Budapest, 2018. (41. évfolyam)
11. szám, november - Jolsvai András: SZOBORPARKŐR - Az elnök nyomában
BUDAPEST 2018 / 11 32 Három éve halt meg Göncz Árpád, az aktuá lis magyar köztársaság első köztársasági elnöke, s már a második köztéri szobrának örülhetnek a köztériszobor- és elnökbarátok. A jelenlegi szoborállítási úzus, úgy tűnik, képlékenyebb, mint korábban volt: akkoriban a híres ember halála után tíz évvel vetődhetett fel az utcanév és köztéri szobor kérdése, manapság eltűnni látszanak a korlátok – futballstadionokat és uszodákat például élő emberekről is elneveztek, és a szobroknak is egyre kevesebb időt kell várniuk, ha van rájuk igény. (Értsd: megrendelő.) Mostanában talán az utcanév nyerhető el a legtöbb macera árán – ott nem elég a helyi kezdeményezés, ott mindenféle engedélyekre is szükség van. Lehet, hogy ez az oka, hogy Göncz Árpád emlékét jelenleg egy városrész – kerületrész – és két szobor őrzi, közterület azonban ez idő szerint még nincs elnevezve róla. Az új mű (egész alakosként az első a Göncz Árpád-szobrok világában) az Árpád híd (ez még sima, nem Göncz) pesti lábánál, a Váci út mellett, egy parkoló oldalában kapott helyett. Északról és nyugatról egy-egy panelház, keletről a Váci úti felüljáró, délről a híd határolja. Csendes helynek nem mondanám, hisz két főútvonal forgalma dübörög mellette, de elhagyatottnak igen: gyalogos átmenő forgalom itt nincs, csak azok veszik észre, akik e két házban laknak vagy a földszinti üzletek valamelyikében akad dolguk. Észrevehetnék még a felüljárón a Nyugati felé haladó autók utasai, ha épp a megfelelő pillanatban lefelé néznének, de ez nem életszerű – s ha ezt tennék is, felülről nem is tudnák megítélni, pontosan mit látnak. Igaz, ez a szemből érkezőknek sem könnyű feladat. (Pedig aki szemből érkezik, az csakis azért teszi, hogy ezt a szobrot láthassa.) Az első, éles nyelvű kritikák az Óz Bádogemberét vagy a Csillagok háborúja kis robotját, esetleg Frankenstein szörnyét vélték fölfedezni a műalkotásban, pedig az csak egy kezét tördelő, kissé görnyedt, bajuszos, öltönyös öregember, aki, igaz, apró réz-letekből (szójáték, elnézést) van összerakva. Aki nem hasonlít, csak halványan emlékeztet az egykori elnökre. Nem gondolnám, hogy a huszonegyedik század elején előírás volna, miszerint egy köztéri szobornak mindenáron hasonlítania kell az ábrázolandó személyhez e szó realista értelmében. Az nyilván elvárás, hogy valamit visz szaadjon a lényegből – de ezt lehet igen szélesen is értelmezni. (Sok szép példát ismerünk a közelmúltból is.) De az még engem is zavarba hoz, ha úgy érzem, a szobrász hűen kívánta visszaadni az ábrázolandó személy vonásait, csak éppen nem sikerült neki. Ezúttal, attól tartok, ez a helyzet. (Vessenek egy pillantást Jovánovics György óbudai mellszobrára, és rögtön megértik, mire gondolok: abban a fejben mindenki azonnal felismeri Göncz Árpádot, ebben senki sem. Még szerencse, hogy oda van írva.) A befogadót az alakot körülvevő fehér kövek sem segítik igazán. Miként az alkotótól megtudtuk, ezek voltaképpen könyvek, hol nyitottak, hol csukottak, s ezek veszik körül, védik, támogatják az elnököt. Szép gondolat, végül is Göncz Árpád könyvek között élte le élete nagy részét (a kisebbet meg hol börtönben, hol bársonyszékben), de a felismeréshez minden látogatónak egy külön magyarázó füzet kellene. A látvány ezúttal kevés egy ilyen mélyenszántó gondolatfutam elindításához. Árpi bácsi? Köszönjük! szöveg: JOLSVAI ANDRÁS fotó: TANYI ADRIENNE Szoborparkőr Az elnök nyomában Névjegy: Göncz Árpád, Árpád út – Róbert Károly körút sarok Felállítva: 2018. Alkotó: Erős Apolka
