Budapest, 2019. (42. évfolyam)

5. szám, május - Sándor P. Tibor: FÉNYÍRDA - Ideiglenes emlékművek

SZÖVEG: SÁNDOR P. TIBOR

FOTÓ: LUGOSI LUGO LÁSZLÓ 11

„Ragyogó szürke!” – ezt Lugosi Lugo László „24 óra” című fényképkiállítá

sának a vendégkönyvében olvasom, de azt is látom rögtön, hogy rosszul: valójában „ragyogó műveket” írt a látogató. A félreolvasás aligha véletlen: a jobb híján fekete-fehérnek hívott fotókon a matt ezüst árnyalatsor végtelen gazdagságán csillannak fel a fények. Nem hiányoznak a színek, annál látványosabbak a városi környezetből fotográfusi önkénnyel kimetszett síkok, a téglából, vasbetonból, romló vakolatból és felhőfoszlányokból kirajzolódó felületek. Bár Lugosi Lugo nagy léptékű térkivágatainak óhatatlanul egyik fő eleme a város testén szüntelen dolgozó idő, képei cseppet sem szentimentálisak. Nem az elmúlás mélabúja, hanem az átalakulás közben születő ideiglenes látványok pillanatnyi esztétikuma izgatja. A provizórikus elrendeződéseké, amik persze akár évekre is velünk maradhatnak, mint például a parkolókká vált foghíjak graffitikkal benőtt tűzfallenyomatai. Az össze nem illő dolgok szomszédsága, mint az eklektikus bérházak sikátorközébe cipőkanállal beszorított, egykor „korszerű”, ma már romladozó forgalom irányító épület a Keleti pályaudvar mellett. A funkciójukat vesztett, jobb esetben azt épp most váltó létesítmények csontvázai a felszámolt iparnegyedekben. Vagy éppen az önmaguk kiüresedett emlékműveként árválkodó építmények, mint amilyen a Kerepesi úti volt lóversenypálya egyszerűségében is jól megformált lelátója, ami most a küzdőtér helyett műdombok mögé rejtett végeláthatatlan bevásárlóhangárra tekint.

Az átmenet emlékhelyei ezek, Lugo régóta kedves témái. Mintha mostanában, konjunktúra idején, több lenne köztük, ami épülőfélben, mint ami pusztulóban. De a fényképeken azok is úgy látszanak, hogy egy pillanatra elbizonytalanodunk, vajon építkezés vagy bontás helyszínén járunk-e éppen. Ideiglenes emlékművek Lugosi Lugo László új városfényképei

FÉNYÍRDA