Budapest, 2019. (42. évfolyam)
6. szám, június - Jolsvai András: ŐRIZNI A LÁNGOT
BUDA PEST 201 9 / 6 20 Elismerem, kissé munkásmozgalmis ra sikeredett évi rendes angyalföldi sétánk címe, de ezt írjuk a véletlen számlájára. Ez a Láng ugyanis csak névrokona a fáklyák tüzének, ez a Láng egy derék pozsonyi polgár neve, egy mesteremberé, akinek felmenőit még Lang nak hívták, és német volt az anyanyelvük. Lang, keresztnevén László , a tizenkilen cedik század hatvanas éveiben gondolt egy merészet (az éppen egy olyan évtized volt, olyan merészet-gondolós), és megnyitotta kis javítóműhelyét a Váci úton – ez még a belső Váci út volt, amely később Vilmos császárra majd Bajcsy-Zsilinszky Endrére magyarosított – melyből néhány évtized múltán kinőtt a nemzetközi hírű utód, a Láng Gépgyár. Immár egy Váci úttal arrébb, ott is – mai számozás szerint – a 152 és 154 között. Jellegzetes magyar történet: a fejlődés sokáig megállíthatatlannak tűnt, az üzem termékei mesz sze földre eljutottak, a céget előbb az alapító, majd a fia, Gusztáv vezette, és a vállalat a huszadik század elejére tőzsdén jegyzett részvénytársasággá avanzsált. A második világháborúban alaposan lebombázták (némi joggal, hisz hadiüzem volt), aztán a ravasz állam jól megvárta, míg a tulajdonosok szépen helyrehozzák, majd rátette a kezét. Állami vállalatként is virágzott egy darabig (KGST-szinten), de aztán jött a válság, mely hozzánk is begyűrűzve a Váci úti gyárakat se kímélte, a Láng, szegény, alig vergődött el a privatizációig, mikor is egy jól megérdemelt külhoni multicég kezébe került, s az ő karjaiban kilehelte lelkét. (Így néz ki százötven esztendő, dióhéjban.) Eltűnt tehát, de nyomai bőven maradtak Angyalföldön. Név szerint kettő is: a kultúrház meg a sportpálya. Merthogy a régi időkben a gyárosok még úgy tekintettek a dolgozóikra, mint értékes munkatársakra, akiknek szabadidős tevékenységeiről is illett gondoskodni. Ez történt annak idején a Láng esetében is, volt ott minden, sportkör meg turista szakosztály, dalárda és bélyeggyűjtő kör, színjátszó társulat meg futballcsapat. És ebben az esetben nem az történt, ami ezeknél a históriáknál megszokott, hogy tudniillik az új tulajdonos az első adandó alkalommal telekáron megszabadul minden efféle kolonctól, s mire az ember felnéz, pompás lakótelepek vagy irodahegyek pöffeszkednek a helyükön, hanem az, hogy a kultúra háza meg a sportpálya is megmenekült, régi funkcióját megőrizve, sőt mindkettő meg is újult az utóbbi időben. Ez a tény az önkormányzóságot dicséri, kétségkívül, ők vették szárnyaik alá annakidején eme idejétmúltnak látszó szórakoztatási fellegvárakat, s ma is ŐRIZNI A LÁNGOT
