Budapest, 2020. (43. évfolyam)
7. szám, július - Daniss Győző: 1945–2020 - Anyatejért soronkívüliség
9 nyát ehhez a ruhához »nem lehet« viselni, ma: nincs. Ma mindent lehet viselni, mindenféle összeállításban.” Javította a lakosság hangulatát, hogy esténként egyre több utcai lámpa fénylett fel. Az Elektromos Művek munkatársai azt is megígérték, hogy a tél beálltáig minden útvonalon helyreállítják a közvilágítást. A sokasodó fények ellenére átmenetileg megszaporodtak az éjszakai bűncselekmények. A rendőrség járőrei gyalog, egy idő után pedig már autókkal is rendszeresen járták a leginkább veszélyeztetett utcákat. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke által hozzájuk rendelt százhúsz orosz katonai járőregységgel karöltve a város sok területét hamarosan sikerült is biztonságossá tenni. Bármennyire fontos volt a rendőrök tevékenysége, köreikben sem volt ritka a súlyos nélkülözés. Június legvégén a pénzügyminisztérium előtt tüntettek, ahonnan a miniszterelnökséghez utasították őket. Odamentek – és a kormány egy hét múltán az azonos rendfokozatú katonák fizetésének szintjére emelte a javadalmazásukat. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa megváltoztatta, illetőleg a korábbira visszaváltoztatta több közterület nevét. A Gömbös Gyula útból Alkotás utca lett, a Berlini térből Marx tér, a Horthy István körútból Vámház körút. A Körönd visszavette a nevét Hitlertől, az Oktogon pedig Mussolini től (utóbbi változtatás a gyakorlatban már februárban megtörtént, a falragaszok a népbíróság két halálraítéltje nyilvános kivégzésének színhelyét Oktogon térként adták meg). Tiszteletből, az új rendnek tetsző régi érdemekre emlékeztetőül átkereszteltek semleges nevű utcákat is: például a VIII. kerületi Fecske utcát a Tanácsköztársaság egyik középvezetőjéről Lévai Oszkár utcára, a III. kerületi Pacsirtamező utcát a szociáldemokrata újságíró-politikusról Knur Pálné utcára – napjainkban ezek (a Knur Pálné utca egy néhány éves Korvin Ottó utca intermezzo közbeiktatásával) ismét a régi nevüket viselik. A névváltoztató hullám idején a Nyilas utcát – hangulati szempontból talán érthetően – Kalapács utcává „időszerűsítették”, bár annak addigi neve (mint ezt a szomszédos Buzogány, Kelevéz és Kopja utca igazolhatta) semmiképpen sem kötődött Szálasiékhoz. Az utcanevek kérdésénél persze sokszorta fontosabb volt, hogy van-e a fővárosiaknak elegendő élelmiszerük. A hozzájutás lehetősége szinte naponta változott. A Népszava a jó példák között említhette, hogy míg májusban csak 41 vagonnyi és 588 lovaskocsinyi élelmiszer érkezett a fővárosba, júliusban ezek a számok 427-re és 3786-ra változtak. Július 6-án pedig 72 vagon és 200 lovasszekér hozta az ennivalót. Ráadásul – mint a lap írta – „...a polgármester úgy rendelkezett, hogy a vidékről jövők nem kötelesek a nagyvásártelepre vinni a szállítmányukat, azt a város bármelyik részén lerakhatják és eladhatják”. További kedvezmény jelentett: „Az őstermelők sem kötelesek déli 11 óráig befejezni árusításukat, hanem azon túl is folytathatják.” A felhozatal örvendete sen bővült, de lakosonként még júliusban is csupán nem egészen 10 kilogramm élelmiszer érkezett a fővárosba. Számított tehát akár fejenként egy negyedkilónyi többletkrumpli: augusztus végén a főváros 20 vagon burgonyát bocsátott a Községi Élelmiszerüzem rendelkezésére, hogy fiókjaiban kilogrammonként 14 pengőért kínálhassa a lakosságnak. Sokaknak segíthetett valamicskét az is, hogy az augusztusi élelmiszerjegy kenyérjegy-szelvényére szelvényenként 10 deka finomlisztet lehetett vásárolni (az ötvagonnyi lisztből az egész városban félmillió adagra futotta). És friss zöldséget kínáltak megművelőiknek azok a közterületből kihasított vagy kertes házak udvarának gyepe helyén kialakított parcellácskák, amelyekbe a hatóságok tavaszi ösztökélésére – ha nem is okvetlenül szakszerűen – zöldségeket, babot, borsót vetettek. Az éhenhalástól már nem kellett tartani. De a rendszeres jóllakottságról még nem sokan beszélhettek. Minden megdrágult. A só kilója áprilistól júliusig 28-ról 77, a cukoré 403-ról 1150-re pengőre szökött fel. A statisztikusok megalkotta képletes „élelmiszerkosárért” márciusban 175-ször, áprilisban 116-szor, májusban 160-szor, júniusban 186-szor, júliusban 219-szer, augusztus 10-én 284-szer, augusztus 20-án 325-ször annyit kellett fizetni, mint amennyit 1939-ben kellett volna. Közben egyre sebesebben dolgoztak a pénzjegynyomda gépei. Júniusban megjelent az 500, júliusban az 1000, októberben a 10000, decemberben pedig a 100000 pengős. Volt tehát miből emelni a fizetéseket – bár azoknál sokkal gyorsabban nőttek az árak. A Ludas Matyi augusztusi 12-iki számá nak párbeszéd-miniatűrjei a korabeli valóságot tükrözik: „Két falusi asszony beszélget: –Javulgat a hellzet hálistennek, Mári néni. Pestön eccsomó dógot mán kevesebbír kapni. –Mit, idös lelköm? –A tizöst, a húszast, az ötvenöst mög a százast.” „–Abban a vendéglőben, ahol ebédelek, minden nap gulás van. –Marhagulás? –Nem. Drá-gulás.” „–Szörnyű, milyen drága a zsír. –Ez azért van, mert maga a múlt havi árhoz viszonyítja. Viszonyítsa a jövő havihoz!” És ők még nem tudták, hogy majdnem egy teljes esztendeig következnek még „jövő hónapok”. Káldor László plakátja Ludas Matyi, 1945. augusztus 19.
