Budapest, 2019. (42. évfolyam)
9. szám, szeptember - Buza Péter: A szerelmes Júlia
BUDA PEST 201 9 / 9 22 1853–1854-ig a tőle telhető szenvedéllyel szerette is Horvátot. De a második fiú, Árpád születése után (1855) Walla Ferenc , a család háziorvosa az asszony panaszait vizsgálva bizonyos női bajokat diagnosztizált, s kíméletre intette az egyetemi könyvtár első őrét: legyen tekintettel felesége állapotára, ritkítsa szerepléseit a hitvesi ágyban. Erre azonban a férj, követelve jussát, nem volt hajlandó. Bevetette a késztetés turbózásának minden trükkjét, egészen a pornográf képek mutogatásáig, s mire az évtized végére érünk, 1859-től Júlia kulcsra zárja hálószobája ajtaját és felháborodottan tiltakozik – egyre rosszabbodó állapota miatt is – Horvát közeledése ellen. 1859. július 26-a a konkrét dátum. Ezen a napon született meg a házaspár leánya, Ilona . Walla és az asszony családja felháborodására. Akik tisztában van nak azzal, amivel az utókor csak rekonstruált részletek alapján s bizonytalanul. Nem tudjuk ugyanis Júlia 1869. szeptember 6-án bekövetkezett halálának pontos kórismével összekapcsolható okát. Ráknak írja a későbbi elemzés. Vajon a vérbaj valamelyik változata elvezethet eddig a szörnyű stádiumig? Szegény, szerencsétlen mama Az 1860-as évek közepére a helyzet tarthatatlanná válik. S Szendrey Ignác 1867 nyarától lakást bérel a Horánszky (akkor Zerge) utcában külön költöző, súlyos beteg leányának. Férj és feleség között a kapcsolat végleg megszakad. A fiúk és édesapjuk levélüzenetei (Horváttal él Attila és ifjabb Árpád, de az apa csak hét végén találkozik a gyerekeivel, napirendjük okán) világosan elárulják: a fiúk, akik rendszeresen látogatják édesanyjukat és beszámolnak aktuális állapotáról, soha nem kapnak reagálást vagy választ az üzenőfüzetben, arra, amit írtak. De ezekből az üzenetekből s a fiúk Júliához írott leveleiből a betegség krónikus jellege félreérthetetlenül kiolvasható: 1867. október 29. Kedves Apa! Voltunk mamánál, szegény rosszul van, panaszkodott is [...de] nincsen olyan rosszul mégsem mint p[éldának] o[káért] augusztusban volt. 1868. január 7. Kedves Apa! A mama sokkal jobban van, egészen fönt volt, járkált, nem panaszkodott. Walla tegnap 7 kor ott volt, véghez is vitte a műtétet, a mely, mivel a szerszám elgörbült, igen fájdalmas volt, de a műtét végrehajtása után igen jól érezte magát. 1868. június 15. Kedves Apa! Szegény mamának nagy fájdalmai voltak [...] Wallával határozottan fel akar hagyni és más orvoshoz folyamodni /és ezt meg is mondta a nagytatának, ki ott volt. Mondta szegény, hogy mily borzasztó reá nézve látni e napról naprai feloszlást. Hogy csak azért szeretne élni, hogy minket boldognak és egészségesnek lásson [...] szegény szerencsétlen mama! Horvát már augusztus végén értesül arról, hogy felesége haldoklik. Fiainak, akik vidéken nyaralnak, nem üzen. Arról se kapnak értesítést, hogy meghalt. Így a búcsúztatásán sem vesznek, nem vehetnek részt. A Kerepesi úti temetőben temetik el az élete utolsó éveiben újra szerelmes Júliát. De sírjához nem visz soha koszorút Tóth József , Júlia élete utolsó éveinek vigasztalója. Hogy hol volt pontosan ez a sír – a 26. parcella 10. sorának 22. sírhelye – nem tudjuk. Tóth Vilmos a sírkertek mindentudó kultúrhistorikusa írja üzenetében: ma ez a pontja a sírkertnek biztosan nem azonosítható. „A huszadik század elején az egész temetőt nem csak újratemették, de újra is tervezték. Megváltozott a parcellabeosztás, a sorok elhelyezkedése, stb. Ráadásul a 26. parcellával ez még egyszer megtörtént az 1990-es években.” 1908-ban exhumálták Júlia földi maradványait, amikor megépült a Petőfi család reprezentatív síremléke. Most itt nyugszik együtt Petőfi szüleivel, István öccsével, Petőfi Sándorné néven, 1830-as születési évvel (1829. december 29.én született). Fiai és apjuk, Horvát Árpád ennek a temetőnek egy másik sírhelyén. Ilona pedig Salzburgban pihent meg örökre – ahol már évtizedekkel ezelőtt felszámolták végső (?) nyughelyét. Az Egyetemi Könyvtár első őre Horvát Ilona – a Horvát család törékeny túlélője, édesanyja halálakor
