Budapest, 2019. (42. évfolyam)
3. szám, március - Buza Péter: TÁNCSICSÉK - A sajtószabadság őrének nemzetsége
7 Kilenc néptanító Csorba Mariska és Kiss Márton (négy esztendeje kollégák), úgy döntenek, ha valaha is házasodni akarnak, itt az ideje. 1913 végén a 38 éves tanító úr oltár elé vezeti a 36 éves tanító kisasszonyt. Elsőszülöttjük (1914) Teréz , a nagymama nevét kapja a keresztségben. Két évre rá megérkezik az első fiú, Géza . Édesapjukat 1914-ben kivonta tanítói s családfenntartói szerepköréből a háború. Az orosz hadszíntéren harcolt (tizenhat hónapig a tűzvonalban), 1917-ben vezényelték a hírhedt olasz frontra, ahol fogságba esett. 1919-re ért haza. Ennek az esztendőnek a végén született meg harmadik gyermekük, György . Tanítónak tanult. 1942-ben rá is szüksége volt a haza védelmének. 1944. július 29-én esett el az orosz fronton, Galíciában. Egy Kis Ezüst Vitézségi Érem meg a „Szovjet elleni hadműveletben teljesített kitűnő szolgálatért” járó dicsérő okirat maradt utána. Teréz és Géza pedagógus oklevéllel a zsebükben és már jó néhány éves vecsési gyakorlat birtokában remélték, hogy talán jobb idők jönnek egyszer, végre. Rájuk, a néptanítókra is. De a dolog igazán nem ment simán. Géza, ahogy az öccse is, bevonult. Túlélve a frontot, a vert sereggel együtt Nyugat felé menekült. 1944 késő őszén – Kiss Márton már halott – Ida és Teréz a közeledő orosz ármádia fenyegetésétől rettegve menekül el Vecsésről. Mire visszatérnek, a tanítólakás feldúlva. Kifosztva. A bútorokat – a legendás asztalkát is, amely alatt a sajtószabadság hőse évekig rejtezett – a győztesek eltüzelték. Idát és gyermekeit 1948-ban felfedezi az aktuális hatalom. És akkortól kezdve nem múlik el egyetlen esztendő sem, hogy ne szólítsák egyiküket vagy másikukat a március tizenötödikék ünneplő pódiumára. Díszvendégként, szónokként. Vecsésen vagy Ácsteszéren. A Kerepesi úti temetőben vagy az iskolaudvaron. Családot Táncsics dédunokái közül csupán Géza alapított. Három leánya született. Kiss Kornélia Csányi Jánosné – Nelli néni – matematika-fizika-technika tanárnőként ment nyugdíjba, ahogy egyik húga, Kati is. Mindkettőjük férje is pedagógusként dolgozott. Immár a harmadik nemzedékét képviselve a néptanítói hivatásnak a családban. Így, együtt, kilencen. – Teréz nagynénémet 1994-ben Vecsés díszpolgárává avatta. Akárcsak az apámat, mindenki imádta. S az egész família határozottan úgy gondolta: ezt a kitüntetést az egész család kapta. Nem csak azért kellett példásan viselkednünk, mert pedagógusok voltunk, de mert Táncsics leszármazottai. Így neveltek minket. De itthon, magunk között, a családban is pontosan úgy gondolkoztunk róla, ahogy a nyilvánosság előtt. Semmi kétely nem volt a szívünkben, büszkék vagyunk-voltunk rá. Talán egyetlen tétel interpretációjában tért el a hivatalos és magánvéleményünk, pontosabban az apámé, ellentmondva a mindenkori politika frázisainak. Idősebb korában, március tizenötödikén, a közös ebédnél többször szóbahozta: Figyeld csak meg Nellikém! Mindig, minden hatalom azt hirdeti: éppen most jött el a cenzúrától mentes sajtószabadság korszaka... Táncsics Eszter és Csorba Géza naplójából Március 15. hétfő. Nagy nap e mai! Reggelizés után Géza folyamodványt írt az egyetemi tanácshoz, én meg takarítottam, varrtam (...) A mama rosszul érzé magát, segítettem neki egyet-mást, de mind emellett is későn ettünk. Géza megjővén olvasott apának, 1⁄2 2 óra lehetett, hogy ebédhez ültünk, mely állott: finom tyúkleves metélttel, tyúkhus, aprólék, marhahús paradicsommártással, töltött káposzta kolbásszal, sonkás tészta és kappansült, bor és kávé. Annyira agyonettük magunkat, hogy alig bírtunk járni. Apa ebéd fölött elmondá, hogy tegnap este Szini [Szini Károly író, elvbarát, Táncsics támogatója – B. P.] künn volt és hívta őket a ma este a Hungáriában tartandó vacsorára. Majd 7-8 óra között ide hozzánk jön el értünk. Géza bement a hivatalba, apa kiment a temetőbe, hogy meghallgassa az ifjúság szónoklatait. (...) Jött Szini, hamar felkészültünk, s mentünk a Hungáriába, Géza az úton szivart vett. Földszinti teremben voltak a vendégek, minekünk a legutolsó hely jutott. Apa a felső táblánál [értsd: az asztalfőn – B. P.] ült. (...) Enni kezdtünk, volt savanyú hal, valami sült kompóttal, almás rétes, sajt és nyalánkságok (...) a cigányok húzták a szép magyar darabokat, volt pohárköszöntés és elég. Csiky [valószínűleg Csiky István, 1872-78 között országgyűlési képviselő] igen udvariasan miértünk [Eszterért és Gézáért – B. P.] emelt poharat, erre az ismerősök siettek hozzánk koccintás végett. 11 óra felé jövénk el. (...) a naplóba írtam, olvastam (...) lefeküdtünk, de soká bírtunk elaludni. 1875. március 15-én írta be ezeket a sorokat Táncsics Eszter Csorba Gézával közösen vezetett naplójába. 1873. február 1-je és 1875. december 31-e között jegyezték be életük hétköznapi eseményeit a füzetek sorozatába, több tucatnyi maradt fenn ezekből, a család Vecsésen őrzi ezt a páratlan értékű sorozatot. A teljes szövegnek mintegy a fele került bele abba a szerkesztésemben megjelent dokumentumkötetbe, amelyet a Széphalom Könyvműhely adott ki 1994-ben.
