Budapest, 2019. (42. évfolyam)
10. szám, október - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Vetíts nekem!
BUDAPEST 2019 / 10 22SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK 1939 tavaszán, de a Meteor harmincban bezárta kapuit, és az épületben soha többé nem próbálkoztak filmvetítéssel. Nem úgy néhány házzal arrébb, a harmincegy szám alatt! Bár azt inkább kávéházas mozizásnak nevezném, ugyanis Ungerleder Mór egyesí tette a két műfajt. Történt, hogy a szemfüles kávés egyszer betért a konkurens Kohn kávéházba, ahol éppen vetítettek. Előadás közben a segéd egyenletes, lassú tempóban tekergette a kávédaráló fogantyúját, amit Ungerleider igen szakszerűnek tartott, s azonnal átcsábította őt a Velence kávéházba, hogy hasonló mutatványossággal tekergesse inkább a kinematográf kurbliját. 1899-ben tehát megindult a vetítés a Velencében, amely 1994 végén, a Tisza mozi képében megszűnt... Ó, a Tisza! A Rákóczi út és a Szövetség utca sarkán... Élednek az emlékek. Legutóbb hasz náltruha-bolt – korában jártam benne... Az idősebbek nem hagyják annyiban, és visszapofozzák a témát. Ott adták a Halál a nyereg ben című filmet – ne kérdezzétek, miről szólt – az első igazi randevúm volt... Sokan tudják, hogy a mozi-mozgó elnevezés Heltai Jenőtől származik, akire nagy hatást tett a mozgófilm: „És elcsattant, és elcsattant mutyiba, Most egy csók a mozi-mozi-mozi-moziba.” Heltai később kritikusabban nyilatkozott, de ő sem szabadulhatott a varázslattól: „Vászon. Homály. Rikoltó hirdetések. Muzsika. Híradó. A film pereg.” Írta Mozi című versében. Nem kérdez senki semmit, de tartós mosoly csücsül az arcokon, amint átsétálunk a kortárs nagyágyúhoz, a Szimpla kertmozihoz. Akkor ez most amolyan rom-mozi volna? Úgy is nevezhetnénk, mindenesetre saját forgalmazású filmeket vetítenek valódi kerthelyiségben, ahol a filmfesztiválok és a kiállítások megférnek a biciklis vásárokkal, és a megőrzésre, gyógyításra otthagyott szobanövényekkel... Jó, jó, de volt még a Rákóczi úton egy másik mozgó is... A személyes élmény nem hagyja nyugodni az élő emlékezetet, s a sétavezető azonnal felveszi a fonalat. Valóban megemlítendő a Rákóczi úti, a városligeti és az újpesti Fortuna mozi-hálózat, amelyet Fényes Mártonné üzemeltetett, s akitől a mozirevízió során elkobozták a „művét”. Az esetből parlamenti ügy lett, végül két év huzavona után, az állam mellett társtulajdonos maradhatott a vállalkozásban. De haladjunk, az igazi csemegék most következnek! A Kamara mozi a Nyár utcában; ahol