Budapest, 2018. (41. évfolyam)
9. szám, szeptember - Anyának lenni - ko/órtörténetek - Zappe László: Gengszterromantika a Városmajorban
29 Gengszterromantika a Városmajorban Zappe László ¤ A nevében szabadtérinek mondott városmajori az egyik legnagyobb színházterem a fővárosban, mintegy ezer fős nézőtere a Madáchénál valamivel több, a Vígszínházénál nem sokkal kevesebb látogatót képes befogadni. Csak margitszigeti testvére és az Erkel lényegesen nagyobb, de ott prózát nem játszanak. Teljes felújítására éppen nemrég írtak ki pályázatot. Az eredményt érdeklődve várom. Eddigi átalakításai ugyanis mind a szabadtéri jelleg elvesztése felé mutattak. Lefedték a színpadot, aztán a nézőteret is, amit oldalt sűrű növényzet óv a potyázóktól. Már szinte csak a szandálba szemtelenkedő sóder emlékeztet arra, hogy mégsem igazi teremben vagyunk. A műsor színvonala ennek megfelelően változatos. Bán Teodóra igazgató legutóbb is hangoztatta ugyan, hogy a szórakoztatásban is igényességre törekednek, ám emlékeimben élnek elképesztő ripacskodások. De persze olyan remek vállalkozások ugyancsak, mint amikor kritikusok válogatták össze a legjobb vidéki szórakoztató előadásokat. Most nyáron mindkét szélsőséget megtapasztalhattam. Láttam a szolnoki Janikát és a debreceni Bonnie és Clyde-ot. Ba lázs Péter szolnoki igazgatásának ered ményeit egy darabig igyekeztem követni, azután kissé elteltem a gagyiparádéval. A Janika esetében persze a szerző, Békessi István is megtette a magáét. Az egyik, amúgy mellékes, de gyakran színre kerülő szereplőt, a Janika című darabjával házaló szerzőt Fenek Jenő nek nevezte. El képzelhetik az ebből kibontott élcelődések csokrát. Ehhez Molnár László izga lommentes rendezésében, Túry Erzsébet semmit mondó díszletében és ruháiban a szolnoki színészek is hozzátesznek. Kertész Marcella a férje megtévesztésére saját nem létező fiát is eljátszó színésznőként olyan hamis, amilyen csak lehet, a valaha eleven figurákat is hozó Gombos Judit most igazodik hozzá. A megtévesz tett férjet alakító Barabás Botond viszont azzal lepett meg, hogy az elegáns, ám kicsit együgyű színműírót bizonyos hitellel alakítja. Tőle nem ezt szoktam meg. Talán most – ahogy a színházi zsargon mondja – „pofán csapta a szerep”. Tökéletesen adja az ostoba bájgúnárt. Gyöngyössy Katalint, akit mindig öröm volt nézni Győrben, most sem hagyta el az ízlése nagymamaként, mellette Karczag Ferenc elbutult nagypapája szimpla sablon. Mé száros István belehízott a professzioná lisan cinikus színigazgató szerepébe, de semmit sem vesztett karcosan eredeti karakteréből. Kár, hogy Szolnokon maradt. A Debrecenbe tartó Bonnie és Clyde (Frank Wildhorn, Ivan Menchell és Don Black musicalje), „magyarországi ősbemuta tó” – hirdeti a színlap, a városmajori ven dégeskedés tehát tulajdonképpen előbemutató. Az érdeklődők számára lehetővé teszi olyan produkciók látását is, amelyekért nem utaznának többszáz kilométert. Pedig ez az előadás nagyobb áldozatot is megérne. Holott nemigen van benne több, mint profizmus. Pénz például nem lehet sok. Szinte üres színpadon, ívelten emelkedő lépcsőkön és alattuk megbúvó cellákban játszódik a legendás gengszterpáros története. Nagy Viktória jelmezei pedig a hétköznapiságot hirdetik. A köznapok sivár unalma, reménytelen egyformasága szinte kikényszeríti a többre vágyókból a bűnözést. Harangi Mária rendezé se precízen működteti a műfaj gépezetét. Viszont különlegesség a hazánkban szokatlan zenei minőség. Már az is, hogy Grünwald László vezényletével élő zenét hallhatunk a színpadtól elöl jobbra elhelyezett zenekartól, de még inkább az, hogy a főbb szereplők – a második szereposztást láthattam – kivétel nélkül remekül énekelnek. Színészet meg csak annyi, ami még nem zavarja a műfaj, a musical jellegét. Hőstenor és primadonna (Jenővá ri Miklós és Józsa Bettina), komikusként a tehetetlenkedő, mellesleg Bonnie-ba szerelmes sheriff (Rábaközi Gergő) , a hősök elkapását vezénylő könyörtelen detektív (Imre Krisztián), mind a helyén van, va lamennyien hozzák azt a jellegzetes karaktervonást, amire szerepüket a szerzők kitalálták. Még a címszereplők ifjabb változatát adó gyerekek (Bolvári Zsófi és Maszlag Bálint) is nagyon szépen, erős, telt hangon énekelnek. És szuggesztíven fogja össze a produkciót a lelkészt játszó Borsi-Balog Máté. Anyának lenni – ko/órtörténetek Rendhagyó kiállítás a Semmelweis emlékév alkalmából a Természettudományi Múzeumban Magyar Természettudományi Múzeum • 2018. november 14-ig ¤ Miért volt veszélyes vállalkozás gyermeket szülni, és milyen lehetett nőnek lenni a múltban? Miben jelentett változást Semmelweis munkássága? A csontok, múmiák, arcrekonstrukciók és fotók segítségével különböző női sorsok elevenednek meg különböző történeti korokból a látogatók szeme előtt. Noha a korabeli társadalmi struktúrában fényévekre voltak egymástól, a kiállításban egymás mellé állítható a Habsburg Birodalom császárnője és a szegény TBC-s váci tímárné, hisz mindegyikük anya lehetett, anya volt. Látogatóként egy dokumentumfilm forgatókönyvébe csöppenve találkozhatunk ismert és ismeretlen asszonysorsokkal, hogy átélhessük, milyen volt a nők, anyák sorsa Semmelweis koráig. A „szereplők” egyes szám első személyben mondják el életük meghatározó momentumát. A vallomások, a megmaradt emberi maradványok – múmiák, csontvázak –, arcrekonstrukciók nyomán megelevenedő élettörténetek megható és olykor szomorú sorsokat tárnak elénk. Semmelweis küzdelmes útját, rendíthetetlen szándékát a szülő nők segítésében saját szavainak felelevenítésével mutatjuk be.
