Budapest, 2019. (42. évfolyam)
8. szám, augusztus - N. Kósa Judit: Második kiadás - Fénnyel festett pillanatok – vadak a tájban
BUDA PEST 201 9 / 8 28 Második kiadás N. Kósa Judit Bart István: Elemér utca 3. Európa Kiadó, 2019 216 oldal • 3299 forint ¤Még látta Bart István , hogy az idei könyvhéten új kiadásban jelent meg 1990-es keltezésű novellafüzére, az Elemér utca 3. Azt azonban már nem tapasztalhatja meg a kitűnő műfordító, könyves szakember, hogy a szöveg hogyan áll meg a lábán az emberöltővel későbbi valóságban – pár nappal azután, hogy az új illatú könyv a boltokba került, hetvenöt évesen elhunyt. 1990-ben Bart laza fűzésű regénye meglepően új hang volt az „ötvenes évek” irodalmában. Hiányzott belőle mindaz, ami a megelőző évtized hasonló tematikájú műveit jellemezte: a politikai fókusz, a fanyar és gunyoros hangvétel, a leheletnyi megértés. Bart István arról írt, amit a címben megjelölt. A Csikágó Ligetre kivezető utcájának (ma Marek József utca) 3-as számú házáról. Lakóiról (házbizalmi, házmester, vice), fizikai részleteiről (udvar, poroló, gang, pince, padlás), érdekesebb eseményeiről (élelmiszerjegy-osztás, készülődés a május elsejei dekorációra) és mindennapjairól (jön a szódás, a szemetes, a jeges, el kell menni csapolt sörért). Mindezt ráadásul a szótáríró precizitásával, önreflexív, minuciózus aprólékossággal, a miniatúrafestő lelkiismeretességével. A tíz írás ma már óhatatlanul más hangon szólal meg, mint a rendszerváltás pillanatában. De ez a hang jól rímel a jelen kor megváltozott lehetőségeire: a Fortepan létére például. Ahol – micsoda véletlen – épp akkor bukkant fel egy kép egy kerékpárgyártó műhelyről, amikor Bart regénye újra megjelent, és az értő képadatolók arra kezdtek gyanakodni, hogy ez nem más, mint az Elemér utca 34. alatti, a könyvben is szereplő – bár ott néven nem nevezett – Kató József műszerész-féle kerékpár- és triciklikészítő, valamint javító vállalkozás. A képen egyébként Bécs Ferenc Hernád utca 38. alatti műhelye látható – derült ki hamarosan. Ami onnan mindössze szűk kétszáz méter. Fortepan adományozó CHUCKYEAGER TUMBLR Fénnyel festett pillanatok – vadak a tájban Orosz György vadfotós kiállítása Magyar Természettudományi Múzeum • 2019. augusztus 23-tól – szeptember 28-ig ¤ A vadfotózás a természetfotózás különleges ága, amely még több alázatot, figyelmet, türelmet igényel. No meg némi vadászösztönt is, főleg, ha cserkeléssel fotóz az ember: izgalma, nehézsége, esetlegessége nemcsak a vadászoknak, hanem az elhivatott fotósoknak is nagy élmény és kihívás. Persze a vadfotósok akkor sem mennek a szomszédba, ha a lesből fotózásra jellemző feszült várakozás izgalma kínálkozik. Így van ezzel Orosz György is, aki maga így vall a vadfotózás hosszúra nyúlt pillanatáról: „Ül az ember a bokor ágainak rejtekében, és vár. Csend ült az erdőre, talán az óra mutatója is állna, ha lenne nála, de nincs, mert nem is ide való. Az ember, ott a bokor alján, lassan oldalt fordítja a fejét, a vállán pihenő zengőlégy nagy sárga szemébe néz, halk jó reggelttel köszönti, aztán óvatosan visszafordul, nehogy megzavarja a légy álomittas hangulatát. Szóval visszafordul, és levegővétele megszakad. Pislog egyet, aztán még egyet, de ez már elég ahhoz, hogy elhigy gye: nemcsak képzeli, amit lát. A dagonya mellett egy szarvasbika áll. Félszegen kémleli a környéket, aztán lehajol és iszik a sárredők között letisztult vízből. Az ember csak most folytatja lélegzetvételét, mert erősen kalapáló szíve már igencsak követeli az oxigént. A bika pedig úgy tűnik el, ahogy jött. Belépett a fák közé, mint egy bűvészkalapba, s hangtalanul maga mögött hagyta azt a néhány pillanatot, amely talán igaz sem volt. Vagy talán mégis? Hiszen a fényképezőgép itta a színeket, s rajzolta a formákat. Kilopott egy pillanattöredéket a meglódult időből. Az ember ott a lombok adta rejtekben csak most ébred a végtelennek hitt pillanatból. »Köszönöm, Istenem!« – rebegi hálásan, s beavatottnak érzi magát.” fotó: Orosz György
