Budapest, 2018. (41. évfolyam)
10. szám, október - Simplicissimus Budapestje
19 hüvelyk (20 és 45 centiméter) között változik a kerékméret. Ha nagyobb, akkor az nagyobb súlyt is jelent – viszont több akadályon tud túljutni. Akár lépcsőn is le tud menni. (Fel nemigen.) Mindkét járművet a járdán használják az emberek. A hoverboardot inkább gyerekek, az elektromos egykerekűt inkább fiatalabb felnőttek lába alatt látom. * * * Két hónappal ezelőtt a New York Times európai kiadásában olvastam egy hosszú cikket azzal a címmel, hogy „Kell-e félnünk az elektromos rollerektől?” – azóta Budapesten is egyre-másra látom ezeket az eszközöket, általában öltönyös úriemberek alatt. A megszólalásig hasonlítanak a hagyományos rollerekre, akkumulátoruk kicsi, ezt a vízszintes rész alá rejtik. Gyors. Az amerikai lap konklúziója: nem, nem kell félni tőlük. Ha valaki további, Budapesten még nem látható típusokra kíváncsi, tekintse meg a Pinteresten ezt a hirdetőtáblát: www. pinterest.co.uk/pin/412994228305986552. Szerelem első pillantásra: a Blinkee elektromos robogó Meglátni és beleszeretni egy pillanat műve volt. Egy távoli barátom érkezett vele a régóta esedékes ebédelésre. Dőlt belőle a dicséret, hogy milyen praktikus, milyen olcsó, milyen könnyű használni. Még nagyobb előnye, hogy bárhol le lehet tenni, majd más felveszi onnét. Ha van jogosítvány, annyi elég. 49 forint percenként, nincs semmi éves díj. Bukósisakot adnak hozzá, benne van a csomagtartóban. Ezt nekem is ki kellett próbálnom. Mint BuBi felhasználó, jól emlékeztem, milyen bonyolult és hosszadalmas volt a (papíron) kötött szerződés elkészítése. Egy reggel bejelentkeztem, kitöltöttem az egyszerű űrlapot, megadtam a bankkártyámat, elküldtem a jogosítványom fényképét, és délutánra már vissza is igazoltak. Mámorító volt kinyitni az alkalmazást a mobilomon, és nem messze tőlem ott mosolygott egy Blinkee. Gyorsan lecsaptam rá, 15 percig hajlandó tartani a rendszer számomra, nehogy elvigyék az orrom elől. Sőt, mutatja is az utat az aktuális helyzettől a járműig. Közben visszafelé ketyeg az idő, mutatja, mennyi van még hátra a negyedórából. Az idegen szóból képzett név arra utal, hogy eleve nem csak Magyarországra gondoltak a szolgáltatók – pillanatnyilag Varsóban és Budapesten elérhető. Odaértem, kibéreltem a masinát, kinyitottam a csomagtartót, felvettem a hajhálót, rá a bukósisakot, elolvastam a mellette heverő egyoldalas, pofonegyszerű használati utasítást Külön felhívták a figyelmet arra, hogy a benzines robogóktól eltérően itt a jobb fogantyúban elrejtett „gázt” nem kell felbőgetni indulás előtt, azonnal meglódul, legyünk óvatosak. Minden a leírtak szerint történt, de a masina csak nem akart elindulni, végül be kellett telefonálnom az ügyfélszolgálatra. Kiderült, nem csaptam le elég erélyesen a csomagtartót. Utána aztán ment minden, mint a karikacsapás. Mivel soha életemben nem motoroztam, nagyon körültekintő voltam, lehetőleg lassan haladtam, kicsit úgy használtam a robogót, mint egy elektromos biciklit. De azt is úgy, mintha tojásokon lépdeltem volna. Félelmetes és szépséges volt egyszerre a dolog. Jó volt, hogy átvághattam gyalogos zónákon. Úgy éreztem magamat, mint valami udvarias félisten. Mintha a gazdagok játékszerét kaptam volna kölcsön. Nagyon élveztem a dolgot. Szinte személyes sértésnek éreztem, ha nem volt a közelben szabad jármű. Már állandóan a „blinkivel” szerettem volna menni. Mindig volt szabadon 20-25, de nem volt mindig a közelben. (Persze az éppen foglaltakat sose látja az ember.) A negyedik út a robogóval A blinkit voltaképpen szabadidős tevékenységnek tekintettem, az első három próbaút ráadásául a szabadságomra esett. Úgy éreztem, kitanultam minden csínját-bínját. Egy reggel vérvételre kellett mennem a szakorvosi rendelő laborjába. Sajnos nem volt szabad blinki, kénytelen voltam villamossal utazni. A sorbanállás után derült ki, hogy a beutalót otthon hagytam... Még fél órám volt a labor zárásáig, először taxira gondoltam, de beugrott a blinki, és szerencsémre a közelben volt egy szabad jármű. Szépen hazaértem, a kapu előtt várakozásra állítottam az alkalmazást, hogy el ne vigye más, az íróasztalomról felkaptam a beutalót, már indultam is vissza. Szépen, időre visszaértem a rendelőhöz, már csak parkolni kellett. És ott történt a baj. Egy ott (két méterre) parkoló autóval szemben akartam leállítani a robogót, de nem volt mit „üresbe tenni”, ki kellett volna kapcsolni a masinát, de én arra gondoltam, majd utána. És amikor leszálltam és lassan tolni kezdtem, hirtelen meglódult az egész, egyenesen az autó felé! Hogy nehogy nekifusson, balra rántottam az egészet, de a kis koccanást így se tudtam elkerülni. Utána meg elestem a robogóval együtt. Mindkét térdemet véresre horzsoltam. A vadonatúj nadrágom totálkáros lett, egy arra járó kolumbiai turista segített felállni. Kis túlzással sokkos állapotba kerültem. De azért mindent gondosan lefényképeztem. Berohantam a sebészetre elsősegélyért. Alaposan bekötöztek, csak utána tudtam bejelenteni a balesetet. Elküldtem a Blinkee Kft. ügyfélszolgálatára a fényképeket, pontról pontra leírtam az esetet. Régebben volt autóm, akkor tudtam, milyen biztosításom van, kötelező is volt, meg CASCO is. Erre a járműre azonban semmi... Lapzártáig nem jelentkezett a cég. Elég sokat gondolkozom a történteken. Nem ártott volna egy kis oktatás az első használat előtt. Még a Segway esetében is van. De ugyanakkor nem éppen a faék egyszerűsége vonzott engem is ide? Vajon én hogy jártam volna el, ha ilyen céget alapítok? És a hatóságok hol vannak ebben az egészben? Csak kullognak a fejlődés után. Aztán majd jól betiltják? Az nem lenne jó. Ha most családom kérésére szüneteltetem is a motorozást, a nagy élményeim között tartom számon. Szeretek veszélyesen élni!
