Budapest, 2019. (42. évfolyam)
6. szám, június - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Mindent a kertbe
7 A gerilla, ha szelíd Hétköznapi, névtelen, szelíd gerillák sok helyütt dolgoznak közöttünk. Még az olyan, alig négyzetméternyi kis földdarabkákon is, mint amilyen például a Gogol utcai fák tövénél található. A környéken élő lelkes hölgyek kerítik be, locsolják, ültetgetik be ezeket a parányi ágyásokat, illegálisan, de mindenki örömére büdöskével, vad fuksziával, petúniával, sarkantyúvirággal, mikor mivel. Ahhoz, hogy valaki kertimádó legyen, nem kell vidéken születni. Sőt: a falusi gyereknek a kert a világa része, magától értődő dolog. Ugyanúgy rajonghat a virágokért, a fákért az, aki a Wekerlén látta meg a napvilágot, mint aki az erdélyi havasokban. Mindkettőre találni példát az írók között is. Amikor Alexander Brody elindította Alibi soro zatát, bőven válogathatott e témában – Bächer Iván és Polcz Alaine is szolgált örökérvényű mondandóval. A virág legfeljebb az állattal vész olykor össze – vagy kutya vagy kert – de ez is megoldható, ha valaki nem zsebkendőnyi parcellán ügyködik. Más örömökkel és gondokkal szolgál annak, aki belőle él, és másokkal annak, aki hobbiból gondozza. De mindkettő temérdek és abbahagyhatatlan munkát igényel. A városi lakótelepen élők közül ma már nem mindenki elégszik meg a szobanövényekkel, a balkonmuskátlival – sokan közülük többre, másra vágynak. Zöldségeket telepíteni a betonmonstrumok között. Örülni a sárguló-piruló paradicsomnak, a saját petrezselyemnek és salátának. Mert az ízük más, hiszen nem utaztak ezer kilométert, nincsenek kezelve mindenféle rovarirtóval, kemikáliával. Az ültetés közben pedig mi is felfrissülünk a szokatlan fizikai munkától, és attól is, hogy mindezt a szomszédokkal és a palántázás közben megtalált barátainkkal tesszük. A fal adja Ha ma belépünk egy-egy bankba vagy irodába, abból is lemérhetjük egy 21. századi cég modernitását és prosperálását, hogy milyen az enteriőr, a bútorok – és a növények! Nem véletlen, hogy néhol már kertészt bíznak meg azzal – akárcsak egy hotelben –, hogy tervezze meg az élő dekorációt, gondozza és szezononként cserélje. Egy startup vállalkozásnál elképzelhetetlen az ügyetlenül falra futtatott, felnyurgult, sárga levelű pletyka, mint amilyet sötét, a napot örökké nélkülöző postahivatalokban látni, vagy, ad abszurdum, egy műanyag cserepes virág. Exkluzív helyeken – szállodákban, elegáns éttermekben – elterjedtek az élő növény- és virágfalak, bármilyen drágák is. Ezeknek az ápolása, gondozása sem olcsó mulatság, de nagyon mutatósak. Itt a fal adja a zöld, a kert élményét – vagy legalábbis emlékeztet arra. A budapesti családi házas övezetekben egyre több az igényes tervezésű kert, és „az a szép zöld gyep” se hiányzik. A tujamánia mára szerencsére alábbhagyott, ami nem baj, hiszen legtöbbjüket alkalmatlan helyre ültették, ki is száradtak sok helyütt – vagy éppen nagyon felnyurgultak, elvéve az éltető napsugarat az egynyáriaktól. A leanderek mellé felsorakoztak – napos falak tövében kiváltképp – az agavék, mutatós kaktuszok meg az aloe verák, lásd klímaváltozás. Üdvös lenne, ha a házak stílusához igazodnának hangulatukban a kertek, bár ez korántsem jellemző. Az pedig utolérhetetlen álomnak tűnik ma Budapesten, hogy egy-egy környék építészeti és növényvilága egységes legyen. De a kerthez – éljünk bármely korban, vessünk, dugványozzunk bármit – fel kell nőni. Szeszélyes, világjáró vadócok még nem látnak benne fantáziát. Aztán apák, anyák lesznek. Akkor már csak azt kell az eszükbe vésni, hogy a virágokkal, fákkal, növényekkel – mint az állatokkal – szemben, felelősséggel tartozunk. „Ember nélkül a kert elvadul. Mivé lesz az ember kert nélkül?” – ahogy Villányi László kérdezi Alexander Brody kötetében.
