Budapest, 2018. (41. évfolyam)
9. szám, szeptember - Fodor Béla: A Gellért
BUDA PEST 2018 / 09 22 A Gellért Száz évvel ezelőtt, 1918. szeptember 26-án adták át a nagyközönségnek a fővárosi gyógyfürdők „zászlóshajóját" a Szent Gellért Fürdőt és Szállodát, a magyar szecessziós építészet e kései remekét. A fürdőpalota ma is Budapest egyik legvonzóbb idegenforgalmi attrakciója, pedig eredeti épülete hajdanán nem volt más, csak egy zavaros, melegvízű tavacska bódéja. A Gellért-hegy lábánál fakadó meleg vizű források már évszázadok óta szolgálják az ott élő vagy oda vándorló emberek fürdési szórakozását és gyógyulni vágyását. Középkori források szerint a helyén már a 13. században egy szerény ispotály és szabadtéri medence szolgált, ahol Szent Erzsébet gyógyította a leprás betege get. Iszapos vizéről Sáros fürdőnek nevezték. A nagy török utazó, Evlija Cselebi is megem lékezik a helyről, melynek vize „a francia betegségre és más hétféle bajra hasznos”. Buda 1686-os visszafoglalása után kincstári tulajdonba kerül, majd I. Lipót a házior vosának adományozta. Az orvos halála után, 1718 és 1809 között Buda város birtokolta, a Sagics család tulajdonába került, akik egé szen 1895-ig, lebontásáig használták. Mert Budapest és az ország a honfoglalás ezeréves évfordulójának megünneplésére készül. A fővárosban nagyszabású építkezések zajlanak, és 1894-ben megkezdik egy új Duna-híd, a mai Szabadság híd építését is. Ezzel a Sáros fürdő sorsa megpecsételődött: régi épületét lebontják, telkét pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsa kisajátítja. Ekkor veszi kezdetét az a feltöltési munka, melynek során kialakul a mai Gellért tér, miközben az addig felszínen látható gyógyforrások mélyre, mintegy 15 méterrel a föld alá kerülnek. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1899. szeptember 14-én tartott üléséről átiratot intézett a székesfővároshoz, amelyben felajánlotta ezeket a kisajátított telkeket és a gyógyforrások boltozott építményben összefoglalt területeit fürdőtelep létesítése céljaira. Ez az átirat összecsengett azzal a szándékkal, hogy a székesfőváros meg akarja venni a kincstártól a Sáros fürdő területét. Több közgyűlésen foglalkoztak is a témával. Többször felmerült, hogy Budapest közvéleménye fel van háborodva azon a pazarláson, hogy a régi fürdő lebontása miatt, immáron ötödik éve folyik a Dunába az értékes gyógyvíz. Az építési telek hosszas huzavona után 1904-ben került a főváros tulajdonába. Tervezésére nyilvános pályázatot írtak ki, melyen Sebestyén Artúr, Hegedüs Ármin és Sterk Izidor összevont pályázatai nyertek. Ekkor egy több éves tervezői munka vette kezdetét. A főváros tisztában volt az építkezés jelentőségével, a fürdővárosi rang gazdasági hasznával, ezért az eredeti szerény pályatervet állandóan bővítette, növelte a szállodai szobák számát, a fürdő és a medencék területét, emelni kívánta az orvosi ellátás színvonalát. Ezek a bővítések természetesen jelentős költségnövekedéssel is jártak. Hosszas egyeztetés után végre a fővárosi tanács 1911 áprilisában megadta az építési engedélyt. A munkálatok még azon év júniusában elkezdőttek s egészen 1912 nyaráig folytatódtak. Ekkor azonban a vészesen emelkedő költségek miatt a munkát leállították, s közel egy évig szünetelt. Ezalatt a törvényhatósági bizottságnak kemény munkával sikerült elérnie, hogy a közgyülés megszavazza az eredeti költségvetés kétszeresét, 10 millió 300 ezer koronát. A szükséges többletköltségek biztosítása után 1913 tavaszán az építkezés végre folytatódhatott. A világháború kitörésekor azonban még mindig csak a puszta falak álltak a Duna partján. Ezekben az években szinte minden köz- és magánépítkezés szünetelt, az építőanyagok, különösen a vas- és fémanyagok a haditermelést szolgálták. Súlyos munkaerőhiány lépett fel, képzett szakmunkásokat szinte lehetetlen volt találni. Volt olyan időszak, mikor az építkezés területét fegyveres őrség védte az elszaporodó lopások miatt. Végül minden nehézséget legyőzve, a legnehezebb háborús időkben, hét éves kitartó munka árán, 1918 őszére mégis sikerült a munkálatokat befejezni, és szeptember 26-án ünnepélyes keretek között a nagyközönség számára is megnyílt az európai színvonalú intézmény. A megnyitón Benedek Dezső építész, aki szinte városi „kormánybiz tosként” felügyelt az építkezésre, így méltatta az elkészült művet: „A régi múlt idők hatalmas alkotásai jutnak eszembe. Caracalla palotája lehetett ilyen. A jelenkor építményei A Sáros fürdő az 1880-as években
