Budapest, 2019. (42. évfolyam)
10. szám, október - Gács János: Harminc éve ismét a fasorban
BUDA PEST 201 9 / 10 12 intézmény sikeres működéséhez, többek között ösztöndíjak, pályadíjak adományozásával is. A gimnázium tehát ismét elfoglalhatta 1904-ben Pecz Samu tervei szerint megvalósult épületét, amely a vele egybeépült templommal együtt a Városligeti fasor legjelesebb látnivalói közé tartozik. A 20. század elejének legmodernebb elvei szerint kialakított iskolaépület a felújítás és némi átalakítás után (melynek során a volt igazgatói lakásból tantermeket, az alagsori három „szolgalakásból” pedig ebédlőt alakítottak ki) ma is megfelel a korszerű oktatás követelményeinek. Az épület számos látnivalót tartogat az érdeklődők számára: az aulában található a hírneves növendékekről, köztük a Nobel-díjas Wigner Jenőről és Harsányi János ról, valamint a Fermi-díjas Neu mann Jánosról megemlékező márványtábla, s többek között Bogsch Árpád mellszobra is. Az emeleti lépcsőfordulót egy modern felfogású Luther-szobor díszíti. A legjelesebb tanárokra (mint például Mikola Sándor, Rátz László, Vermes Miklós) ugyancsak táblák emlékeztetnek az épületen belül és kívül. Külön kell szólnunk az iskola karzatot is magában foglaló, 8 méter magas díszterméről, amelynek csodálatos díszítőfestését a Dominó Barokk Kft. állította helyre 1905-ben készült fényképek és az öregdiákok emlékei alapján. (Utóbbiakra annál is inkább szükség volt, mivel a fekete-fehér fotókat ki kellett egészíteni a színekre vonatkozó információkkal. Az emlékezeten kívül ehhez az Operaház díszítőfestésének színvilágát hívták segítségül a restaurátorok.) A díszítőfestésen kívül a termet a Róth Miksa cége által készített ablakok, valamint a gimnázium igazgatóinak és más jelentős személyiségeknek, főként tanároknak az olajportréi is ékesítik. Érdekes megoldás, hogy a terem falába van foglalva az épületegyüttes záróköve. Ezen azért van 1905-ös dátum, mivel a templom később készült el, mint az iskolaépület. A dísztermet nemcsak iskolai rendezvények céljára használják, hanem tudományos tanácskozásokat, sőt akár esküvőket is rendeznek ebben a gyönyörű környezetben.