Budapest, 2020. (43. évfolyam)
5. szám, május - Czingel Szilvia: Ypsilanti herceg fehérneműi
BUDA PEST 20 20 / 05 12MÚLTIDŐ A fűzőbe szorított darázsderekú nő a XIX. század utolsó harmadában a női szépségideál legfontosabb szimbóluma volt. A fűző láthatatlan testformáló eszköz volt, amelyben a nők a férfiaktól függő, alárendelt státuszban lehettek csak. A fűzőbe szorított női test a viktoriánus felfogás szerint az erkölcsi szilárdságot is jelentette. Igaz, a homokóraalkat – amely hangsúlyozza a női mellet és így fő célja, hogy vonzóvá tegye a férfiak számára a hölgyek testét – mégis prűd szexuális normák közé szorult. Gondoljunk csak arra, hogy az öltözés és vetkőzés bonyolult műveletét egyedül nem is lehetett megoldani. A halcsontos fűzőből csak az öltöztetőnő, a cselédlány vagy a komorna tudta „kicsomagolni” a delikvenst, de a férfi is csak hosszasan, még a legizgatottabb pillanatokban is. Ezt még tetőzte, hogy a nyakig begombolt fodros és csipkés blúzok, a hatalmas harangszoknyák, az ékszerek és a „feltornyozott” hosszú haj sem segítették az intimitást. Az 1910-es évekig megjelenő reklámok még büszkén hirdetik a kor jellegzetes ruhadarabjának, a fűzőnek az előnyeit, de fokozatosan egyre több orvosi írás hívja fel a figyelmet káros hatására. Az orvosok csaknem negyven betegséget hoztak összefüggésbe a fűzőviseléssel. Hatvany Lili bárónő például a követke zőképp emlékszik első fűzőjére és azokra a nehézségekre, amelyet viseletekor ki kellett állnia: „Első fűzőm rózsaszín cérnab rokátból készült, olyan vaspáncéllal, azaz acélpántokkal bélelve, hogy Rozgonyi Cicelle is nyugodtan felvehette volna, mikor hadba követte hitvesét. Iszonyú büszke voltam erre az első fűzőmre. Este vettem fel először, egy rózsaszínprincesse-ruha alá, mert éppen cirkuszba készültünk. Egyedül nem is tudtam bánni új kincsemmel. Becsengettem a szobalányt, aki hórukk kiáltásokkal húzta összébb és még összébb a zsinórt, húzta, amíg a derekam olyan lett, mint a mesebeli királykisasz szonyé (akinek a derekát tudvalevőleg két ujjal lehetett átfogni) a lélekzésről azonban ilyen körülmények között le kellett mondanom. A cirkuszt nem igen élveztem, keveset láttam belőle. Minden összefolyt szemeim előtt valami földöntúli elefánttá, illetőleg valami óriási szürkeséggé. Mikor hazaértünk, elájultam. Szebben mondva elaléltam, vagy aléltan estem össze.” A bárónő hozzáteszi még, hogy „a fűzős fűzőt elítélte minden orvos és elítélte az utókor, mint a világ legegészségtelenebb viseletét[...] A fűzőpáncél szorított, összenyomott, gátolt a légzésben.” Ebben az időben a fűzőkészítők virágkorukat élték, de a mai értelemben vett fehérnemű boltok még nem léteztek. Ezért YPSILANTI HERCEG FEHÉRNEMŰI A SZOBALÁNY HÓRUKK KIÁLTÁSOKKAL HÚZTA ÖSSZE A FŰZŐ ZSINÓRJÁT
