Budapest, 2020. (43. évfolyam)
5. szám, május - Götz Eszter: ÉPÍTETT VILÁG - Üzenőfal
Budapest, ahogy a világ szinte minden nagyvárosa, hetek, lassan hónapok óta üres. Üresek a belvárosi utcák, üresek, sőt többnyire zárva vannak a forgalmas boltok, nem hömpölyögnek szelfibotos tömegek a Vörösmarty téren, magányosan állnak az elektromos rollerek, amelyeket használóik korábban előszeretettel hajítottak el a járda közepén, ha elértek az éppen aktuális úticélhoz. Üresek a hidak járdái, tanácstalanul álldogálnak a Hősök tere angyala alatt a magyar történelem nagy alakjai. A turisták eltűntek, a városlakók négy fal közé húzódtak vissza. A járvány előtti „óvilágot” gyászoló videókon a csönd valamiféle visz szavonhatatlan pusztulást sejtet. Csakhogy ott van egy másik nézet is: a város igazi szépsége csak most tárul fel. Tiszta a levegő, és az eklektikus belváros nem eléggé értékelt épületei most láthatók igazán a maguk teljességében, most van az a kitüntetett pillanat, amikor nem az autóforgalom, nem a zsibongás uralja Budapestet, hanem a tavasz, és valami földöntúli nyugalom. Kiderült, hogy sokkal több madár él velünk a városban, mint valaha gondoltuk volna. És sokkal több zenész is; minden sarkon hallani, ahogy a ház lakói előveszik a régóta porosodó hangszereiket, és gyakorolni kezdenek azokon. Az ablakok mögött ott élnek a budapestiek, és közösségre vágynak. Megélénkültek a kisebb parkok is. A városi zöld szigeteken feltűnnek focizó családok, görkorcsolyázó gyerekek, padokon napozó, békésen könyvet (könyvet!) olvasó, mindenféle korú nők és férfiak. Kitört a tollaslabda reneszánsza: a hosszú évek óta padláson pihenő tollasütőkről kiderült, hogy nem puszta relikviák, és szinte minden lakásban akad egy pár. A hetvenes évek óta nem láttam ennyi tollaslabdázó budapestit, mint ezen a tavaszon. A szabadidő, amelynek tekintélyes részét egészen mostanáig az interneten való lázas lájkvadászat foglalta le, most a közösségi élmények hiányában az eleven emberek felé fordult. Üzenőfal BUD A PEST 20 20 / 05 épített világ34
