Budapest, 2018. (41. évfolyam)
2. szám, február
BUDAPEST 2018 február BUDAPEST házfalain ma úgy ezerötszáz-kétezer emléktábla lehet. Mondhatnánk pontosabb számot is, mert a Wikipédia szerkesztőinek jóvoltából közelesen teljes kerületenkénti lista áll rendelkezésre a világhálón, de nem volt türelmünk végigszámolni az irdatlan hosz szú lajstromot. Ám bármelyik is a helyes szám, egy dolog biztos: jelentősen megnőtt e téren a buzgalom az utóbbi évtizedekben. Hiszen 1933-ban, amikor Liber Endre lezárta a Budapest szobrai és emléktáblái szerkesztését, mindössze 154 tételből állt az utóbbiak felsorolása. Ma is szívet melengető élmény ezt a régi lajstrom végigböngészni. Nemcsak azt tudhatjuk meg belőle, hogy Arany Jánosnak Böhm Béla, Jókai Mórnak pedig Berger Leó háztulajdonos állított emléket az Erkel utcában, illetve az Erzsébet körúton, hanem azt is, hogy a mindünk által jól ismert régi budavári helytörténeti emléktáblákat – tizenhárom volt eredetileg belőlük – egyetemi hallgatók által összegyűjtött pénzből faragták ki. Sőt az ösz szeget a saját vagyonából kiegészítő Arányi Lajos egyetemi tanár még alapítványt is tett a fenntartásukra. Százötvennégy emléktábla körül alighanem az indulat is kevesebb volt, mint ma, amikor több ezer sors, több ezer történet, több ezer nem fekete-fehér életút dermed a márványra vésett tömör feliratokba. Mert vegyük csak az egyik legfrissebb vitakérdést: érdemel-e Budapesten emléktáblát Gerhard Schmidhuber? Ha Ungváry Krisztiánnak van igaza, akkor feltétlenül, hiszen ez esetben a német tábornokban a pesti gettó őrangyalát, az ott ösz szezsúfolódott hetvenezer ember megmentőjét tisztelhetjük. Ámde ha a másik történész, Karsai László meglátása a helyes, akkor Schmidhuber egy náci katona volt, és a szenvedők megalázása lenne márványba vésni a nevét. Mit tud az utókor a múltról? Nagyon sokat – és ugyanakkor nagyon keveset is. Könnyű a parancsuralmi korokban, olyankor senki sem rágja magát azon, hogy akinek a szülő- vagy lakóhelyén a neve arany betűkkel csillog a házfalon, megérdemelte-e a tiszteletet. A rezsim felkentje ő, az uralkodó ideológia megtestesítője, és hogy valójában milyen ember volt – tényleg hős vagy csak afféle Lakinger Béla –, szinte mindegy is. Aztán amikor a korszaknak vége szakad, az emléktáblát úgy is leverik – megint csak függetlenül attól, ki volt és mit tett a rendszerével együtt bukó idol. A Nagy Budapest Törzsasztalon nemrég heves vita dúlt arról, helye van-e annak a táblának városunkban, amely egy sokunk által személyesen is ismert művelődéstörténész érdemeit zengi hajdani háza falán. A kérdés jogos, hiszen ma már azt is tudjuk róla, ami az avatáskor még legfeljebb sejtés vagy pletyka lehetett: hogy ötvenhat után besúgó volt. Mi ilyenkor a megoldás? Leönteni a táblát festékkel? Kezdeményezni az eltávolítását? Odavésetni ezt a nem mellékes életrajzi adalékot is? Hallgatni, tudva, hogy a megörökítést kezdeményező leszármazottak ott laknak most a házban, és nekik, besúgás ide vagy oda, a rokon emléke kedves lesz, amíg világ a világ? Mindnyájan ismerünk hasonló eseteket a városban, amelyektől megkeseredik az ember szája íze. Vitatható életút után valamely erőszakos csoportozat által kanonizált harcosokét, politikusokét; középszerű, de megfelelő helyen bevágódott művészekét; tisztes polgáremberekét, akik ugyan nem emelkedtek ki a szürke átlagból, de a család nagyon szerette volna, hogy ne boruljon rájuk a feledés homálya. És ismerünk olyan, valóban az élő emlékezet fenntartását szolgáló megoldásokat, mint Őrmezőn a Költők parkja: ahol kezdetben emléktábla, ma pedig már egy térplasztika gondoskodik arról, hogy azok is tudják, ki volt Kálnoky László, Zelk Zoltán és Kormos István, akik nem látták őket beszélgetni a lakótelepi eszpresz szó billegő asztala mellett. Az érték-káoszt csak fokozza, hogy huszonhárom kerület huszonhárom módon szabályozza a tárgyba vágó eljárás rendjét. Így aztán van, ahol lényegében csak arról emlékeznek meg a házfalakon, aki a helyhatóságnak is kedves, másutt pedig, ha pénzébe nem kerül, bármire rábólint a hivatal. (És akkor még nem beszéltünk a magánterületekről, ahol aztán tényleg csak szerencse kérdése, hogy egy véreskezű csendőr menesztetik-e a mennybe, vagy a csodás pillanat örökíttetik meg, amikor Dodó és Ubul első ízben csókolózott a kapualjban.) Pedig tényleg nem volna ördöngösség rendet csinálni ebben a dologban. Egyetlen, fővárosi kézbe kellene adni az emléktábla-állítás elbírálását, egy olyan grémiumot bízva meg ezzel, ahol kizárólag civilek ülnek: hozzáértő szakemberek, akiket semmi más nem érdekel, csak a város méltóságának megőrzése. Ők döntenének a polgárok, a közösségek és az önkormányzatok javaslatairól, és ők határoznának esztétikai kérdésekben is. Elvégre ha a magyar helyesírás vagy az anyakönyvezhető személynevek dolgában a szakértőké az utolsó szó, miért pont a közös emlékezet terén adunk teljhatalmat az átláthatatlan hivatali ügymenetnek? És ha ez a jövőben így lenne, máris tennénk egy nagy lépést afelé, hogy részeiből végre ismét egybeforrjon BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XLI. évfolyam, 2. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje) Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. E-mail: budapestfolyoirat@summa-artium.hu Honlap: www.budapestfolyoirat.hu Kiadja Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon: 318-3938, fax: 318-3938 Lapigazgató Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Barber Shop és Biohair (8. oldal) A hátsó borítón: Csak jót! (24. oldal)
