Budapest, 2019. (42. évfolyam)
8. szám, augusztus
BUDAPEST A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLI. évfolyam, 6. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Főszerkesztő: Buza Péter Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje) Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Fotó: RIC/9s A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLII. évfolyam, 8. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Főszerkesztő: Buza Péter E szám szerkesztője: Hidvégi Violetta Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Elek Lenke, Götz Eszter (Épített világ) Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 12. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Arnold István 1085 Budapest, Horánszky u. 12. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Kisüzemi capriccio (14. oldal) Fotó: RIC/9s A hátsó borítón: 175 éve – a pesti polgári őrhad (26. oldal) BUDAPEST egy nyári hétvége erejéig kísérleti strandot nyitott a Római-parton. Így szólt nemrégiben a híradás, mi pedig ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot – elvégre benne van minden, amit a pesti ember és a Duna viszonyáról a 21. század elején tudni érdemes. A mai fiataloknak a nagyszülei fürödtek utoljára a folyóban, és a dédszüleik, de inkább az ükszüleik voltak azok, akik még megtapasztalták, milyen pompás felüdülést kínálhat egy városi Duna-fürdő. Ők még vízbe ereszkedhettek akár a Parlament előtt is, belekapaszkodva a sodrástól védő faácsolat kalodájába. A nagyszülők nemzedékének viszont már csak a Római jutott, hiszen az ötvenes-hatvanas évekre a belvárosi Duna-szakasz már túl forgalmas és túlságosan szennyezett lett. A szülők pedig legfeljebb vágyódva nézték a Margitszigetről a hűs habokat, vagy kénytelenek voltak beérni olyan pótmegoldásokkal, mint a Dunán lehorgonyzott, medencés pancsolást kínáló strandhajó. A Rómain nyitott kísérleti strand egyrészt annak örömteli nyugtázása, hogy mára a szennyvíztisztításnak (és a budapesti ipar leépülésének) hála ismét olyan minőségű a folyó vize, hogy abba az egészségkárosodás veszélye nélkül még a gyerekeket is bele lehet engedni. Másrészt viszont annak végiggondolására késztet: a Dunától távol töltött fél évszázad alatt teljesen elvágtuk a várost az éltető víztől, vagy van még esélyünk közel kerülni hozzá? Hiszen már a kísérleti strandnak otthont adó Római sem olyan, mint amikor a csónakházak népét simogatta itt a hűs Duna-víz: a sólyák végén nem kielboatok pihennek, hanem exkluzív lakóparkok, a lángosozók helyét átvette néhány „jobb” étterem, és ha a városvezetés végül beadja a derekát, és a partvonalon védi meg a területet az árvíztől, a meccs végleg eldől. Akkor aligha remélheti bárki is, hogy a még sorsára váró néhány régi vállalati üdülő meg szálló közösségi létesítményként, és nem magántulajdonú luxusingatlanként születik újjá. Amivel csak az a baj, hogy az elmúlt évtizedekben láthatóan sokféle érdek irányította, hogyan fejlődjön Budapest legfőbb értéke, a Duna-part, de átfogó terv, a város mint közösség elvárásait összegző koncepció nem érvényesült. A város mindenkori vezetése rendre a pillanatnyi helyzetet mérlegelte, amikor egy-egy kérdésben döntött, és a távlatos célok megfogalmazása helyett mindig valami olyasmi történt, ami akkor éppen jó, de legalábbis megvalósítható ötletnek tűnt. Ennek eredményeként jutottunk el odáig, hogy a folyópart északi szakaszát a rozsdazónában terjeszkedő lakóövezetek falják fel lassan, de biztosan, a déli részen pedig egy eklektikus egyetemi és iroda-övezet néz farkasszemet a csúnyácska lakóházak sorával és egy torzóként maradt kulturális negyeddel. Pedig hogy mekkora a polgárokban az igény a Duna közelségére, mennyire vágyjuk a víz illatát, sőt érintését, azt szinte fölösleges is bizonygatni. Elég csak megnézni, micsoda tömeg lepi el egy napos hétvégén a Margitszigetet, vagy hogy mennyien terítik le a törülközőjüket a Kopaszi-gát öblének partján még most is, amikor a csodálatos és békés plázstól karnyújtásnyira nagy erőkkel folyik Budapest legmagasabb toronyházának építkezése. És ugyanez a víz iránti olthatatlan szerelem mozgatja azokat, akik a júliusi hétvégeken összezsúfolódva élvezték az autómentes sétálás, üldögélés lehetőségét a Szabadság hídon, vagy akik a szmoggal és a zajjal dacolva csak azért is végigballagnak a Duna és a városi autópályává degradálódott rakpart közé szorult, bokatörő kőcsíkon. Nem meglepő tehát, hogy a legfrissebb hírek szerint feléledt az a régi elképzelés, amely valamilyen módon összekötné a pesti Belváros szívét a Dunával. Vízre néző terasszal egészítené ki a Vigadó teret, hogy ne a csattogó 2-es villamos és a rakpart pöfögő autófolyama mögül nézhessék a városiak és a turisták a legnagyobb budapesti attrakciót, hanem testközelből hallják a hullámzást, érezzék a folyóval érkező szellőt. Emlékezetes, hogy valami hasonlót már Finta József is tervezett az új Duna szálló felépítésekor, rajzain látszik is a habok fölé nyúló terasz, a gyakorlatban azonban szó sem volt a megépítéséről. Pedig ha egy város nagyon akar valamit, minden gond legyőzhető: be lehet fedni a rakpartot, le lehet süllyeszteni a villamospályát, ki lehet építeni – amiről szintén hallani – a kisföldalattival való közvetlen kapcsolatot is. Figyelemre méltó azonban, hogy ez a pompás terv is úgy formálódik, ahogy manapság általában a tervek szoktak: ahogy a dél-pesti legújabb sportközpont ideáját készen kapta a város, úgy ez a látványos ötlet is a nyilvánosságtól elzárva alakul. „Társadalmi vitáról” szó sincs, akit érdekel, mi készül, az pletykákra kénytelen hagyatkozni, az érdeklődő újságírókat pedig az immár megszokott módon a kötelező titoktartásra hivatkozva tanácsolják el. Ami azért is felettébb bosszantó, mert ha feledésbe merülne is, azért tény: nemcsak a beruházóké és a döntéshozóké, hanem elsősorban a városlakóké BUDAPEST
