Budapest, 2019. (42. évfolyam)
3. szám, március - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Séta app! Helyben járunk
BUDA PEST 201 9 / 3 22SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK Mit mond? Érdeklődik Irénke, Pali a füléhez nyomja a telefont, amelyből árad a józan lelkesedés. A tér szép faállományának és köztéri képzőművészeti alkotásainak köszönhetően a kerületi identitástudat fontos helyszíne, a főváros védett közparkja... Aha... Bólogatók csatlakoznak Irénkéékhez, fázósan igazítanak a sálon, de nem tágítanak; második állomás a Sztehló Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium impozáns épülete – hogy a pontos bemutatót idézzék. A gépvezető éberen követi az útvonalat, s amint a turista eléri a koordinátarendszer megfelelő pontját, belekezd a beléje táplált mondandóba. Mindenünnen visszaköszön az érdekes motívum, a kerülethez ezer szállal kötődő Kondor Béla grafikájáról átemelt angyalalak. A szakemberek az építés során „Kondorkának” nevezték el. A sétányokon, az utcabútorokon többször találkozhatunk vele... Az élővezető nem hagyja magát, könnyedén felszökken a mesterséges szánkóbukkanóra. A látogatók szorosan köré gyűlnek, hogy ne metsszen akkorát rajta a konok északi szél. A múzeumban berendeztünk egy csodálatos emlékszobát a gyermekkorát Pestszentlőrincen töltő polihisztor relikviáiból, amely állandó kiállítás marad! Festményekkel, metszetekkel, illusztrált könyvekkel idézzük kerületi kötődését, valamint az ugyancsak innen induló Szécsi Margithoz, illetve Nagy Lászlóhoz fűződő barátságát. Kondor Béla igazán sokoldalú művész volt. Repülőmodellezett, fotózott, verset írt, hangszereket készített, amelyeken maga is kiválóan játszott. Mégpedig zongorán! És orgonán! A kirándulók egymásnak adják a szót, egyikük történettel áll elő, miszerint a szülei személyesen ismerték a mestert. A sétavezető kedvtelve hallgatja; többen lehalkítják a gépszöveget. A parkban megújult a játszótér, s amikor a diákok kijönnek az iskolából, általában azonnal cigire gyújtanak, de... A sétálók figyelmét elkerüli, ami utána következik, és elkönyvelik, hogy a mai fiatalok már csak ilyenek. A sétavezető befejezi a mondatot: a mieink védik az utánuk következő gene rációt, és nem állnak neki a gyerekek között dohányozni... A gépmestert azonban nem hatja meg az efféle erényesség, rendületlenül folytatja. Pestszentlőrinc korai történetében jelentős szerepet játszottak az evangélikusok. A birtokosok közül a Bókay és a Herrich család tagjai, valamint Szemere Miklós is a felekezethez tartozott. Ha a megfelelő időpontban érkeznek a templomhoz, hallhatják a kerület legöregebb lakosát, ugyanis 2013-ban ide helyezték a kitelepített sváb falu, Üveghuta több, mint kétszáz éves harangját... Keveredik a valóság a művel, a vezetettek hallani vélik a harangszót, hát mögül Pali bácsi kamaszkori barátja az egykori villanytelepi huncutságokról mesél, a gépi hang újból bepróbálkozik, miszerint ha valaki inkább otthonról, a fotelből szeretné nyomon követni a sétautat, mindössze egy linkre kell kattintania hozzá. A sétálók kezében magányosan villan a picinyke képernyő, s mire a fűszerkerthez érkeznek, kihunynak a fények; lemerült a készülék. A valódi sétavezető viszszaveszi az irányítást. A református templomot a harmincas években úgy tervezték, hogy az összes hívőt befogadhassa – ötszáz főt. A Lipták-gyár bontásából kinyert pénzből téglát, fa- és fémanyagot vásároltak az építkezéshez. A Thököly út sarkán 1994–2004 között épült fel a csillag alaprajzú parókia és gyülekezeti terem. Ez az egyetlen kerületi templom, amelynek óratornya van. Sajnos nem jár az óra, ezért javaslom, hogy rendezzünk gyűjtést a beindítására! A sétálók lelkesen fogadják a javaslatot, Irénke néni máris a táskájában kotorász: megvan a telefontöltő, Palikám!