Budapest, 2018. (41. évfolyam)
2. szám, február - Fodor Béla: Lakást épít a város
BUDAPEST 2018 február 6 A tőkés gazdaság szorításában növekvő modern nagyvárosok egyik legfeszítőbb gondja a szegénység mellett az állandó lakásínség volt. Az állami (és városi) szociálpolitika kialakulása előtt a lakáskérdés megoldatlan maradt: a népesség egy része, elsősorban a képzetlen munkásság zsúfolt albérletekben, sőt ágybérletekben élt, vagy a város szélén spontán felépült nyomortelepeken tengődött. Az 1873-ban egyesített Budapest is szinte születése pillanatától állandó lakáshiánytól szenvedett. A kiegyezéssel megalapozott gazdasági fejlődés során a főváros rohamtempóban iparosodott, ami jelentős munkaerőt igényelt. Az ipar elsősorban a vidéki munkaerőt szippantotta fel, így a főváros lakossága évről-évre tízezrekkel gyarapodott. A népességnövekedés dinamikáját jól mutatja, hogy míg a lakosok száma 1880-ban 356 ezer, addig 1910-ben már 880 ezer fő volt. A tarthatatlan helyzet javítására a főváros több kísérletet is tett, először 1897-ben építettek a ferencvárosi Kén utcában egy négyemeletes házat 96 szoba-konyhás lakással, majd bő tíz év múlva, egy jóval jelentősebb program keretében a Bárczy István vezette városháza próbált a hiá nyokon enyhíteni. A helyzet kilátástalannak tűnt a két világháború között is, gondoljunk csak a trianoni békével elszakított területekről menekülő százezrekre és az 1929-33-as nagy gazdasági világválság hatására. Szerencsés adottság volt azonban, hogy a nyomortelepek és szükséglakások felszámolását ez időben maga a polgármester, Szendy Ká roly karolta fel, aki 1934 és 1944 között töl tötte be tisztségét a főváros élén. A fokozódó hiány miatt 1942-ben a fővárosnál működő Kislakásépítési Alap felvetette egy nagyszabású ötéves program gondolatát. Megvalósítását minél több olcsó otthonnal képzelték el. (Ebben az időben a hivatalban 15 ezer indokolt kérelem feküdt, a fővárosnak viszont csak 278 üres lakás állt a rendelkezésére.) A javaslatot a közgyűlés elé terjesztő Csa nády Gusztáv főjegyző így fogalmazott: „... legyen szabad mindenekelőtt rámutatnom azokra a szempontokra, amelyeket a szóban forgó lakásépítkezési tervezet előkészítése során irányadónak tartottam. A cél nem lehet kétséges: a lehető legrövidebb időn belül minél több olyan lakást építeni, amely a csekélyebb keresetű családoknak egészséges és megfizethető bérű hajlékot nyújt. (...) Az egyes lakások mérete és beosztása tekintetében a következőket kell megjegyeznem: az emeletes épületekben egy-egy lépcsőházból emeletenként 2–2 lakás nyílik. A lakások előszoba, lakókonyha, lakószoba, kamra és WC-ből állanak. A lakókonyha alapterülete mintegy 13 négyzetméter, a lakószoba alapterülete mintegy 22,5 négyzetméter. A lakókonyha egy része függönnyel elkülöníthető főző- és mosdófülke, a másik része pedig az étkezések és általában az állandó tartózkodás célját szolgálja.” Az előterjesztés alapján a következőket fogadták el: „A közgyűlés elhatározza, hogy 53000000 költségösszeg keretén belül 1. a XIII. ker., Magdolnavárosban a) a Béke út mentén kétemeletes házakban körülbelül 1248 lakást, b) az Agyag utca és Tomori út között egyemeletes házakban körülbelül 224 lakást c) az Újpalotai út és a Göncöl utca között egyemeletes házakban körülbelül 152 lakást, Lakást épít a város Fodor Béla Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943-ban kezdődött meg a szociális kislakások főváros által kezdeményezett építése a Béke utcában, a XIII. kerületben, melyet Horthy Miklós feleségéről Magdolnavárosnak hívtak. Szendy Károly
