Budapest, 2019. (42. évfolyam)
4. szám, április - Jolsvai András: SZELLEMIDŐZŐ - Divatok
BUDA PEST 201 9 / 4 28 szöveg: JOLSVAI ANDRÁS fotó: TANYI ADRIENNE SZELLEMIDŐZŐ Köröndy még sosem várta ennyire a tavaszt. Ez persze, tudniillik a tavaszvárás minden élőlény normális viselkedéséhez tartozik – kivéve talán a síbajnokokat meg a jegesmedvéket – de Köröndy ezúttal nemcsak a maga örömére várt a jobb idők beköszöntére (szigorúan meteorológiai értelemben használjuk e kifejezést), hanem azért is, mert komolyan aggódott az emberiség ifjabbik részének egészségi állapota miatt. Persze, Köröndy is volt fiatal (bármeny nyire hihetetlen ez ma már), ő is igyekezett megkülönböztetni magát a fölötte járó nemzedékektől, mindazonáltal az általa és kortársai által választott út – farmernadrág és hosszú haj – önmagában nem látszott aláásni jövendő évtizedeiket. Az a megoldás azonban, melyet a mai tinédzserek választottak – tudniillik, hogy a bokatájat a legnagyobb hidegben is fedetlenül hagyják – eljövendő ízületi problémákat sejtet. Köröndy borzongva nézte, ahogy az ifjúság a legnagyobb hidegben is meztelen lábszárvéggel küzd az elemek ellen – miközben teste felsőbb rétegeit irhabundával fedi – s már-már azon volt, hogy az új divat legelvetemültebb képviselőit megszólítva, megpróbál a lelkükre beszélni, de aztán felidézte, hogy fogadta ő annak idején a felmenői tanácsokat, s inkább csak legyintett – s várta, a korábbiaknál is jobban, hogy a globális felmelegedés végre megoldja ezt a problémát. Mindazonáltal nem szűnt meg a fejét törni azon, hogyan születhetett ez a különös divat: arra jutott végül, hogy csakis a bokazoknilobby minden gátat ledöntő működése állhat a jelenség mögött. Hanem az a barberizmus, mely az utóbbi években elhatalmasodott szeretett városán, racionális módon nem magyarázható. Köröndy ezt a divathóbortot csak mosolyogva nézte – ártani nem árt, és legalább egy kis színt visz a kirakatiparba –, de értelmesen megmagyarázni ő sem tudta. Köröndy legutóbbi sétáján nyolc efféle fodrászszalonnát számolt össze a körút hosszán, de ma már olyan belvárosi mellékutcák is büszkélkedhetnek saját barberrel, mint például a Székely Bertalanról nevezett, ahová élő ember egyébként be nem tette volna a lábát. Azok kedvéért, akik becsukott szemmel és füllel járnak a városban, áruljuk el, hogy a barberbolt olyasfajta üzlet, ahol a férfiemberek haját vágják és szakállát borotválják, valamint sör is kapható. Nem túl nagy találmány tehát, minden fodrász tudná csinálni, ha becipelne egy hűtőszekrényt az üzlethelyiségébe, és fölrakna a falra néhány közepesen öltözött hölgyről készült fotográfiát, de amennyire látszik, ezt az utat nem a fodrászipar érdemdús jelesei választják, hanem a vállalkozó réteg azon része, melynek mindegy, csiperkegombát árul-e vagy használt számítógép-alkatrészt, kocsmát nyit-e vagy macsósított hajvágó-szalont, őt csak a profitmaximalizálás érdekli, semmi más. Ezúttal mi, jövő-menő városlakók még egészen jól jártunk, mereng el Köröndy, mert a barberfíling (e műfajban csakis angolból szakadt szavak használhatóak) a külalakon is múlik, a város ezúttal gazdagabb lett egy látványelemmel. (Nem úgy, mint amikor a nemzeti dohányboltok kötelezőrettenet portáljai szőnyegbombázták végig Budapestet.) Zoltán úr, Köröndy atyai barátja nemrégiben betöltötte a hatvanötöt. Azóta még a korábbiaknál is peckesebben jár a városban, és furtunfurt felül valami közösségi közlekedési eszközre, akár menne valahová, akár nem. A békáká pandúrok sorfalát délcegen szeli át, felmutatni semmit nem hajlandó, viszont mélyen belenéz az ellenőri szemekbe, és annyit mond, jó napot kívánok. Soha senki meg nem állította eddig (pedig hónapok teltek el), sőt visszaköszönnek vagy biccentenek az illetékesek, a többség el is mosolyodik, és azt mondja, jó egészséget. Ez nem lehet véletlen, gondolja Zoltán úr, ezeknek ez ki van adva, láthatóan. Azért arra az oktatófilmre befizetnék, ahol az előadó elmagyarázza a perzekutoroknak, hogy kell bánni a nyuggerekkel. Köröndy egyszer megkérdezte Zoltán urat, miért nem mutatja fel a személyijét, hisz ez volna az előírás, s az atyai barát így felelt: Először is azért, mert úgysem látják abból a távolságból, mi van beleírva. Másodszor meg azért, mert így pompásan meg tudok sértődni, bármi történjék is. Ha megállítanak, azért, mert nem hitték el, hogy betöltöttem a hatvanötöt, ha nem, azért, mert rám néztek, és elhitték. Divatok
