Budapest, 2018. (41. évfolyam)
2. szám, február - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Sörös vagy boros?
BUDAPEST 2018 február 19 lül olyan magasságon állunk, mint a budai Várhegy; száznegyvennyolc méteren. Annak idején szerb telepesek kezdték a szőlőművelést, és a vörösdinka nevű fehérbort készítették. A filoxéra-járvány Pancsova felől érkezett Magyarországra, és nem gomba, hanem a gyökéren élősködő rovar okozta. A többi stimmel, egészségünkre! Összetoppannak a műanyagpoharak, a Kéknyelű, a Hárslevelű, a Szőlőhegy és a Csősztorony utcából érkező helyi lakosok elégedetten csettintenek. Utóbbi egykori haszonépítményként szolgált; az őrök fentről nézegették a szekereket, s ellenőrizték, rendben folyik-e a termelés. – Nem akármilyen mesterség volt az! Leginkább tótok végezték. Több nyelven beszéltek, hiszen távoli tájakról érkeztek a kereskedők. A lakosok állattenyésztéssel is foglalkoztak; 1881-ben hatszázezer disznót neveltek a kerületben, ami jelentősen rontotta a levegőt. A tervezett ligetteleki vigalmi negyed például a szag miatt nem valósulhatott meg. Bezzeg Mátyásföldön... Onnan kitiltották az efféle állatokat... Nem bontakozhat ki a párhuzam, miszerint miféle más egyedek telepedhettek meg a helyükön, mert a társaság közelít a bűvös bányabejárathoz. – Helytörténetünk szorosan kapcsolódik Mátyásföldhöz. A talajba kerülő szennyvíz mérgezte a karsztvizet, ezért a sörgyár a szomszédos kerületben fúrt új, mélyebben fekvő kutakat. Hatására viszont megemelkedett a vízszint; vannak pincék, amelyek azóta is víz alatt állnak. Azokat most nem tudjuk megnézni. A borozás egyetlen fennmaradt emlékét viszont igen... A múlt suhintása érződik a Harmat utcában, az egykori présházikó önkormányzati tulajdon, idős néni lakja. Az egyszerű épület köré képzelődik, amint gumilapá tos szivattyú és egyéb segédeszközök híján, meztelen talppal nyertek nedűt a szőlőből, s olykor ragacsos lábbal ugrottak csizmába, hogy le ne maradjanak a szüreti sokadalom huncutságairól. Haladjunk a korral, lássuk a sört! A labirintusba lépés előtt megcsodálható a kutyakiképző telep, ahol a kör középen éppen egy vékonydongájú vizsla és két masszív masztiff méri össze erejét a gazdiéval. – Egykor kietlen rét volt, itt állították fel a spotokat, amikkel zavarták a Szabad Európa adását. A területet állami tulajdonban tartották, sőt a pincerendszer jó részét is; szükséglakásokat alakítottak ki benne. Manapság úgy nyolcezer hajléktalan él itt... Vigyázat, ipari területen haladunk át! Keskeny ösvényen egymást segítik a kirándulók, fényes fagybőr telepedett a talajra; igazi hát a túra. A tárnabejáratnál néhány eligazító szó az őrség részéről: Mehetnek! Kissé árnyalódik a kép, s az érdeklődők áhítattal ereszednek az egykori bánya kies tárnái közé. – Mint az elnevezés is utal rá, a Pannon-tenger idején képződött mészkőrétegben a XVII. századtól végeztek kőbányászatot, mintegy harminc kilométeres szakaszon. A kinyert kő jelentős szerepet kapott az építészetben: az Országház, a Tudományos Akadémia, az Operaház, a Margit-híd, a Mátyás-templom, a Halászbástya és számos belvárosi palota falai készültek belőle. Idővel azonban végessé vált az anyag, és 1890-ben bezárták a bányát. No, azért Ezüst-hegy is hozzájárult a termeléshez... A harmadik kerületi pár bemutatja szűkebb hazáját közvetlen sétaszomszédjainak, cserébe információkat kap a sörélesztő és a kristálymaláta házi erjesztéséről. Ne szaladjanak előre... A tú ravezető kéri a társaságot, hogy lehetőleg senki ne vesszen el, de segítője a biztonság kedvéért a sor végére áll, hogy összeterelje az elkóborolt turistákat. – Az egykori tárnát a háború alatt óvóhelynek, sőt repülőgép-összeszerelő műhelynek használták. De próbálkoztak benne gombatenyésztéssel, ameddig az EU üvegházak alá nem terelte a termelést. A sörgyártás viszont hosszú ideig virágzott, amit első sorban a fúrt kutaknak, és a kedvező csíráztató klímának köszönhettek. Rengeteg sörféle van, viszont kevés gyártó... A szakértő látogatók lelkesen sorolják
