Budapest, 2018. (41. évfolyam)

10. szám, október - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Aranyszál a bőröd al

BUDA PEST 2018 / 10 12 Az első világmárka, aki „élőben” eljutott hozzánk Estée Lauder volt. 1989-ben nyílt meg a Váci utcában az első szocialista országbéli üzlete, nagyjából egy időben a moszkvai GUM-ban lévő márkabu­tikkal. Amikor interjút készítettem a kedves, törékeny hölggyel, megfigyelhettem, milyen visszafogottan, ugyanakkor tökéletesen és korához illően volt sminkelve. Melyik a ked­venc saját illata? – kérdeztem – de ügyesen kitért a válasz elől: egyik szépséges üveg­­csét sem akarta a másik elé helyezni, hátha a megjelent nyilatkozat befolyásolná a vásárlót. Színésznők kisbőrönddel A 20. század vége felé, amikor megjelen­tek itthon a multik drogérialáncai, ugrás­szerűen megnőtt a higiéniai és kozmetikai cikkek választéka. Soha nem látott kencefice és illatarzenál lepte el a polcokat. Olyan ter­mékek nyertek polgárjogot, amelyekről eddig kevesen tudtak, vagy csak Bécsből hozták be színésznők, kisbőröndben. Ki hallott addig arclemosóról? Ma húszféle kapható Magyar­ország bármelyik kisvárosában. A hagyomá­nyos szappan kezdett kimenni a divatból, mert belefulladt a habfürdő- és tusfürdő-ten­gerbe. Előretört a folyékony szappan. Termé­kek ezrei jelentek meg a polcokon, amelyekre nem volt semmi szükségünk, és addig is jól megvoltunk nélkülük. Aztán mégis kipró­­báltuk. Bár az észvesztő kényszervásárlási láz majd csak a 21. század elején érkezik meg, és főleg a ruházati kereskedelmet érinti, a budapesti lakások fürdőszobáiban ma tízszer annyi flakon, spray, tégely és millió egyéb kellék található, mint akár csak 2000-ben. És ugyanazok a márkák, mint Európában mindegyik lakásban. A multik globalizálták a kínálatot. Káosz hatású hajzselé Az áruházakban külön gondolák kínálják a bébikozmetikumokat – a bébivíztől Aranyszál a bőröd alá máskor – Másként

Next

/
Thumbnails
Contents