Budapest, 2019. (42. évfolyam)
8. szám, augusztus - Tocsics Iván: Lakásügyi paradoxon: minél több a pénz, annál kevesebb az esély lakásra?
BUDAPEST 2019 /8 8épített világ épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ Lakásügyi paradoxon: minél több a pénz, annál kevesebb az esély lakásra? A közgazdászok ezt a jelenséget azzal magyarázzák, hogy növekedett a lakáspiac tőkemegkötésben játszott szerepe, a lakás egyre inkább befektetési célponttá vált. A lakhatás „financializációjáról” beszélnek, és arról, hogy a lakások pénzügyi termékké válásukkal párhuzamosan veszítenek szociális funkciójukból. Az új beruházások a lakhatás árának gyors emelkedéséhez vezettek, kiszorítva családokat az új lakások megszerzésének lehetőségéből, és ezen túlmenően nem ritkán, már meglévő lakásaikból is. Ez a paradox helyzet kihívás elé állította a kormányokat és helyhatóságokat: felismerve, hogy a megnövekedő beruházási kedv problémákat is okoz, el kellett gondolkodniuk azon, hogyan lehet a beruházásokat (amelyeket általában pozitívnak tekintenek) úgy befolyásolni, hogy negatív hatásaik minimálisak legyenek. A lakások pénzügyi termékké válása A téma eddigi legjobb összegzését Leliani Farhá tól, az ENSZ megfe lelő lakhatással foglalkozó megbízottjától hallottam. A lakások lényegében árucikké váltak, amelyben az átmenetileg szabad pénzt lehet parkoltatni. Kifinomult pénzügyi eszközök jöttek létre, amelyek a lakásokat piaci áruvá teszik. Sok piaci szereplő szabad tőkéje áramlik a lakásszektorba, főleg „alulértékelt területeket” megcélozva, ahol több haszon nyerhető a befektetéssel, feltéve, hogy ki lehet szorítani a jelenleg ott lakókat. A politikusok általában támogatják ezeket a befektetéseket, hiszen „új fejlesztéseket” hoznak a városba. Mindez törvényes kereteken belül történik, amelyeket a kormányok teremtettek meg, ám elmulasztanak ellenőrizni és szabályozni. Ebben a folyamatban a magántőkealapok a legnagyobb befektetők, és a magánnyugdíjalapok a legnagyobb finanszírozók. Saskia Sassen amerikai szociológus szerint a befektetési célponttá vált városokban a lakásárak meredeken emelkednek. Ez sokak számára, akik nem voltak jelen lakástulajdonosként a lakáspiacon, megfizethetetlenné teszi a lakáshoz jutást. A bérleti díjak emelkedése miatt a közepes és alacsony jövedelmű háztartások kiszorulnak a városszéli területekre, ahol kevesebb a munkahely és a szolgáltatás. Az új befektetések gyakran üres épületeket eredményeznek a városok legfrekventáltabb területein. Emellett, ha a bérbe adott lakások vagy jelzálogkölcsönök távoli befektetők kezében vannak, a pénz kifolyik a helyi közösségek ellenőrzése alól, és a vagyon nagyobb globális koncentrációját eredményezi. Az olyan bérlők, akik távoli tulajdonosoktól bérlik lakásaikat, a bérleti díjak emelkedésére, elégtelen karbantartásra panaszkodnak, és arra, hogy az elérhetetlenség miatt ezeket a problémákat nehéz bárkin számon kérni. Országos szintű szabályozások Spanyolországban Andalúzia és Katalónia autonóm régiói olyan törvényeket vezettek be, amelyek a lakhatás társadalmi fontosságát hangsúlyozzák, és az üresen tartott lakások ideiglenes kisajátítását segítik. A katalán törvényhozás továbbá megtiltotta az ingatlanok elárverezését Dublin, Clongriffin városrész, üresen álló új ingatlanfejlesztések, 2013, 2014 A fejlett országokban két évtizeddel ezelőtt a lakásprobléma egyszer és mindenkorra megoldottnak látszott. Az utóbbi évtizedben azonban valami szokatlan történt: a lakásszektorba való beruházások meredeken emelkedtek, és ezzel párhuzamosan – néhány év késéssel – megsokasodtak a lakásproblémák.
