Budapest, 2019. (42. évfolyam)

2. szám, február - Ekés András: A velünk élő villamos

5 ilyen látványért. A városi felfedezések megha­tározó élményeim voltak. Mikor később visszatértem a fenti helyekre, már csak új lakótelepek, szé­les utak, felüljárók és elhagyott vágányok emlékeztettek a múltra. Hiába laktunk aránylag közel, a 65-össel mindig elkerül­tük egymást Rákospalotán, a 64-est pedig csak utólag tudtam meg, már a könyvekből és néhány ottfelejtett oszlopból, bódéból. Hűvösvölgy 1000-es kocsijainak hattyú­dala az 56-oson viszont még egész tisztán él bennem, miközben az egykori Moszkva téren már megjelentek az 59-esen a ma is meghatározó Tátrák. Emlékszem a Váci úti vonal végnapjaira, a 3-as és 55-ös leharcolt ikerkocsijai ekkor már csak az Árpád hídig jártak Újpest és Rákospalota felől. Nagyjából ekkoriban még a 10-eshez is volt szerencsém egy-egy május elsején, amikor a Tungsram strandjára utaztunk, hogy a következő évben már a 104-esre szálljunk fel, részemről bosszúsan. Ez az én belső nosztalgiám, a velem élő villamos. Én ezektől az emlékeimtől datálom az általam megélt pesti villamos-történelmemet, mely egy kis szelet, de fontos közlekedéstörténeti időszak ahhoz, hogy a saját viszonyrendsze­remet ki tudjam alakítani. Gyakran gondolok arra, hogy aki az UV, Ganz csuklós, Tátra korszakba született bele, annak az UV micsoda matuzsálem lehet, minden, ami előtte volt, pedig csak színes nosztalgia gyerekek és felnőttek szó­rakoztatására. Idővel megjelennek a legki­sebbek, akik már a Combinót régi villamos­nak, a CAF-ot pedig éppen még modernnek tartják, és nem értik, hogy lehetett minden más, özönvíz előtti járművel utazni. Ez a velünk élő közlekedéstörténelem egyik örök szépsége, amely az előttünk járó generációk tiszteletére, az utánunk jövők fogékonysá­gára int. Utat nyithatnánk a villamosnak Januári számunkban közöltük Tosics Ivánnak Kerékpár: az ébredező mostohagyerek című írását, illusztrációként többek között bemutatva az autóforgalomtól megszabadított Rákóczi út közlekedés átalakítási terv­anyagának grafikáját. Feltéve a kérdést: mi az akadálya annak, hogy ez a városbarát átalakulás végre megtörténhessen. A tanulmányterv műhelye az alábbi megjegyzéseket fűzte a most újra publikált képhez. A BKK Zrt. megbízásából „A Kossuth Lajos utca és Rákóczi út forgalom­csillapítási lehetőségek és azok hálózati hatásai Középen vezetett buszsáv kialakítása (Kossuth Lajos utca – Rákóczi út tengely) Tanulmányterv” tár­gyú tervet a Közlekedés Kft. és altervezői 2013. évben készítették. Idősze­rűségét a Március 15. tér és Ferenciek tere folyamatban levő átépítése adta. Az alapvető elképzelés az volt, hogy a jelenleg is igen intenzív közösségi (autóbusz) közlekedést a belső sávok bonyolítsák le, mintegy előkészítve a villamos közlekedés beindítását. Erre azért lenne szükség, mert a kapaci­tásában túldimenzionált útvonalon az egyéni (autós) közlekedés környeze­ti hatása igen kedvezőtlen. A jelenlegi keresztmetszet „testidegen”, nem a belváros érdekeit szolgálja. A legkirívóbb probléma a kereskedelmi létesít­mények haldoklása, a leállósáv hiánya miatt. Időközben a BKK Zrt. 2015. évben közbeszerzés keretében meghirdette az „Astoria-Újpalota villamosvonal kialakítása” című tervezési feladatot. A munkát a Főmterv Zrt. vezetésével a Közlekedés Kft. – Utiber Kft. – Tre­necon Kft. konzorcium nyerte el. Azonban ez a feladat 2017. évben félbe­maradt, a szerződés a mai napig nem zárult le. A felfüggesztés alapvető oka, hogy a távlati állapothoz igazodó beruházá­sok már a kialakítás első ütemében jelentős költségigénnyel járnak, a sza­kaszos (I. ütem Újpalota – Baross tér, II. ütem Újpalota – Astoria) kiala­kítás által nyújtott előnyök annak jelentős költségvonzatával társadalmilag nehezen elfogadható. Emiatt nem született döntés a Kossuth L. utca, Rákóczi út átépítésének vonatkozásában sem. Az a véleményünk, hogy a távlati közúti vasúti (villamos) pálya megágya­zását előkészítő, középen vezetett autóbuszsáv megvalósítását mielőbb el kellene végezni. Emellett szól a viszonylag kisebb beruházási költség, de legfőképpen az, hogy mind a Kossuth utcában mind a Rákóczi út mentén a belvárosban illeszkedő részlegesen csillapított, kerékpársávot, helyen­ként leállósávot fasorokat biztosító megoldás jöhetne létre. (Várady Tamás)

Next

/
Thumbnails
Contents