Budapest, 2019. (42. évfolyam)
2. szám, február - Karsai Anna: ÉPÍTETT VILÁG - Mar9it
BUDAPEST 2019 / 2 8épített világ épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ emelkedő ősfás terep rengeteg lehetőséget rejtett magában, bár rátelepedett az elhagyatottság dzsungele. Így indult az a közel nyolc éve tartó projekt, amely nem más, mint az ideiglenes építészet egy sajátos megnyilvánulása. Mit is jelent ez? Az ideiglenes vagy befejezetlen építészet egy olyan nyitott fogalom, amelynek legfontosabb ismérve, hogy nincs állandósult rendeltetése. Azaz a funkció alkalmazkodik használójához és nem a használó a funkcióhoz. A Margit utca kilenc, avagy Mar9it pontosan ilyen közösségi projektté vált, és kevesebb mint egy évtized leforgása alatt páratlan fejlődési ívet írt le. Szakál Andrea olyan kutató, aki képes egyesíteni a különböző tudományterületek, a művészet és a design alkotó módszereit, adaptálható metódussá szervezni azokat. Ez a képessége tette lehetővé, hogy a Mar9it kiemelkedjen az eddig alkalmazott közösségi/nyilvános térszervező stratégiák közül. A projektnek három nagyobb állomása volt, ezeket többek között Andrea és az akkoriban megalakuló Blokk építészműhely fogta egybe. Olyan szerencsés együttállásról beszélhetünk, amelyben nem csak a terep tényezői voltak rendkívül kedvezőek. Példamutató módon, a telek tulajdonosa, aki maga is befektető, kellőképpen nyitott volt a közös munkára és az innovatív, szokatlan megoldásokra. Milyen eszközökkel érdemes életet vinni egy elhagyatott helyre? A válasz ebben az esetben egy helyspecifikus performansz volt. A TÁP színházzal, Vajdai Vilmos vezetésével összeállt a kreatív stáb, közös munkával, a hely adottságait kihasználva, létrehozták a „...Megjegyzem, különös, miért épp a város közepén?” című, transzmediális előadásukat. Azért fontos beszélni erről az alkotói fázisról, mert olyan attitűdöt képvisel, amelyet az építészet mint médium sikeresen felhasználhat. Ez pedig az az elv, hogy abból dolgozzunk, ami eleve adott. Ilyen volt ebben az esetben a hosz szanti, ösvény alakú elrendezés, amely az előadás történeti gerincét adta, (a díszlet pedig a helyszínen talált anyagokból épült fel). Következett a revitalizáció, amely már nagyobb anyagi ráfordítással járt, cserébe jelentős érdeklődés övezte. Egy félig szabadtéri, közösségi helyszín létrehozása volt a cél. A végső terv a hagyományos architektúra köré szövődött, az együttes faszerkezetű, lépcsőzetes pavilonokból, a renovált házakból és a kertből állt. A helyszín így alkalmassá vált rendezvények, konferenciák, közösségi főzések, workshopok, előadások, vetítések, vásárok, koncertek és gyerekprogramok lebonyolítására. Helyet kapott a területen egy beltéri bár és bolt, valamint egy kemence is. Már ebben a szakaszban azt mondhatták volna, hogy kihozták az adottságokból, amit lehet, és betagozódhattak volna a hasonló, ígéretes kezdeményezések sorába, mint amilyen a Jurányi, a Gólya vagy a Valyo, de nem ez történt. Noha – és ezt fontos megjegyeznem –, cseppet sem volt zökkenőmentes az út, amit megtettek. Talán túl sok kompromisszumot kellett kötniük, s a vendéglátás kezdte átvenni a nem ennek szánt főszerepet. Általánosan is jellemző Budapesten, hogy a közösségi helyek fennmaradása érdekében fel kell adni az eredeti célkitűzéseket, de gyakran így is csőd és kilakoltatás a történetek vége. Holott egész Európában hivatkozhatunk olyan sikeres esetekre, amelyeknek kottája ugyanaz, mint a Margit utcai projekté, de amelyek élettörténete igazolja: van út, A felújított közösségi helyszín és piac bejárata, háttérben a pavilonokkal
