetve frissen alakuló hagyományrendszere is. A kiinduló gondolat, miszerint „ez az ország nem pusztán az a terület, amelyet a trianoni határok kijelöltek, hanem azon túl is vannak olyan részei, amelyek Magyarország integráns összetevői” ott volt az egymást követő Szent István hetek minden elemében. A búzaünnepben, ahol magyar ruhába öltözött fiatalok adtak át búzakoszorút a kormányzónak a királyi palota udvarán; a Szabadság téri országzászló felavatásában; a Nemzeti Múzeum kertjében évről évre megrendezett Magyar Anyák Nemzeti Ünnepében, ahol a sokgyerekes édesanyákat köszöntötték. És természetesen a tűzijátékban, amely elengedhetetlen része volt a megemlékezésnek attól a pillanattól kezdve, amikor 1927-ben reflektorfénnyel írták az égre: Isten, áldd meg a magyart. A következő évtizedben a koreográfia egyre bővült és erősödött, miközben a szervezők a csillogást igyekeztek az utcaszintre is tükrözni: ezt a cél szolgálta például, hogy kérték, az ünnep előestéjén mindenki gyújtson gyertyát vagy mécsest. Bár az állam mindent megtett azért, hogy a maga céljára használja a Szent István napot, az egyház sajátos revansának is tekinthető: a korszak leglátványosabb fényjátéka éppen nem augusztus 20-hoz kötődik. Az 1938-as Szent István évből – például a Fortepannak hála – alighanem mindnyájan fel tudjuk idézni, hogy kivilágított hajók úsztak a Dunán, színes fénynyalábok pásztáztak a Gellérthegy tetején, a hidakon keresztek és az oltáriszentség szimbólumai tündököltek, repülők galambot formáltak, a Margitszigeten pedig óriás máglya lobogott. A tűzijátékkal koronázott illumináció az Eucharisztikus Kongresszus alkalmából, áldozócsütörtökön, május 26-án zajlott. Aminek csak visszatükröződése lehetett az izzólámpákból kirakott hatalmas Nagy-Magyarország, amely abban az évben Szent Istvánkor díszítette a Gellérthegyet. Az augusztus 20-i tűzijáték először 1942-ben, Horthy István kormányzóhelyettes halálos repülőbalesetét követően maradt el. Aztán mire augusztus 20. Szent Istvánból az új kenyér és az Alkotmány ünnepévé lett, a rakétás fényjáték is átkerült a felszabadulás napjára, április 4-re. 1957-től pedig végképp elfelejtette a mindenféle lövöldözést messziről kerülni igyekvő hatalom, hogy majd csak a konszolidáció csillogó bizonyítékaként támadjon fel, 1966-ban. Az elmúlt ötvennégy évben lőttek a Gellérthegyről és a Parlament elől, lőttek a hidakról és hajókról, lőttek nemzetiszín rózsákat és erősen hamburgerre emlékeztető ábrákat is, lőttek kánikulában és borzalmas, tragédiát okozó orkánban. Még olyan is volt – 2002-ben –, hogy az árvíz miatt augusztus 31-én lőtték ki a Szent István napi tűzijáték ezerszínű szikráit. Olyan azonban mostanáig tényleg nem történt, hogy ne lőttek volna egyáltalán. Nem tudjuk, hányan sajnálják a látványosság lefújását, és hányan örülnek annak, hogy nem ül füstköd a városra, nem bénul meg a közlekedés, nem bolondulnak meg a kutyák a rengeteg pukkanástól. Egy dolgot azonban sejthetünk: szinte minden budapesti képes lenne választ adni arra a kérdésre, mire kellene költeni azt a 7,8 milliárd forintot, amit az ország az augusztus 20-ra tervezett ünnepségek és a napot megkoronázó tűzijáték lemondásával megspórolt. Hogy ki mire áldozna ebből a pénzből, mondjuk a rendelőintézetekre vagy az iskolákra, a Népligetre vagy a rozsdazónák rehabilitálására, a Libegő felújítására vagy a fogaskerekű meghosszabbítására, az persze kinek-kinek a maga döntése. De bizonyára sokaknak eszébe jut az is: lám, pont ennyi pénz hiányzik ahhoz, hogy a megújult Váralagúttal és hídfőkkel teljes, újjá varázsolt Lánchídról fellőtt petárdákban gyönyörködhessen néhány év múlva BUDAPEST
