Budapest, 2018. (41. évfolyam)

12. szám, december - Simplicissimus Budapestje

szöveg: X Y FOTÓ: X Y 15 épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ olyanok, akiket valamiért „furcsának” tar­tunk, és nem engedjük meg nekik, hogy ne a „furcsa” vagy a „más” pozíciójából vála­szoljanak. Egyébként az apukám vietnami. 2012 óta dolgozom a Járókelőn/Járókelőnél, csak az intenzitás változott aszerint, hogy éppen mennyi szabadidőm volt, vagy éppen volt-e munkabérre pénz, és ezt hogyan osz­tottuk be. Amikor olyan időszakok voltak, amikor a Járókelő kisebb része volt az életem­nek, akkor civil szervezeteknél dolgoztam például az Átlátszónál vagy a K-Monitor­nál, menetközben lehúztam két évet Lon­donban is egy fenntartható közlekedést és egészséges életmódot népszerűsítő cégnél. Az ezek előtti előző életemben főként új­ságírással és televíziós műsorgyártással foglalkoztam. Az ELTE kommunikáció- és médiatudo­mány szakán tanultam főként médiatu­dományt és mellette egy kis olasz nyelvet és kultúrát. Most pedig a Közép-európai Egyetemen tanulok szociológiát, ezen be­lül is városszociológiát. Szokták kérdezni, hogy melyik ügyre vagy a legbüszkébb. Vannak személyes kedven­ceim, de igazából minden ügyre nagyon büszke vagyok. A Járókelőről azt kell tud­ni, hogy ez egy közösségi alapú kezdemé­nyezés, több ezer felhasználó regisztrált, és mára közterületi problémák tízezreit küld­ték el nekünk és rajtunk keresztül az önkor­mányzatoknak, szolgáltatóknak. Bármilyen kicsi kátyúról vagy akár egy csomópont átalakításáról, nagyobb beruházásról le­gyen szó, ha megoldódik egy közterületi probléma az emberek jelzése és a mi köz­reműködésünk révén, az egy nagyon jó él­mény mind a problémát jelző városlakónak, mind az önkormányzat munkatársainak. Én ezért a folyamatos kommunikációért dolgozom, és arra vagyok a legbüszkébb, hogy elértük, hogy az érintett felek meg­bízzanak bennünk és egymásban is – az esetek túlnyomó részében. De vannak azért bőven kudarcaink is... A legtanulságosabb nemrég történt. Egy Bu­dapest-közeli település önkormányzatá­ban együttműködést és lehetséges anyagi támogatást emlegettek a megbeszélésün­kön annak kapcsán, hogy elindítjuk ott is a Járókelőt egy helyi önkéntes segítségével. Többször visszatértek arra, hogy szeretnék kontrollálni a Járókelőre érkező bejelenté­seket, hogy azok milyen kategóriában ér­kezhetnek, én pedig mondtam, hogy olyan megoldást kell találnunk, ahol ők ebbe nem szólnak bele közvetlenül, hiszen a Járókelő a mi kezdeményezésünk, nem módosítjuk csak úgy egy önkormányzat kérésére. Az önkormányzat egyik munkatársa megkér­dezte, hogy van-e az a pénz, amennyiért megtesszük ezt, én azt hittem, hogy csak viccel, és folytattam tovább a tárgyalást ab­ban a hiszemben, hogy az ő támogatásukra is számíthatunk a munkánkban, mert azt hosszasan fejtegették, hogy szeretnének a jövőben jobban építeni a lakossági jelzé­sekre. Mikor egy hét múlva elindítottuk a Járókelő helyi ágazatát az ottani önkénte­sükkel, írtak egy haragos levelet, amiben számon kértek, hogy miért indultunk el az ő jóváhagyásuk nélkül. Támogatásról már szó sincsen, ami nekünk nyilván azért fáj, mert civil szervezetként az adományok a legfőbb bevételünk. Ezt a végkimenetelt én vezetőként egyértelmű kudarcként él­tem meg, azt hogy nem értettem, hogy arra kérnek, hogy olvassak a sorok között, mi­kor elég nyilvánvaló szituációt teremtettek erre a tárgyaló felek. Azt is kudarcként él­tem meg, hogy végül nem őszinte együtt­működési szándék volt a tárgyalás kezde­ményezése mögött. Támogatók nélkül nem menne a munka ilyen mennyiségben. Én nem az a típus va­gyok, aki könnyen kér anyagi támogatást, de a Járókelő révén megtanultam, hogy nem szégyen megkeresni a lehetséges támoga­tókat azzal, hogy járuljanak hozzá a kez­deményezésünk fenntartásához és sikerre viteléhez. Így sikerült idáig eljutnunk töb­bek közt a Concorde Értékpapír Zrt. anya­gi támogatása révén, de sokan támogattak minket szolgáltatással is, ilyen volt példá­ul a Mito vagy a Precognox. A támogató­keresés egyébként folyamatos, gyanítom, hogy ez olyasmi, ami soha nem zárul le egy civil szervezet életében. A budapesti önkénteseink száma ez év ok­tóberre több mint a duplájára nőtt a tavalyi­hoz képest, a jövő évre a célunk az, hogy a vidéki településeinket (Debrecen, Székes­fehérvár, Pécs stb.) erősítsük önkéntesek számában és helyi aktivitásban is. Büszke vagyok arra is, hogy ha „elütne a villamos”, a projekt biztosan folytatódna. Simplicissimus szabadságra megy A Simplicissimus álnév először 1993 ta­vaszán jelent meg a 2000 folyóirat hátlap­ján, az akkor indult Urbi&Orbi rovat alatt. 2009-ben költözött át a Budapest hasábja­ira. Sokan tudják, hogy ezt a szerző Grim ­melshausen (1622–1676) német regényírótól vette kölcsön. Ő egyébként olyan jól őriz­te inkognitóját, hogy csak 1837-ben derült fény kilétére. Simplicissimus legjobb barát­ja, Complicatus is fel-feltűnt ebben a rovat­ban. Simplicissimus portréját Orosz István grafikusművész rajzolta meg. Azért választottam a „lehető legegyszerűbb lélek” jelentésű önirónikus álnevet, mert szerettem volna kiélni – gondolatkísérle­tek formájában – városjobbító gondolata­imat, melyeken egyfolytában töprengek. Nagy öröm volt ezeket olykor Complica­tus jóval földhözragadtabb hozzáállásá­val ütköztetni. Januártól egy ideig ne keressék az olvasók ezt a rovatot, tíz év után a szerző „tanul­mányi szabadságra” megy. A jövő évben újra akarja írni Budapest angol, illetve ma­gyar nyelvű portréját. De lehet őt követni a Facebook oldalán, sőt, Twitter, illetve Instagram csatornáját is pörgetni kívánja. 15 fotó: Minkó Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents