Budapest, 2020. (43. évfolyam)
4. szám, április - Götz Eszter: ÉPÍTETT VILÁG - A lomb és az árnyéka
szöveg: GÖTZ ESZTER 35 hagyott sínpályákat, gáztartály-alapokat, betontömböket. Ezután további majdnem három évnyi építkezés következett. Déli oldalán megjelent egy furcsa, síugrósánc-szerű képződmény, a Rózsadomb felőli szélén egy 100 méter hosszú, az egyszeri gyalogos számára legalábbis elképesztően kietlen, földbe süllyesztett alagút lett, ezen lehet átjutni autóval a Lövőház utcától a Kis Rókus utcáig (vagy biciklivel, esetleg gyalog a szélső járdasávon, de ki vágyik erre?), kikerülve a körút forgalmát. Bár erre ott volt a Fény utca is, de most az új parkot fontos volt összekapcsolni a Millenáris Park 18 év alatt jócskán megfogyatkozott, megdézsmált területével. Tavaly októberben az alig egy éve elkészült Nemzeti Táncszínház mögött átadták a dombra felfutó, tényleg remekül felszerelt új játszóteret és az átvezető gyalogos út egy részét. Aztán a villamosmegálló felé néző homlokzaton megjelent egy zöld fal, a tél közepén is annyira zöld, hogy sokan műborostyánnak nézték a rajta virító növényt. (Most éppen látványos vízjáték megy előtte, a vízpászmákból kirajzolódó felirattal.) A Kis Rókus utcai oldalon ferde beton támfalakkal vették körbe a területet, és egyre inkább láthatóvá vált, hogy mi készül: egy irdatlan méretű, kétszintes parkoló, rajta sok-sok beton- és kőburkolattal, a maradék területen pedig decens formákba fogott parkrészekkel. A kapuk oldalán további kisebb zöldfalak eregetik a jótékony oxigént, és készséggel elhiszem, hogy a terveknek megfelelően valóban több mint 300 fát ültetnek ide – egyelőre csak messziről lehet látni, kíváncsiskodó tekintetemre néhány hete a biztonsági ember még komolyan lépett fel, és közölte, hogy tilos fotózni. Majd ha elkészül. Várjam ki türelmesen. Nemigen tehetek mást. De közben tanakodhatok, hogy azok a hatalmas, űrvárosra emlékeztető beton árnyékoló valamik, amelyek a látványterveken szenzációnak ígérkeznek, vajon azért fontosak-e, mert napelemmel vannak felszerelve, vagy azért, mert ezek megmaradnak, míg a nem lehet tudni, hány méter vastag föld a parkolóház tetején hosszú távon nemigen fogja megtartani az oda ültetett nagyobb növényeket. 7-8 méteres, terebélyes fákat ígér a projekt honlapja, de ha igaz, amit kilencévesen megtanultunk, akkor egy ekkora fának legalább ekkora gyökérzete van... A honlap lelkendező szövegeit olvasva az is gondolkodóba ejt, hogy mitől lesz egy park közösségi hely. Vagy inkább: miért ne lenne különleges építmények nélkül is az? Ezen a helyen a beépítés mértéke, a levegőminőség és a sűrű forgalom miatt egyértelmű, hogy zöldfelületre van szükség. Ha az úgynevezett döntéshozók is erre jutottak, vajon miért kell a park jelentős részét kővel leburkolni, és a zöldet külön, „kulturált, rendezett” sávokban tartani? Miért illik ide, a budai dombok síkra futó aljára egy mesterséges domboldalakra telepített parkrész? A tervezők turisztikai szempontot vettek figyelembe, mondván: „...a középső traktusba már korábban odaálmodott vízfelület felé déli irányba lejtő, üldögélésre és nézelődésre csábító domboldal ötletéhez a Balaton északi partja, a Balaton-felvidék és a lejtőgyepek természeti előképei nyújtottak inspirációt.” Vajon kell ennyi túlgondolás egy jól működő parkhoz? Vagy mindez az alatta létesített parkolóház miatt fontos? Amit most látni lehet a Millenáris Széllkapuból, az egy nagy lehetőség sok-sok ráfordítással való elszalasztása. Egy hatalmas parkfelület elzárása a környező utcáktól, az ide telepített természeti elemek kalodába szorítása. Egy földbe tett betondoboz feldíszítése növényekkel. Az irdatlan szerkezet, ami a Mammut felé látványos zöldfalat képez – már látni, hogy nem síugrósánc, nem is a tériszonynak fittyet hányó sétálók égi passzázsa, hanem egy jókora függőleges kert, leválasztva a parkot a két bevásárlóközpontról – innovatív, ráadásul ide illő ötlet, de a park alighanem ugyanolyan intakt fog maradni, mint a város több újonnan kialakított tere, ahol rend van ugyan, de élet nem sok. Szép gondolat a zöldtető, de ha park, akkor nem kell sok építmény, közelebb kerülünk a zöldhöz, ha nem a tetőre kerül. Ezekben a hetekben mindenki átéli a bezártságot. Vajon mire kikerülünk belőle, egy elzárt, túlszabályozott, „jövőbe mutató” parkba fogunk kívánkozni?
