Budapest, 2018. (41. évfolyam)
10. szám, október - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Egy előkelő padlás szegény lakói
szöveg és fotó: CSORDÁS LAJOS 27 állunk. Csak a másodikra, ahogy kezdenek itt is feltárulni a részletek. Az eredeti manzárdablakok, a nagy elődök által koptatott, padlódeszkák, és ahogy körbefordulunk, az egyik oldalon egy egész falnyi eredeti 19. század! Régi kávéházakra emlékeztető faburkolat takarja a sarkokat, fejmagasságban filigrán kalaptartó polcokkal koronázva. Áll itt egy megsárgult, rózsamintás paraván is, amely mögött a modellek vetkőzhettek valaha. Nyilván egyikük felejtette itt azt a fehér kesztyűt, amely több mint száz éve várja a gazdáját az öltözőállvány tetejére vetve. Valami fotográfusé volt... De ideje megemlékeznünk a hajdani lakókról. Bálint Lajos író, újságíró sokat járt itt a 20. század elején. Ecset és véső című könyvében így mesél: „Erről a Szűz utcai műteremről érdemes néhány sort feljegyezni. (...) Hír szerint ifjúságában Mednyánszky László talált rá, hogy ennek az ócska háznak a tetején van egy felső és oldalvilágításos terem. Valaha valami fotográfusé volt és éppen üresen állt. Egy embernek sok is, drága is. De ha négyen-öten összeszövetkeznének, kitűnő megoldás lenne. Így kerültek ide elsőnek Csók István, Zombory, Olgyay és mások. Mikor aztán ők – mint a beavatottak mondták – megtollasodtak, helyüket újabb fiatalok foglalták el. Akkoriban, amikor én gyakrabban látogattam, Czigány Dezső, Gulácsy, Márffy, Csáktornyai, Gara Arnold és változón még egy két festő birtokolták ezt az alkalmas munkahelyet. Kitűnő műhely volt. Azok számára pedig, akik valamely okon, rendszerint valami bértartozás miatt kikerültek hónapos albérleti szobájukból, szükség szerint átmeneti lakás is. (...) Ezenkívül ott volt a modell kérdése. Mert közös modellel dolgoztak. Mégiscsak könnyebb volt a nyolcvan filléres vagy egykoronás óradíjat öt-hat embernek elosztva kifizetni. (...) Érdekes, hogy az 1906–1907-es évre a Szűz utcai műterem kiürült. Úgy látszik, akinek az utolsó tanyájaként szolgált – Czigány, Márffy és a többiek – saját műteremhez jutottak.” A megürült padlásteret – derül ki az emlékezésből – a színjátszás modern útjait kereső, 1904 és 1908 között működő Thália Társaság használta ezután másfél esztendeig próbateremnek. És aztán mintha vége is szakadna a nagy történetnek. Talán nem laktak itt művészek többé? De igen. Mielőtt viszont ezzel folytatnánk, Bálint Lajos emlékezését egészítsük ki néhány adalékkal. Azt írja, „valami fotográ fusé volt” a hely a festőművészek ideköl tözése előtt. A valóság sokkal érdekesebb: Thék Endre, a híres asztalos, bútorgyáros első műhelye működött a Szűz utca 3-ban. A hátsó épületszárnyat ő építtette a házhoz 1885-ben, s itt a felső szinten a bemutatóterme lehetett. Ez a magyarázata a ma is látható díszítőfaragványoknak. Thék aztán az 1880-as évek legvégén meggazdagodva, arisztokrata megrendelők által támogatva hagyta el a Szűz utcát, és épített házat, gyárat az Üllői úton. Régi műhelye pedig itt maradhatott üresen, míg Mednyánszky meg nem találta. Vagy talán előbb tényleg működött benne néhány esztendeig egy fotográfus? Festmény 1913-ból Az 1890-es és az 1900-as években itt alkotók névsorát Szabadi Judit további nevekkel egészíti ki Gulácsyról szóló könyvében. „A híressé vált helyiség Mednyánszky László, Csók István, Zombory Lajos, Olgyay Ferenc »örökségeként« később Czigány Dezsőre, Márffy Ödönre, Csáktornyai Zoltánra, Erdei Viktorra, Gara Arnoldra szállt, de írók is látogatták: Lehel Ferenc, Kiss József, Karinthy Frigyes, Balla Ignác, Somlyó Zoltán és mások. Mint mecénás, gróf Andrássy Gyula is megfordult ebben a társaságban.” Gara Arnold híres karikaturista, festő és emellett keramikusművész is volt a múlt század elején. Amikor 1929-ben gázzal megölte magát, Móricz Zsigmond írt róla baráti nekrológot. Az egykori lakók közül egyébként többeknek tragikus sors jutott: Czigány öngyilkos lett, Gulácsy elméje elborult, az itt föl nem sorolt, de szintén a Szűz utcai társasághoz tartozó kispesti származású munkásfestő, Nagy Balogh János 1919-ben belehalt háborús sérülésébe. A Szűz utcaiak közé tartozott továbbá a nagy tudású művészettörténész és író Fülep Lajos . Itt próbálgatta az ecsetet ifjú korában, 1905 és 1909 között a későbbi gödöllői művésztelep-alapító Remsey Jenő , akit nővére, a színésznő S. Remsey Giza vezetett be a tár saságba. Karinthy nyilvánvalóan a sógora, Erdei Viktor festőművész révén került a körbe. Bérlőként egyébként 1898-tól éveken át az eddig nem említett Mihalik Dániel és Szlányi Lajos volt ide bejegyezve. Mindket ten a szolnoki művésztelep alapítói lettek, s Olgyay Ferenccel hármasban ők alkották a szolnoki tájképfestő triászt. Bálint azt írja, az 1906–1907-es évre a műterem kiürült, majd következett a Thália Társaság másfél éve. Ami utána történt, szinte föltárhatatlan. Az elődök által itt hagyott holmik között azonban ma is megvan egy régi festmény, melynek révén talán mégis továbbléphetünk. Szigeti András leakasztja a falról a falemezre festett kis képet. Egy szobasarkot ábrázol kanapéval, kerek asztallal. Fölismerhető rajta az oldalról bevilágító manzárdablak és a ferde dőlésű tetőtartó borda is. A képen szignó: Seregné 1913. Művészlexikonokban hiába keressük a nevet, csak a jó öreg lakcímjegyzékben találjuk meg Seregék nyomát. Az utolsó békeév kötetében szerepel: Sereg Jakab fes tőművész, Szűz utca 3. Róla és feleségéről e kis adaton és a képen kívül semmi nyilvános információ nem maradt, hacsak annyi nem, hogy még 1928-ban is ide voltak bejegyezve. Itt éltek hát legalább tizenöt évet, talán többet is.
